Nicolas de Largillière |
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HÁTTÉR | |
| Barokk művészet (XVII-XVIII. század) | ||
| A magyarországi barokk és rokokó művészet | ||
| Festészet a 18. század első felében | ||
| A barokk stílusú festészet fejlődése Magyarországon | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
BAROKK MŰVÉSZET
(XVII-XVIII. század)
. . .
FESTÉSZET
TÖRTÉNELMI HÁTTÉR
Az olasz barocco szó jelentése: különös, nyakatekert, szokatlan; a portugál barucca kifejezés szabálytalan formájú gyöngyöt jelent. Az elnevezés az utókor gúnyos névadása. A barokk stílus is Itáliából indult el, de főleg az abszolút (korlátlan hatalmú) monarchiák központjaiban, Párizsban, Madridban és Bécsben virágzott a XVI. század végétől a XVIII. század végéig. A hanyatló régi rend uralkodóosztálya, a fennmaradásáért küzdő abszolutizmus és támaszuk, a reformációval harcoló egyház egymással összefogva a barokk stílus segítségével fejtették ki tevékenységüket. Művészetük is tükrözi a társadalomban hullámzó nyugtalanságot, az újkori ember gondolkodását, amely ellentmondásokat fedez fel a világban, de ragaszkodik az egységes világképhez. A vallási ellentétek és az azt kihasználó hatalmi törekvések indítják meg a 30 éves háborút (1618-1648), amely új erőviszonyokat teremt Európában.
A barokk stílus főleg a katolikus országokban terjedt el. A francia abszolutizmus nagyhatalmi állása a francia "napkirály", XIV. Lajos (1643-1715) uralkodása idején épült ki. A katolikus egyház tekintélyének és híveinek visszahódítására szervezte meg az ellenreformációt, továbbá a jezsuiták rendjét, és támogatta az elkápráztató barokk művészetet. Hazánkban is korán megjelenik az ellenreformáció, s kulturális értelemben is versenyre kel a protestantizmussal. Politikai támasza, a Habsburg udvar állandó hatalmi harcot folytat a főként protestáns rendi, nemesi ellenállással. A Rákóczi-szabadságharc bukásával különösen erős lesz az osztrák központosítás előretörése.
ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS
A barokk időszaka egyúttal a tudományos felfedezések, filozófiai felismerések kora. E kor gondolkodásában nagy feszültség uralkodik: a hagyományos világfelfogást, a világ változatlanságának képét kezdi szétfeszíteni a modern, kételkedő, elemző gondolkodás. De a szintézisről, az egységes világképről nem mondanak le a kortársak. A barokk művészet a természettudományokhoz, a filozófiához hasonlóan nagy hangsúlyt helyezett a tapasztalatra, a természet megfigyelésére. A dinamizmust, a mozgást, az állandó változást tekintette a természet alapjának, mellette azonban az állandóság, a rend, a rendszerezés, a szigorú alá- és fölérendelés igénye is fokozottan jelentkezett. A barokk művész egyaránt akart szólni az értelemhez és érzelemhez, és legfőbb célja a rábeszélés, a meggyőzés volt. A heves érzelmek, a felfokozott pátosz (szenvedélyes lelkesedés), a színpadiasság (teatralitás), a misztikus, drámai témák azt a célt szolgálták, hogy a műalkotás azonnal és maradandóan hasson a szemlélőre. Az egyik művészet gyakran átlépi a másik határait. Az udvari barokk a megerősödött központi hatalmat szolgálta, monumentális méretek, reprezentatív (társadalmi szerepét mutatósán képviselő) megjelenítés, bonyolult formák és pompaszeretet, dinamizmus és érzelmi telítettség jellemzi. A meggyőzés vágya és a propagandisztikus célzat jellemzi az egyházi művészetet is. A barokk másik változata a holland polgári barokk, amely a polgári erkölcsöt népszerűsítette, és amelyet a fokozott valósághűség és a valóságos élethelyzetek iránti érdeklődés jellemez.
