Zichy Mihály egyik levele Székely Bertalanhoz |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Zichy, Munkácsy és Székely | ||
| Látogatás a Helikonon (1880) | ||
| Bálint Aladár: Zichy Mihály levelei | ||
| A kortársak és az utókor Zichy Mihályról | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
M. de Munkácsy
II. Igaz barátod
III. Munkácsy.
IV. Csókol őszinte barátod
Lakásom: Rue de Lisbonne N. 74. következő leveledet ide kérlek címezni kedves nődet tiszteltetem. Áldjon isten, *
Székely Bertalannal, aki Munkácsyval és Zichyvel ellentétben korán hazatért a külföldről s állandóan itthon is maradt, Zichy Mihály akkor ismerkedett meg, amikor 1875-ben rövid időre látogatóba jött Parisból Magyarországra. Ismeretségük 1879-ben, amikor Zichy komoly letelepedési szándékkal Magyarországba tért vissza, gyakori érintkezésük során kölcsönös becsülésen alapuló barátsággá mélyült s bizalmas eszmecseréiknek Zichynek alig két évi itthoniét után Oroszországba való visszatérése sem szakította meg. Nem sokat leveleztek. De Zichy Mihálynak ez a három levele, amely még Székely Bertalan birtokában van, jellemző e két művész közötti viszonyra. Addig is Isten Veled
Február 6 - 10-ik közt kiutazok Nizzába, egészségem követeli ezt. *
Az első levélben említett kivonatokat Zichy nemsokára meg is küldötte: nyolc kvartalakú lap ez, tele rajzolva a XI-XVI. századból való s különböző ázsiai viseleteket ábrázoló képek vázlatával, amelyeket Zichy Mihály nagyrészt nehezen hozzáférhető régi gruzin kéziratok nyomán rajzolt le. Az egyes alakokat Zichy a színeket, a kort s egyéb tudnivalókat jelző rövid megjegyzésekkel kisérte. Híved
*
Végül a harmadik levélben, amelynek már van kelte (az előbbi kettő keltezetlen) Zichy kér útbaigazítást Székely Bertalantól ugyancsak jelmez-dologban s elmondja nézeteit a magyar művészeti viszonyokról is. Íme a levél: híved
*
Ennyi az, ami Zichynek Munkácsyval és Székelylyel való kapcsolatáról írott dokumentumban egyelőre hozzáférhető. A magyar művészettörténetnek feladata lesz kinyomozni az összes emlékeket, amelyek nagy festőegyéniségeink egymáshoz való viszonyára, s ezzel magukra e kiváló egyéniségekre is érdekes világosságot vetnek.
Bár életének javát mindkettejüktől sok ezer kilométernyire töltötte el, Zichy Mihály mégis személyes kapcsolatba jutott mind Munkácsy Mihálylyal, mind Székely Bertalannal, akiknek híre-neve már a hetvenes években Európa-szerte ismert volt s akiket egykorú könyvek már akkor az "osztrák császárság" legjelentékenyebb festőművészeinek neveztek. Zichy Mihály 1847 óta, amikor Ilona nagyhercegnő udvarában rajzmester lett, egy huzamban Oroszországban élt, s csak mikor 1873-ban egy időre elszakadt a cári udvartól s európai vándorútra indult, jutott módja megismerkednie azokkal, akik rajta kívül a magyar művészetnek hírt szereztek: Munkácsy Mihálylyal Parisban és Székely Bertalannal itthon Budapesten. Mivel Oroszországból távozta után Londonba hívta őt VII. Edvárd király, akkor még walesi herceg, Parisba pedig felfedező kritikusának, Théophile Gautiernak biztató szava szólítgatta, elsőben Munkácsyval ismerkedett meg, aki künn élt Düsseldorfban és Parisban.
Zichy, mielőtt Angolországba ment, Düsseldorfba utazott, hogy Munkácsyval megismerkedjék. Munkácsy épp akkor készült Parisba.
Örömmel fogadta a nálánál idősebb Zichyt. Elég jó viszony fejlődött ki közöttük rövid együttlétük alatt, de igazi benső barátságba sohasem jutottak. Nem még akkor sem, amikor egy év múlva, 1874-ben Parisban újra összekerültek. Sokkal nagyobb volt az ellentét, amely lelki világukat elválasztotta, sokkal eltérőbb mindegyikük egyéni hajlandósága és életviszonya, semhogy ismeretségük benső tartós barátsággá nőhetett volna. Két külföldre szakadt hírneves hazánkfiát elválasztó dolgok ismertetése különben nem tartozik e cikk keretébe: részletezve vannak azok Zichy Mihály életéről való könyvemben magának Zichynek előadása szerint. Tény az, hogy Zichy nem nagyon szívelhette Munkácsy feleségét. Még Parisban tartózkodása alatt egyre gyérebben kerültek össze, s mikor Zichy elhagyta Parist, alig-alig érintkeztek még levél útján is. Néha-néha, amikor dolguk akadt egymással, vagy ünnepi alkalommal indítottak egy-egy levelet, de a Zichy Mihály leveles ládájában talált kevésszámú Munkácsy-levél azt bizonyítja, hogy ez a levélbeli érintkezés szerfölött gyér volt. Zichy Mihálynál mindössze öt Munkácsy-levél maradt s ezenkívül legföljebb csak abban a köteg írásban akadhat még néhány, amelyet Zichy pár éve lepecsételve a Nemzeti Múzeumnak küldött letétbe.
