Tizenkilenc éves volt Zichy Mihály, amikor ezt a képet festette, és Bécsben Waldmüllernek, a neves életképfestőnek tanítványaként folytatta Pesten megkezdett festőpályáját. Mestere az emberábrázolás realista útját járta, festőnket is arra tanította, mégis ez a kép drámai témájával messze került az osztrák zsánerképek kedvelt-tréfás életszerűségétől. A francia romantikus festészet kezdeményezőihez, Géricault-hoz és Delacroix-hoz kapcsolódott. Zichy az alakokat a közvetlen előtérbe hozva, kiszolgáltatottságuk lélektani elemzését választotta témájául. Feltűnnek a bécsi biedermeier festészet jellegzetes figurái is a képen, a feszület felé játékosan nyújtózó kisgyermek és az imádkozó öregasszony, szakállas aggastyánok a festészeti akadémiák modelljei, ám annál meglepőbb a fiatal Zichy jellemzőereje és szándéka a jelenet egészének drámai ecsetelésében.
A helyzetek és indulatok végső felfokozása miatt nevezte az ifjú Zichyt a romantika francia apostola, Théophile Gautier "monstre de génie"-nek: félelmetes zseninek. Mentőcsónakjával ez a fiatalember perbe szállott a hűvösen fennkölt akadémizmussal, s éppen a bécsi Akadémia díját nyerte el vele az öreg professzorok dohogása ellenére.
Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/magyar
Az első nagyobb tudással megfestett romantikus festmény Zichy Mihály (1827-1906) 1847-ben készült "Mentőcsónak"-ja. Zichy másodkézből kapta a romantikát, "Mentőcsónak"-jának tulajdonképpeni mintáját, Géricault "Medúza tutajá"-t vagy Delacroix "Dante bárkájá"-t még aligha ismerhette. Emiatt festményének csak témája romantikus, formaadása a bécsi festészet akkori vezető mesterének, Waldmüllernek példájára alakult. "Waldmüller elmélyült lélekrajzra, pontos megfigyelésre nevelte a fiatal festőt, ennek a tanításnak a megszívlelése a "Mentőcsónak"-nál is meghozta gyümölcseit, mert a száraz, rajzos formaadáson és a kemény, aprólékos festésen is áttör a pszichológiai kifejezés ereje, és megragadó hatást vált ki.
Forrás: A magyarországi művészet története, szerkesztők: Fülep Lajos, Dercsényi Dezső, Zádor Anna Corvina Kiadó, 1970, 398. oldal (Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében c. fejezetből)
Zichy Waldmüller mellett tanulta meg, hogy - a természet után rajzolva - gondolatokat kell kifejezni. Az új módszerben egy csapásra otthon találta magát. S mint írta, munkáját immár szenvedélynek tartja, amely új életet, új lelket önt belé, amely nélkül már nem élhet. "Egyedül a művészet által, amelyet egész életemben csak egy perczig is elhagyni nem fogok" - írta haza Zalára.
A "Mentőcsónak" című képe - mely a Magyar Nemzeti Galériában található - bécsi működésének legkiválóbb darabja. A kép témája és kivitelezése a francia romantikusokra emlékeztet. A csónakban minden ember egy-egy külön jellem, külön egyéniség, mindegyik saját tragédiájának a súlya alatt. Az emberi indulatokat hűen ábrázolja: a jóság és a gonoszság kifejezését már itt is láthatjuk, a 19 éves művész alkotásán!
Forrás: Fenyves Mária Annunziata: Zichy Mihály (Születésének 170. évfordulójára), Uránusz, 1997, 6. oldal
Részletek a műből
|