A festészetben kimaradtak a tartalommal össze nem függő epizódok, a mellékrészletek, hogy ne vonják el a figyelmet a mondanivalóról. A festő az ábrázolt személy szellemi jelentőségét igyekezett fokozni. Az illuzionisztikus térábrázolás, a végtelen felé vezető perspektíva kitágítja a festmény terét. Minden mozgás térben zajlik, a cselekvés színtere a szereplők mozgástere. Az ábrázolásokon a tér összefüggő, folyamatos, a képtér a mindennapi tapasztalatnak megfelelően tagolt. A tájképfestészetben pontosabban érzékeltetik a középteret, és ez folyamatos átmenetet biztosít az elő- és a háttér között. A hétköznapi érzelemnyilvánítások széles skálája tükröződik a portrékon, figurális festményeken. A jelképes ábrázolásnak - emblémák, allegóriák, szimbólumok - megnő a szerepe. A barokk kor festményei a könnyen leolvasható jelentés mellett is tartalmaznak rejtett, jelképes mondanivalót. Nemcsak a bibliai történetek, hanem a pogány mítoszok is utalhatnak transzcendens (a látható jelenségen túli) tartalomra. Gyakori a megszemélyesítés, az elvont fogalmak érzékelhető formákban való megjelenítése. Az allegorikus-szimbolikus témák általánossá válásán túl a Biblia újabb részleteire, vagy épp új dogmatikai tételekre tevődik a hangsúly (szentek élete, mártíromsága, Mária-kultusz képei, szentségek tisztelete). A művészi ábrázolás alapja: a természet utánzása, de invencióval (ötletgazdagon) az ábrázolt személy korát, alkatát, tetteit és környezetét is pontosan kell bemutatni, érzelmi és lelkiállapotával együtt.
Új műfajok: csoportos portré, ravatalkép, életkép, önálló tájkép, csendélet.
Forrás: Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban, Győr, 2000, 117. oldal és 122. oldal
A MAGYARORSZÁGI BAROKK ÉS ROKOKÓ MŰVÉSZET
(részlet)
A BAROKK KEZDETEI (1630-1690)
A magyarországi művészetben a barokk stílus az 1620-as évek végén tűnik fel, s a század végére a művészet valamennyi ágában uralkodóvá válik. Első pártfogói a katolikus egyház, illetve a jezsuiták, a magyar főnemesség és a bécsi udvar voltak, s az új stílus első emlékei akkor jelentek meg, amikor e három tényező érdekei tartósan összetalálkoztak. E találkozás politikai természetű volt. A zömében protestáns magyar főnemesség és a Habsburg uralkodók közel egy évszázados küzdelmében egyik fél sem tudott felülkerekedni. A magyar főnemesség érdekei ennek az erők egyensúlyával jellemezhető állapotnak további fenntartását kívánták. Ezért kezdtek közeledni a bécsi udvarhoz, s ebben formát és keretet számukra az ellenreformáció biztosított. A közeledés egyik látványos jele lett, hogy a protestáns főurak többsége a század első évtizedeiben a katolikus vallásra tért át. A Habsburgok elsősorban dinasztikus okokból ragaszkodtak a katolikus valláshoz, s fő támaszuk volt a katolikus, egyház - amely elvesztett pozícióit az uralkodóház segítségével akarta visszaszerezni - és az egyházi reformmozgalmat képviselő jezsuita rend.
. . .
A BAROKK URALOMRA JUTÁSA (1690-1740)
Az 1680-1690-es években egész Magyarország területéről kiűzték a törököt, megszűnt az erdélyi fejedelemség, s a Habsburgok koronája alatt egyesített országrészekben a művészeti fejlődés számára is új utak nyíltak. Az élet megindításához a visszafoglalt területeken elpusztult városokat, falvakat kellett betelepíteni, újjáépíteni, földesurak birtokközpontjait, kastélyait, illetve templomokat, kolostorokat, püspöki székhelyeket kellett kiépíteni. A helyi mesterek a megnövekedett feladatokat csak részben tudták ellátni, s így jócskán maradt munka a szomszédos területekről bevándorló, különböző művészeti hagyományokat közvetítő mesterek számára is.