A megmaradt öt levél nem valami sokat mond el Zichy és Munkácsy viszonyáról. Egyikük sem kedvelte a levélírást, kivált mikor különösebb belső szükség egyiket sem késztette a másikhoz való közeledésre. De azért ez az öt levél, kivált ha a Zichy kezétől való öt párja megkerülne a Munkácsy hagyatékában, világosságot derítene néhány kellemetlen félreértésre, amely a két művész között itt-ott felmerült, s amelyekre vonatkozás van ezekben az alábbi levelekben, amelyeket Munkácsy írt Zichy Mihálynak:
I.
(Névjegy.)
Sok bajt okozott már az átkozott telefon, de még olyant egyet sem, mint ma, midőn nevedet olyan kifordítva hozta fel, hogy csak akkor ismertem rá, mikor a kártyádat átadta az a szamár portás.
Képzelheted, mennyire dühös voltam. Azért kérlek, kárpótolj, gyere, vagy gyertek, ha többen vagytok, reggelire, vagy ebédre, holnap.
53, Avenue de Villiers.
Kedves Barátom.
Csodálkozva veszem soraidat, melyek az egyletben uralkodó rendetlenségről tesznek tanúságot, mert biz annak más oka nem igen lehet. Azért tehát kérlek csak utalványozd hozzám ki, majd rendeltetése helyére juttatom az összegeket a kellő észrevételekkel.
Irigyellek, hogy te ott csücsülhetsz, a szép déli ég alatt, mig én folyton küzdök, dolgozom, és miért?... Az egészségem sem nagyon briliáns s egy kis pihenés bizony jól esnék. Feleségem e hó végével szintén Nizzában lesz, reménylem, hogy találkoztok s ő majd sokat beszél rólunk. E pillanatban Colpachon van.
Örülnék ha a májusi átutazásod alkalmával meglátogatnál, hogy én is láthatnálak. De te azt nem szoktad tenni átutazásaid alkalmával. De most számolok rá.
Isten áldjon minden jóval nemcsak ez évben, de még sok éveken át.
Munkácsy.
(Távirat Pétervárra.)
Paris: Ezer köszönet, kedves barátom, örömmel remélem, látlak nemsokára.
Hát kedves Druszám!
Te engem szidsz, amiért neked a Düsseldorfi piktorok nem válaszolnak! Eszem én neked azt a magyar árgyilusodat. Hát miért nem írtál nekem egyenesen, én nem hagytalak volna válasz nélkül, mint azt e jelen sorok is bizonyítják. Noha egy kissé későn, hanem leveled Düsseldorfon keresztül csak néhány nap előtt került kezembe s hogy válaszom eddig halasztottam, oka az, hogy be akartam várni, mig egypár nyugott pillanatom lesz az íráshoz, mert még eddig igen el voltam foglalva, atélierem berendezésével. Nem hittem volna, hogy oly soká késsem D.-ben és kivált most, hogy eljöttem bámulom magam, hogy lehetett ennyi ideig ott ülni. Hanem hát e dologról szólván, nekem Düsseldorfban mondták volt, hogy megkapták a fényképeket és írni is készültek, nem foghatom meg, hogy nem tették. Én azt hiszem, valami más okának kell lenni, talán adreszedet elvesztették.
Egyébb iránt mamlaszok azok, nem lelkesülnek az ilyen dolgokért, nekik csak a Künstlerunterstützung Verain kell, hogy azt a sok rossz képet eladhassák valami uton módon. Én részemről azt sajnálom, hogy kimerítőbben nem tudósíthatlak az ottani művészi élet belviszonyairól, mert én úgy nem törődtem velők, hogy még a Malkasten vorstand mitgliedeket sem tudnám elősorolni. Elítélsz ezért engem? pedig híjába. - Lásd, a viszony köztünk nem volt valami szoros, ők nem sokat törődtek velem, én mentem a magam utján, ha valami utamba jött löktem rajta egyet s haladtam tovább. De hála Istennek, hogy most már itt vagyok. Hozzáfogtam a dologhoz s szorgalmasan dolgozom, hogy a Bécsi nagy kiállításra küldhessek valamit. Legjobban szeretném az éjjeli kalandorokat, amit te is láttál vázlatban.
Hanem hát mondok én neked valamit. Addig is, mig a te terved életbe léphet, küldjünk egymásnak fényképeket munkáinkról. Legalább mi tudjuk, hogy ki mit dolgozik. Én legközelebb elküldöm a fényképét azon képnek, melyet nálam láttál volt félkészen, hanem egészen más lett belőle.
Kérlek küld el azon lapot, amelyben "Schottische Aventüren"-d megjelent, érdekelne olvasni és én nem tartom azt a lapot.
Még szerettem volna egyet mást beszélgetni veled kedves Druszám, de a modelem várakozik és nekem pingálhatnékom van, tehát máskor többet, most Isten veled.
Munkácsy.
V.
Colpach, 1890 aug. 8.
Köszönöm, kedves Druszám szíves megemlékezésedet.
Arra a nyolcszem közti ebédre nem emlékezem. Valjon mi volt ott mondva és vitatva?...
Az egyletnek még mindig a leghaszontalanabb tagja vagyok. Adminisztrátori tehetségem nem nőtt és ebben nem változtam.
Mikor látunk megint Parisban? Én most itt Colpachon dolgozom. Az őszszel haza megyek egy két hétre. Nem jössz?
ölel
őszinte barátod
Munkácsy.
