Barabás Miklós: Női arckép (1831)	A MŰ SZÜLETÉSE
	Barabás, a portréfestő
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Az ötvenes években Barabás portréművészete általában emelkedést mutat az egyszerűbb és keresetlenebb felfogás felé, aminek oka a korízlés változásában is keresendő. A biedermeier ideje elmúlt, már alig is emlékeztek rá, Barabás igazi művészi jellemének pedig nagyon megfelelt a körülötte folyó változás. A nagyobb igényű portrék mindenfelé divatosak lettek, Kriehuber újabb litográfiái is erős hatással voltak rá s így ezer és egy ok miatt egyre-másra készíti az olyan aquarelleket, olajképeket és litográfiákat, melyek nem mellképet vagy derékképet adtak az ábrázoltról, hanem térdképet. Az előkelőség, a nyugalom, az újszerű testtartás így sokkal inkább is érvényesült, s a díszes ruha választékos szabásának is teljesebb képét lehetett adni. Különösen női ruháknál volt Barabásnak mit festenie. Habos csipkékkel borított szépszínű, világos ruhák, csipkés főkötők - egészen más szabásúak mint a régiek, sokkal könnyebb csipkéből valók, szinte elrepülök - szalag- és virágcsokrok teszik ezeket a női arcképeket korai munkáival egyenrangúakká. Préger Antónia, egy Zichy-leány és annyi más portré nemes példái művészetének. S legjobb olajképei nem maradnak el aquarelljei mögött. Nicolics Sándorné arcképe 1858-ból egyike legszebb munkáinak - tetézve az ábrázoltnak megnyerően szerény és kedves szépségével.

A hatvanas évektől fogva lanyhulni kezd Barabás művészi lendülete, hanyatlani ereje. Sematikus, igazi becsvágy nélküli festési modor kap lábra nála, amit annyival is jobban érzünk, mert hiszen Madarász, Székely, Lotz akkor már megkezdik működésüket s a fáradt művész munkái mellé állítják portréfestészetük remekeit. Mégis néha-néha felemelkedik régi dicsőségének magaslatára, például Bittó Istvánné arcképén, melyen a szinte hihetetlen 1874-es évszám olvasható.

Forrás: Hoffmann Edit: Barabás Miklós, Művelt Nép Könyvkiadó, 1950, 53-54. oldal