A jelentősebb művészeti alkotások kezdetben inkább a régi királyi Magyarországon készültek, s az újonnan felszabadított területeken csak az 1710-es évektől, a Rákóczi szabadságharcot követően bontakozott ki elevenebb építőtevékenység. Az 1690-1740 közti periódust az jellemezte, hogy a későreneszánsz tradíció eltűnésével a barokk művészet az élet valamennyi területén uralkodóvá vált. A művészet fejlődésére azonban még mindig a nagy vagyonnal rendelkező, privilegizált rétegek voltak döntő befolyással, így a magyar főnemesség vagy a birodalmi arisztokrácia magyarországi földbirtokadományhoz juttatott képviselői, illetve a közös ausztriai és magyar rendtartományok erejére támaszkodó szerzetesrendek, valamint az állami támogatást élvező katolikus egyház.
A korszak építészetében új vonás, hogy most már a középnemesség is az új művészet, a barokk normái szerint építkezik. Ennek példája a nyugat-dunántúli Bükön Nagy István számára épült zárt tömbű kastély.
Rákóczi-szabadságharc és képzőművészet
A török kiűzése utáni időszak művészeti fejlődését egy időre megakasztotta az 1703-ban kitört Rákóczi-szabadságharc, amelyben széles társadalmi rétegek ellenállásával találta szemben magát a bécsi udvar abszolutista kormányzati rendszere. Az évekig tartó fegyveres harc azonban a művészeti fejlődés irányát és jellegét nem változtatta meg, sőt a szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc fejedelem megbízásából néhány olyan, új tendenciát jelző műalkotás született, amely egyedül áll a hazai barokk művészet történetében. Rákóczi ugyanis nemzeti szellemű művelődés megteremtésén fáradozott, s az egyéni célok művészi reprezentálásán vagy vallási funkciójú műalkotások készítésén túl a képzőművészetnek szerepet szánt a szabadságharc célkitűzéseinek támogatásában is. Jól tudta, hogy ez csakis akkor oldható meg sikeresen, ha a magyarországi művészet eléri azt a színvonalat, amely a kortárs európai fejedelmi udvarok gyakorlatát jellemezte, s hogy ennek az elvárásnak a magyar városok céhes mesterei nem felelnek meg. Ezért amikor rátalált a bécsi udvar által a selmecbányai pénzverőbe küldött Warou Dánielre, a Habsburg-birodalom egyik legjobban képzett, svéd származású érem- és pecsétkészítőjére, szolgálatába fogadta, és igen sokoldalúan foglalkoztatta. Warou 1704-1707 között a fejedelmi hivatalok számára pecséteket készített, részt vett a szabadságharc néhány pénztípusának tervezésében. Tevékenységét elsősorban három emlékérem teszi jelentőssé; mindhárom érem ábrázolásainak programja Rákóczitól származik, s előlapjukon a fejedelem mellképe szerepel, a hátlapok egy-egy domborműve pedig a szabadságharc célkitűzéseihez kapcsolódik. Az első érem hátlapján a szabadságharc kezdeteire, a szécsényi országgyűlésre vert másodikon a vallásszabadságról hozott rendelkezésre utaló ábrázolás szerepel. A harmadik, valószínűleg Rákóczi erdélyi fejedelmi beiktatására készült érmet, Warou életművének is egyik legkiemelkedőbb darabját a barokk kor népszerű hősének, Herkulesnek ábrázolása díszíti. A mindössze 5 cm átmérőjű érem körformáját teljesen kitölti a változatos plasztikai formák érzékeny hullámzása, a hétfejű hidrával küzdő Herkules dinamikus ábrázolása, amelyben Warou magas művészi színvonalon formálta meg a szabadságért küzdő Magyarország jelképét.