A három levél 1896-ból való, amikor az ezeréves ünnepségek során a magyar festőművészek közreműködésével a hódoló díszmenet rendezésére készült az ország. Az volt a terv, hogy bemutatják a legrégibb magyar viseleteket is, mintegy a kosztümökben is megmutatva az ezeréves múlt prespektiváját. A művészek élén Székely Bertalan állott. Mivel a magyar ősviseletek hitelesen alig ismertek s csak hozzávetés útján közelíthetők meg, Székely Zichyhez fordult, aki Oroszországban inkább hozzáférhetett a régi ázsiai viseletek emlékeihez, rajzaihoz.
Erre vonatkozik ez az első levél, amelyet iniczialeképpen mindjárt egy lovasalak kosztümrajzával díszített Zichy, íme a levél:
I.
Kedves barátom! Ethnographiai Múzeum ollyan kiterjedt és rendezett állapotban mint Te azt gondolod itt még csak lessz, de eddig nincsen. W. Werestschagin képei, van fényképi kiadás Turkestán czím alatt, adnak fogalmat a jelenlegi Ázsiáról. Van köztük két őr Tamerlan ajtaja előtt. Egy más ethnographiai művet Oroszország minden lakosaival Pauly adott ki k. b. harmincz évek előtt. A régen multat ez se tárgyalja. Voilá tout!
Saját costume gyűjteményemből másoltam le Neked az ide csatolt lapokat. Talán hasznát veheted. Jövő levelemben lemásolom Neked mindazt, a mit a Kaukázusban gyűjtögettem. Indo-perzsa rajzokat egy régi gruzin eposhoz. Ezen miniature-ok a XVI. században készíttettek, de a rajzoló is a régit kereste, mert ezen Epos Rusztavelli udvari poétától Tamara királynő tiszteletére íratott a XII. században ha nem előbb. Czíme a "Párduczbőr". Én ezen Eposhoz illustracziókat csináltam. Egy példánya ezen gruzin kiadásnak a Nemzeti Múzeumban van Budapesten. De ez után ne ítélj - az én tanulmányaim az eredeti Indo-perzsa modorban készített miniature-ok után sokkal szigorúabbak. Egyébiránt úgy adom a mint kaptam. Úgy vélem, majd ha megküldöm a kivonatokat, akkor ezeket a jelenlegiekkel (hozzá adván egy jó dózis byzanticumot, összekeverve és megpaprikázva e keveréket, talán közel járhatsz az igazihoz. Ha a mi művészeink ők maguk tudják mit akarnak, és ha olly engedelmes szereplőket találnak, mint annak idején Mackart Bécsben, akkor kétségkívül a történelmi körmenet sikerülni fog. Ezen alkalomban az a kicsufolt búvárkodó szigorú czopf mégis csak valamicskét használhat. Úgy örülök hogy közel 70 éves koromban gyönyörködök az előmenetelben a művészet terén, de ezen előmenetel mellett, úgy oldalvást vannak ollyan tünemények, mellyek a legkönnyelmüebb hanyagságot, a pénz és reclame hajhászást már nagyon is elárulják. Az illyenekre a legkegyelmesebb szakértő is kimondaná az ítéletet nosco te mi aselle!
Figyelmeztetlek még gróf Zichy Jenő gyűjteményére rózsa utcza 61. Ő szörnyen dicsekszik az ő népvándorlási korszakból gyűjtött tárgyaira. Jelenleg is a Kaukázusban kutat a magyarok onnét jövő bevándorlásuk nyomai után. Adja Isten hogy találjon valamit. E napig az influenza még fogva tartott, ha kimegyek még kérdezősködni fogok a tudós akadémiában. Az eredményt azonnal megírom Neked.
híved
Zichy Mihály
Az utolsó lapon aztán a csupa rajzot tartalmazó második levél szövege:
II.
Ezen lappal bevégeztem azt, amit az én gyűjteményemből megközelítőleg használhatónak találtam. Áldjon meg és sugalljon Téged a magyarok Istene, hogy nem irigylendő feladatodat jellemedben fekvő komolysággal bevégezzed.
Zichy Mihály
III.
7. Február 96.
Kedves barátom!
Én is zavarban vagyok a mi régi magyar ruházatunk kérdésében.
Millyen féle lehetett az a híres Mátyás király fekete serege? - Ha van tudomásod róla nagyon leköteleznél némi leírásával vagy könnyű vázlatával ezek öltönyének. Jó hogy a boldogult Matejkó ollyan szépen előre jobban mondva utána dolgozott ezen mi reánk nézve olly fontos kérdésnek. Teringettét! de hátra maradtunk! - Millyen terjedelemben adja az a két kötetes Old England az angol costumeket!
Bizony furcsa időkben és furcsább emberek közt élünk. A szegény (?) Pulszkyék már másodszor jönnek a mártásba. Először az iparmuzeumi tárgyakkal - jelenleg meg a nemzeti képtárral. A legbecsületesebb emberi bőr megnyúzva csúszik ki az ilyen vádok akármilyen végeztéből.
Liszt Ferencz = Munkácsy.
Mindketten ezreket adományoztak nemzetüknek - nagy hírt szereztek nevüknek - a "Siralomház" "Krisztus Pilátus előtt" és a "Milton" maradandó érdemű művek maradnak. A mi nemzetünkhöz illő, hogy illyen kitűnő hazánkfiait vén napjaikra szükségelni ne engedjük.
Liszt jellemében, csodálatos, mert első virtuozitása mellett, megvolt még a művészi nagylelkűség is. Ő volt Chopin-nak, Wagnernek Apostola, és későbbi nagy hírük megalapítója.
Munkácsy határozatlan jellemében az ego mindenek felett uralkodik. Ezen gyengeségét az őtet über alle Gränzen szerető neje és reclamistája Sedlmayer felhasználták, kiaknázták. A nő a párisi szappanbuborékos megjelenésre és representációra, a másik pedig saját hasznára. Sedlmayer betételét a koczkáztatott vállalatból óvatosan visszavette - de a mi szegény Munkácsynk, ha az ő ide vergődött franczia barátjai igazat mondottak - aligha nem megbánja engedékenységét. 16 évekkel fiatalabb nálam, de utolsó fényképe után biz' Isten Apámnak is beillene.
Nem hallottam hogy nem tekintve is nagy genialitására, Liszt Ferencnek határozott jó befolyása lett volna a Conservatoriumban. Ép olly keveset bízok Munkácsynak a mi - non est - művészi kifejlődésünk Ober-vezetésében. Ein Ehren-posten-wie ein Minister ohne Portefeuille. Tisztességes és árthatatlan, mert nem lesz kire mire hatnia.
Sok igazat mond az a Te német autorod! de mégis túlzottan szigorú, ha a külföldön alaposan szerzett és kiérdemelt hírnevet kárthozónak találja. Az egyedüli nép e világon, az angolok becsülik meg, jutalmazzák minden összehasonlítás fölött saját művészeiket - de mondd meg millyen compensaczióra várhat egy ollyan Országban mint a miénk, a szerényen lelkiismeretesen működő művész?
Nem állítom, hogy a mi Hazánk illyen szomorú állapot unicumját képezze, így van ez minden a nagy tourista vándor csapásain kívül eső országokban. Nézd Hollandiát Dán- Norvég- Svéd- Orosz- Lengyel- Magyarországot, a szláv tartományokat Olasz- Spanyolországokat. Ugyanegy nyomor! De a Centrumban, Páris Münchenben is kezd inogni a dolog.
Ott is több a festő mint a vevő, de hát még is csak ebben a forró kemenczében sütik a legszebb pogácsákat. Ott a legjobb pék hírét elnyerni még is dicséretes dolog és megengedhető, főkép ollyan sanguinikus népnél, mint mi vagyunk, ha az illyen üstökösöket, habár már csak mint hulló csillagok szálnának vissza hazájukba - ott is dicsőíttsék.
A hazai művészet emelése nem a művésztől függ le, hanem a pártoló közönségtől, a meddig ez nem lessz, addig mindenki, a kinek az Isten egészséges lábot adott, és a kit más körülmények nem kötnek fészkéhez, kifut oda, a hol jó konyhaszagot érez.
Én, mi nálunk, a tömérdek költségű kiállítás után egy szomorú hatású krach-ot sejdíttek. Adja Isten hogy ne úgy legyen, és adjon jobb időket, habár mi azt meg nem éljük
Zichy Mihály
L. T.
Forrás: Művészet, Ötödik évfolyam, 1906 Második szám 83-93. oldal
http://www.mke.hu/lyka/05/080-093-zichy2.htm
Sok szép vidékét bejártam az idén Magyarországnak, voltam a csorbai tónál, a Lengyel-nyeregnél, a tarpataki zuhatagnál, megmásztam hét ősi várrom düledékeit, rengeteg erdőkön hatoltam át, mikben a medve bandaszámra kóborol, de azt az egyet meg kell vallanom, hogy mind valamennyi tájék fölött Somogy vármegye tabi járását illeti meg az elsőbbség - a rossz utak tekintetében. Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Siófoktól Zala helységig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága. Gödrök, amikbe vakmerően bele kell rohanni, pocséták, amikben a ló hasig gázol, vízmosások, amiknek kígyóvonalát mesterséges tekervényben kerülgeti az ügyes kocsivezető; itt-ott megrakták a dágvány mentén fűzfakarókkal, hogy el ne süllyedjen a szekér; némely helyen mutatja a bedűlt árok, hogy ott egy előttünk haladt kocsi beledűlt a mélységbe, s előre figyelmeztet, hogy jó lesz kiszállni, és fogni a kocsi oldalát, nehogy ez is utána dűljön. Rettegés fog el a gondolattól, hogyha szemközt talál jönni egy másik szekér, hogy térünk ki egymásnak? Dehogy jön! Három óráig baktatunk előre, s nemhogy szekeret, de még gyalog embert sem találunk; még a mezőn sem látható egy emberi alak; a réten ott savanyodik a lekaszált csáté, a pocsolyában ott bűzöl a lekötözött kender; aztán a hátahoporjás hegyeken ott terül el hosszan a mély, hallgatag erdő. Ez az erdő volt a tanyája Somogy hírhedett rablóinak; itt uralkodott Patkó, Hajnal és Kutyási meg Séta Pista. Innen látogattak be a szegény legények a tabi plébánoshoz fényes nappal, s míg a csendőrök az utcán bersáfoltak, azalatt kedvükre raboltak a fickók, s a zsákmányt a plébános saját fogatán nagy dalolva vitték odább. A dolognak még szomorúbb vége is lett. Aznap éjjel a plébános arra riad fel, hogy a kapuján egy ember átmászik, hirtelen puskát ragad, kilő a sötétbe, s a kapumászó halva esik le. Az pedig nem volt zsivány, hanem a szolgáló szeretője.
Látni kell ezt a tájat, hogy az ember megértse a somogyi Abruzzók kalandorainak viselt dolgait. Soha szolgabíró, útbiztos erre a tájékra nem vetődik: az utakat tavasszal beboronálják, s azzal minden meg van téve. Így aztán az is megérthető, hogy az "expressz" levél, amit három nappal előre küldünk Zalába, érkezésünket tudatva az ott lakókkal, éppen három órával később érkezett meg, mint mi magunk; - lévén a geometriai távolság Siófok és Zala között - "két" magyar mérföld.
Ezt az "út"-leírást pedig szükségképpen előre kellett bocsátanom, mert ez szolgál kulcsául a tovább leírandóknak.
Mikor az ember végre épkézláb eljutott annak a hegyi pataknak a hídjához, amelyik az egész völgyet mint egy széles mocsár elöntve tartja, s a hídról a bomba nagyságú görgeteg kövekkel meghordott úton szerencsésen keresztültörtet tengelytörés nélkül, akkor maga előtt látja Zala helységet, s annak a túlsó végén, egy szép park közepette azt az úri lakot - ahol vágyai célját találja.
Itt lakik Zichy Mihály, a világhírű művész.
Jobb helyet bizony ki nem találhatott volna, ha az volt a célja, hogy atelier-jében háborítatlanul dolgozhassék, mert itt ugyan rá nem bukkan más, mint aki művészetének fanatikus tisztelője.
A zalai kastélyt és úri birtokot Zichy Mihály és Antal testvérek most is osztatlanul és közösen bírják. A nagy parkot még édesatyjok ültette, hanem a kastély udvarán, mely díszkertté van átalakítva, egzotikus virágcsoportokkal, már a nagyvilághoz szokott művész ízlése látszik; méginkább az úrilak termeiben, melyek tele vannak műemlékekkel, azok között Zichy Mihálynak legelső olajfestménye, egy imádkozó leány, azután finom nőarcképek, rég elmúlt divatú öltözetekben, miket a családi kegyelet őriz.
Zichy Mihály csak néhány év óta lakik itten, s azóta lett a kastély egy művész szentélyévé átalakítva. Igen kora fiatalságában került Szentpétervárra, aminek ez a története. Ilona orosz nagyhercegnő Ischlben mulatott, s festeni tanult. A bécsi művészakadémia akkor Zichy Mihályt ajánlotta neki tanárul, akit el is fogadtak. Egyszer csak Miklós cár parancsot ád a leányának, hogy rögtön menjen haza. Zichy is vele ment. De útiköltséget nem küldött nekik a cár. Így utaztak nagy sietve Szentpétervárig, se Zichy Mihálynak, se Ilona nagyhercegnőnek egy kopek sem volt a zsebében. Sándor koronaherceg itt aztán nagyon megszerette Zichyt, s mikor később trónra lépett, a művésznek minden időben szabad bejárata volt a cárhoz, s mikor magukra voltak, nem volt közöttük se cár, se festő. De annál nagyobb ellensége volt a magyar művésznek az egész udvari környezet. Zichy kedélye tele van szatírával. Az orosz udvar minden bűne és hibái ismeretesek voltak előtte, s azokat ő éveken keresztül találó művészi felfogással ostorozta genre-képeiben; amikből három vastag fóliáns van birtokában, egy egész memorie az orosz udvari élet évtizedeiről, nem írva, de rajzolva. A birtokában levő rajzok az eredetiek, a cárnak csak a másolatokat nyújtotta át. S ezek képezték a bizalom és ragaszkodás összekötő kapcsát a cár és a művész között. Egy embere volt a cárnak, aki tudatta vele az igazságot - rajzban. Csak egyetlenegy képéért neheztelt meg rá Sándor cár, ez a kép egy öreg tábornokot ábrázol, aki félszemét elveszté. Szép, fiatal neje van, ki amint a félvak hadastyán szemére felköti a kendőt, ennek a két csücskéjéből szamárfüleket csinál neki, s aközben dévaj kacérsággal kacsint egy az ajtón át eltávozó fiatal tisztre. Ez is élethű kép volt, de a cár visszaküldte azt a művésznek, ezt írva alája: "Ayez esprit, ne soyez pas méchant!" Ezt a benső viszonyt, ezt a senkit sem kímélő gunyort nem tűrhették az orosz udvaroncok, s addig áskálódtak Zichy ellen, míg az megunta a torzsalkodást, s otthagyta nagyfizetéses állását, s hazajött Magyarországra. A nyarat rendesen itt tölti; a telet Párizsban vagy Nizzában. Termel és teremt.
Zichy Mihály most felül van az ötvenen; de amellett egész fiatalnak látszik; dúsgazdag szőke haja, nem is szürkülő szakálla, szelíd, mélázó szemei, magas, nyílt homloka, jó szívre valló ajkmetszése mind úgy összhangzik daliás termetével, amit sajátszerű otthoni öltözet fedez, szürke kurta felsőzeke, bő bugyogó, térdig érő veresharisnya, csatos cipő. Csak a tiszta magyar beszéd meg a barátságos, vendégszerető, nyílt kedély árulják el benne az ősmagyar sarjadékot.
Családja egészen orosz. Neje valódi orosz szőke szépség idomaival vonásain, a németet is idegen kiejtéssel beszéli, és férjével oroszul társalog - három szép leánnyal azonban, kikkel Siófokon találkoztam, már folyvást beszél magyarul. Kiegészíti a családot egy francia társalkodónő, kit Zichy mint a család régi barátnéját mutat be, és végül akit nem szükség bemutatni (mert már találkoztam vele Párizsban, sőt az arcképét is kiadtam egy lapomban) - miss Mary, Zichy tanítványa. Finom, valódi dél-orosz típusú szépség, mély tüzű ábrándos szemekkel, vékony, összeszorított piros ajkakkal; egyszerű fekete viganóban, s hosszú ujjú, hímzett veres orosz ingben. Mikor először láttam, akkor hosszan leeresztve, szétszórtan viselte fekete haját; most összefonva hordja már, s tekintetében valami néma szenvedés látszik. Miss Mary az orosz cári udvar főorvosának a leánya, ki tizenkét éves kora óta növendéke a mesternek, s vele együtt jár-kel a világban anélkül, hogy azt valaki felötlőnek találná: (hisz a festők egymás irányában nem nélküliek). A bécsi kiállításon a tanítvány egy festményével kitüntető érmet nyert: ez volt az "Égi és földi szerelem" (Mária és Magdolna).
A mester ebéd után átvezetett bennünket atelier-jébe (leányommal együtt voltam ott). A festőműhely nagy részét elfoglalja az a terjedelmes kép, melyen Zichy most dolgozik (ha ugyan félbe nem hagyja), a lapokban már előre ismertetett "Danse macabre". - A modell most is ott ült a karszékben: egészen öltözetlenül: ti. hogy még bőr és hús sem volt rajta: egy csontváz az. Az egész kép csupa csontvázakból lesz összeállítva: csontváz menyasszonyok ölelkeznek csontvőlegényekkel, s csontváz ellenségek nyomják le egymást a koporsófödéllel. Míg nem kész a kép, nem akarok róla véleményt mondani, de megvallom, hogy nem bánnám, ha elébb más képeket készítene el a művész. Tartok tőle, hogy ezzel nem lesz szerencséje.
Aki Zichy Mihály művészi tehetségét meg akarja ítélni, az ne a festőállványnál, hanem a rajzolótáblánál keresse őt fel. A rajzban Zichy Mihály fölötte áll minden előttem ismeretes művésznek, még Dorée-nek is. Az eleven fantáziának engedelmes művészi kivitel, párosulva a jellemzés, az ismeretgazdagság sokoldalú előnyeivel, a csoportok összhangzására, az érthető allegóriai kifejezés eltalálása őt e téren a legelső művészek sorába emelik; de még ezenfelül járul hozzá valami, ami az egész alkotásnak valami bűvszerű hatást ad: a költői szellem, ami az alakokat ihletével felmagasztalja. Ilyen alkotásai Zichynek különösen amiket Lermontoff "Démon szerelme" költeményéhez készített. Ezeket egy orosz kiadó rendelte meg, aki Lermontoff összes műveit illusztrálva bocsátja közre, s a rajzokért Zichy Mihálynak negyvenezer frankot fizet. Evégett Zichy ez évben újból Oroszországba utazik; de nem a nyírfás finn öbölbe, hanem a puszpángerdős Kaukázusba, ahol a cacheti bor s a lángszemű mingreliai hölgyek teremnek, s ott fog tölteni két telet: nyaranta visszatérve Magyarországba. Ottlétünk idején éppen a Zichy Géza költői beszélyéhez való illusztrációkat fejezé be, amiket az Athenaeum rendelt meg. Egyenként mindegyik egy remekmű! - Zichy Mihály rajzalbumát végignézni valódi dobzódás az olympi élvezetekben.
Az atelier-vel szomszédos szoba maga egy kis múzeum. Ami itt ritka és nagybecsű fegyverdarabokban a világ minden részéből össze van állítva, az maga egy kincstár, külső tekintetre is; de a legbecsesebbet maga a könyvtár rejti. Itt vannak felhalmozva mindazok a művészi kiállítású munkák, amiknek példányai csak a fejedelmi könyvtárakat ékesítik; miknek köteteinél nem száz, de ezer frankokról beszélnek; a díszbútorok legfényesebbikét pedig az a szép triptica képezi, melyet a párizsi magyar egylet munkás polgárai készítettek remekbe Zichy Mihálynak. És ezt az emléket valóban megérdemlette.
Ha van valami, amit még a művészi lángésznél is magasabbra lehet becsülni egy emberben: az a hazafiság. Zichy Mihály hazafisága nem olcsó frázisokkal van építve, az övé élő tettekben beszél. Mialatt a párizsi magyar egylet elnökségét viselte, ez egyletnek szerzett egy negyvenezer franknyi segélytőkét; és ami ennél is több: egy egészséges irányzatot, amely irányzat nyomán minden Párizsba kerülő magyar iparos ifjú azonnal munkához jut - ahelyett hogy betyárkodásban, korhelykedésben vesztegetné idejét és tehetségét, a tökéletesedés versenyére lesz szorítva, tanulásra, dolgozásra ösztönözve, s mindegyik becsületére válik nemzetének. Ez legnagyobb részben Zichy Mihály érdeme. Megörökítették ezt maguk a magyar egylet tagjai egy Zichynek átadott albumban, melyben fotográfia helyett mindegyik a saját élete rövid vázlatát írta le; elsősorban Munkácsy Mihályé, mely így kezdődik: "Mikor én tizenhét évvel ezelőtt még asztaloslegény voltam." És itt föl kell jegyeznem azt a meglepő, de annál inkább jóleső tüneményt, amely a művészi világban oly ritka, miszerint az egyik művész (Zichy) úgy kap minden alkalmon, hogy a másik művészt (Munkácsy) magasztalhassa: egész lelkesülve beszél róla, olyan előnyeit is feltárva előttünk, amiket mi még nem ismerhetünk. Ez a pályatársi elismerés még a ritkaságok múzeumában is ritkaság.
Aztán, mint minden lángésznek, neki is megvan az a sajátsága, hogy valami más egyébben találja a büszkeségét, mint amiben mester. Mikor mi a művészi remekeit legjobban bámuljuk, félrehív, s odavisz a lepkegyűjteményéhez, s kényszerít a lepidopterái felett szörnyülködnünk, miket mind saját kezével gyűjtött Oroszország nagy sivatagain. Persze az nagyobb mesterség, mint képeket festeni. Ezeket a lepkéket mind maga szurkálta gombostűre.
- Szegény lepkék! - sóhajt fel a szép Miss Mary.
- A lepkét sajnálod, ha megölik - dorgálja a mester -, de a parasztot nem sajnálod!
- A parasztért nem kár - felel a tanítvány durcásan.
Azután a műélvezettől ittasultan kimegyünk az udvarra; az utcára; a falu ifja, leánya (éppen vasárnap van) mind odasiet a művésznek kezet csókolni, úgy él közöttük, mint egy igazi hoszpodár. Odahívatja az öregeket, a bírák uraimékat, s tudatja velük, hogy a nagy harang, amit a falu számára öntetett, már útban van: gondoskodjanak a harangszentelési ünnepélyről, a lakomáról majd gondoskodik ő.
A földmívelő polgártársak azután barátságosan kezet szorongatnak mindnyájunkkal. Miss Mary parolázik velük, s magyarul mondja hozzá: "Isten áldja meg, bácsi."
Én csodálkozva kérdem tőle:
- Hát ezeket a parasztokat már el tudja szívelni?
- Hja, ezek magyar parasztok.
- S ezek jobbak a többieknél?
Az orosz hölgy rám néz azokkal a titoktartó szemeivel, azután ismét elburkolja magát álcázó sárkánypikkelyeibe, s hideg mosolyra vonva félre ajkát, ezt feleli:
- Nem; de igen jó bort adnak inni!
Forrás: Jókai Mór: A históriai tarokkparti
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/jokai/osszes/html/064/jokai55.h
Bálint Aladár: Zichy Mihály levelei
Legfrissebb képzőművészeti folyóiratunk, a "Ház" egy nyalábra való levelet közölt. A levelek rendkívül érdekesek, nemcsak azért, mert Zichy Mihály volt az írójuk, hanem mert több kultúrtörténeti fontosságú utalás található bennük. Legnagyobb részük Zichy Antalhoz, a művész fivéréhez íródott. 1878-tól, az első oroszországi hosszabb tartózkodást követő időszaktól kezdve egészen 1901-ig terjed a levelek kelte. 1874 elején ment Zichy Mihály Párizsba, ahol hat esztendőt töltött el egyhuzamban. Küszködéssel, furcsa reménykedéssel, hirtelen emelkedéssel vegyes hat esztendő volt ez. Három oldalról futottak felé az elmúlt és folyó esztendők, a távollevő és vele együtt haladó emberek életfonalai. Hazulról a primitív, kusza kultúra, a sovány és nem egész tiszta, fejletlen művészi élet fojtogatta őt, másfelől az Oroszországban eltöltött idő emlékei, körülötte pedig a harmadik köztársaság lármás és egy lélegzetvételre mindent felhabzsolni akaró emberboly. Ez a három hatás összekuszálta és sok tekintetben feldöntötte Zichy Mihály művész hitvallásának alapépítményét. Látta, tudta, hogy a gyorsan felvergődött polgárság nagy és kiáltó hazugságok fészkét hordja bensejében. A nyugtalanság láza elég gyorsan reácsapott és piktúráját társadalmi meg aktuális politikai kérdések felé terelte. Párizsban ekkor már megkezdődött az az erjedés, mely például ugyancsak Munkácsy közvetlen közelségében élő Rippl-Rónait azzá tette, ami. Zichy Mihály piktúrája csak irodalmi vonatkozásokban vált forradalmivá. Propaganda, agitáció majdnem mindegyik jelentős vászna.
A szóban forgó levelek éppen mert a párizsi tartózkodása idejéből valók, a bennük rejtőző nagy explozív tartalomnál fogva, ma is elevenek és aktuálisak.
Több levele szerint végképpen elkeseríti az a sok próbálkozás és anyagi szűkölködés. Hazulról nehezen kap pénzt és eleget sohse. Zalában nagy pajtát akar építeni. Az lenne a műterme: Zala vagy Párizs. A Wiener Abendblatt egyik kritikáját nagyon fájlalta és a kritikust vagy bolondokházába vagy fegyházba szerette volna küldeni. Majd tiltakozik az ellen, mintha a képei politikai vezércikkek lennének. Treforttal, Pulszkyval, Than Mórral, Keletivel meg Telepivel nagyon összekülönbözhetett. Az egyiket "asinus triplex" néven tisztelte. A Műcsarnokot pedig "cudar kompániának". Ennek is érdekes a háttere. A Képzőművészeti Társulat tagul óhajtotta őt és illetményképpen olyan tárgyú képet kívánt, amely nem sérti sem a kisebb, sem a nagyobb rangú papságot. Az egyházzal különös viszonyban lehetett Zichy, a "Los von Rom" mozgalomnak nagy híve lehetett és a prímás vezetése alatt álló önálló magyar egyházról álmodozott. "Minek a római aggastyán, mikor ott áll Esztergom, a mi Prímásunkkal" - írja és tiltakozik az ellen, hogy egy főherceg ezt a mozgalmat "Los von Österreich"-nek minősítse.
Keleti Gusztávot annyira gyűlölte, hogy a székesfehérvári kiállításra csak azért nem küldött képet, mert nem óhajt vele egy társaságban lenni.
Munkácsyt "nem kiképzett, könnyű sikert arató tehetségnek" tartotta, Benczurban a technikai készültséget becsülte.
Egyik levelében oroszországi ünnepeltetését írja meg. Nagyon zajosan és túlságosan vadul ment végbe ez az ünneplés.
Egy vásott zsidó fiú élete, aki, ki tudja, hová került, furcsamód tarkítja a levélcsomót. Zichy Mihály arra is ráért, hogy inasnak adja az idegenbe került rábízott "kis Lorbeerbaum" gyereket és vesződjék vele, de úgy látszik, igen eredménytelenül. El is panaszolta "Roth úrnak", hogy fáradsága kárbaveszett, pedig megfelelő neveléssel embert lehetett volna belőle faragni. Kár érte.
Forrás: Nyugat 1911. 9. szám
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00079/02427.htm
Ahogy a kortársak és az utókor látta Zichy Mihályt
Th. Gautier:
"Zichy zseniális természet, aki mindent önmagából merít, sohasem találkozott a művészet útjain azokkal a mesterekkel, akikről az ember azt mondaná, hogy hasonlít hozzájuk."
Jules Claretie:
"...rendkívüli temperamentum, találékony elme, szüntelenül forrongó fantázia jellemzi, joggal olyan híres Oroszországban."
Ifj. Dumas:
"Zichy Mihályt a legbámulatosabb kultúrhistóriai alaknak tartom. Benne egyesítve van a világfi és a legfinomabb, legrafináltabb diplomata a világbölccsel és költővel. Szíve tele jósággal és nemes érzésekkel, ambícióval."
Lándor Tivadar:
"Nagyságnak is kivételes, akármelyik oldalról közelítjük is meg őt: kivételes mint ember, és mint művész egyaránt, kivételes élete pályájában és művészi irányzatában."
Pataky Dénes:
"Félelmetes rajztudása, biztos, akadályt nem ismerő keze valóban a kor egyik legkitűnőbb rajzolójává avatta."
Gerő Ödön:
"Zichy Mihály művészetének csak egy tárgya van: az ember... valami magasztos nagy líraiságot ad neki az emberrel való törődése."
Lovas Lajos:
"Csodálatos, hogy... milyen erős hangon szólal meg a lelkiismeretes, pontos, semmi apró részletet meg nem vető tudós."
Jókai Mór:
"Zichy Mihály kezében az ecset beszél, dalol, világít."
B. Supka Magdolna:
"A helyzetek és mozdulatok végső felfokozása miatt nevezte az ifjú Zichyt a romantika francia apostola, Théophile Gautier »monstre de genie«-nek."
Liszt Ferenc:
"A zene géniuszáról szóló rajza, »A bölcsőtől a sírig«, egy csodálatos szinfónia. Próbálom megzenésíteni és azt Önnek ajánlom majd. Fogadja szívből jövő mély tiszteletemet."
Lyka Károly:
"...hősei minden ízükben emberek, de nem átlagos, hanem tömör egyéniséggé alakított jellemek, akiknek arcukra kivetítődik belső énjük, épp úgy elárulják magukat egy mozdulatuk, egy taglejtésük, egy helyzet révén. Akárhányuk remekbe foglalt jellem."
Hoffmann Edith (a "Démon"-nal kapcsolatban):
"...a csábításnak és odaadásnak nem ismerjük szuggesztívebb ábrázolását a magyar művészetben."
R. Rajkay Éva:
"Zichyvel jó együtt lenni, mert beszél hozzánk!"
Lovas Lajos:
"...aki... hallgatja folyamatos, szép előadását, érzi, hogy nemcsak nagy művésszel, de egyúttal bölcs emberrel ül szemközt."
Fenyves Mária Annunziata:
"Zichyt több nagy művészhez hasonlították, de az azonos, vagy hasonló témák egybevetésénél látható eredetisége, felfogásának különbsége. Célja volt a nemes tartalomra törekvés, meggyőződésének hű közvetítése, amit mindenkor önmagából merített."
Bényi László:
"Zichy Mihály múlt századi művészetünknek egyik legkiemelkedőbb és legeredetibb festőegyénisége, szükség van arra, hogy eszmei harca, kulturális jelentőségű életműve a tömegek tudomására jusson; közkinccsé váljék."
Hoffmann Edith:
"Zichy művészetének fő varázsa szellemének és rajzainak végtelen könnyedségében és szeretetreméltóságában rejlik. Lelkében olyan grácia és előkelőség lakott, mely egyedülálló a magyar művelődéstörténetben, s egyenrangú a legsúlyosabb mondanivalóval."
Londesz Elek:
"Az illusztrációk között világhírre tettek szert a Démonképek... mely egyike a világirodalom legszebb műveinek."
A. Taran:
"A művészettörténetbe a »rajzoló« Zichy, a ragyogó illusztrációk mestere került be."
A. Kokája:
"Köztársaságunkban szeretettel tanulmányozzák a nagyszerű magyar festőművész munkásságát. Sok tudományos cikket, karcolatot és monográfiát szenteltek neki, de még ez a nagyszámú munka sem ad kimerítő választ a tehetséges mester alkotói hagyatékáról."
Zichy Mária Alexandra:
"Életemnek legfőbb célja és feladata megőrizni mindazt, amit nagyapám alkotott, hagyott ránk."
Jelena Macsabeli (M. Alexandrához):
"Bátran állíthatom, hogy minden grúz nagy szeretettel és hálával emlékezik az Ön híres nagyapjára..." (Levélrészlet)
Forrás: Fenyves Mária Annunziata: Zichy Mihály (Születésének 170. évfordulójára), Uránusz, 1997, 19-22. oldal