Amikor Rákóczi Warout szolgálatába fogadta, egy véletlenül adódó lehetőséget ragadott meg. Azonban Mányoki Ádámot, a fiatal korában külföldre került, s ott korszerű művészeti képzésben részesült magyar portréfestőt, már maga hívta haza Berlinből. Mányoki, mint a fejedelem udvari festője, 1707 augusztusa és 1709 októbere közt tartózkodott Magyarországon, s ekkor (valószínűleg 1708-ban) festette első Rákóczi-portréját (Magyar Nemzeti Múzeum), amely Rákóczit fejedelmi díszben, mellkép kivágásban ábrázolta. A hazai portréfestők szokványos beállításaival, síkszerű dekorativitásával szemben, Mányoki a századforduló korszerű német portréfestői gyakorlatát képviselte. A fejedelmet közvetlen beállításban, jó karaktermegragadó készséggel jeleníti meg, az arcszín lágy átmeneteitől a piros hermelinpalást éles fehér fényéig terjedően, a festői kifejezés széles skálájával hatásos művet alkotott. Rákóczi Mányokinak még hazaérkezésekor megígérte, hogy külföldi tanulmányútra küldi, s egyúttal felszólította, hogy tanulja meg a rézmetszés technikáját.
Mányoki 1709 októberében indult Hollandiába, s Rákóczi azzal is megbízta, hogy készíttesse el metszetarcképét. Mányoki 1711 nyarán, már a szabadságharc bukása után jelentkezett a Lengyelországban tartózkodó Rákóczinál a metszettel, amely a páncélba, hermelines palástba öltözött Rákóczit jogarral, vezérlő fejedelemként, teljes méltóságában ábrázolta. Ugyanitt, Gdanskban készítette 1712-ben híres Rákóczi-portréját is.
Hollandiai tanulmányútja nagy hatással volt festői nyelvére, eltűntek képeiről a harsány színellentétek. Az egységesen sötét tónusra hangolt portré vázát egy részletező belső rajz és a fénnyel alig megbontott nagy színfoltok adják, amelyek mély tüzű ragyogást kapnak a hollandiai kismesterektől tanult, mindent egybemosó, fátyolos fénytől. A képi hatást fokozza emellett a fejedelem tiszta tekintete, nyugodt magabiztossága, póztalan egyszerűségében is méltóságteljes tartása, s az a képből sugárzó töretlen hit, amely őt a szabadságharc bukása után is jellemezte. Mányoki művészetének egyik csúcspontja ez a portré, amelyet festői értékei mellett történelmi jelentősége emelt a régi magyar művészet legismertebb alkotásává.
Forrás: http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/19het/muvtori/muvtori19.html
Festészet és szobrászat a 18. század első felében
(részlet)
. . . Világi festészet
A világi festészet emlékei aránylag szerény számuk és színvonaluk miatt csak újabban kerültek mélyebb és gyakoribb feldolgozásra. De nemcsak történeti jelentőségük, hanem - szerencsés esetben - minőségük is felhívja a figyelmet. Kivételes hely illeti meg e téren Mányoki Ádámot (1673-1757), akit felfogásának konzervativizmusa és leghíresebb képének - a II. Rákóczi Ferencet ábrázolónak - tárgya révén is sokszor a megelőző század csúcsaként szerepel. A szerény sorból felemelkedett festő külföldön tanult majd udvari festőként sokat dolgozott Drezdában, Berlinben és Varsóban. Mint Rákóczi híve, elkísérte a fejedelmet külföldre és ott festette emelkedett ünnepélyességű, rendkívül vonzó előadású arcképét (1708). Méltóság és emberi közvetlenség párosul ezen a művön, amelynek magas színvonalát talán csak Önarcképe (1712) éri el. A szabadságharc bukása után visszatért Magyarországra és 1724 és 1731 közt itt dolgozott. Ekkor festett arcképei - főleg a Ráday család tagjait ábrázolók - nélkülözik az udvari festő rutinos eleganciáját és az intimebb arcképfestés felé közelítenek. Előadásmódjára általában a - feltehetőleg metszetek révén megismert - francia arcképfestészet volt hatással.
A templomokkal kapcsolatban már jeleztük a freskófestészet fontosságát. Természetesen nemcsak a templomok ékeskedtek freskókkal, de néhány különös gonddal készült belső tér is. Ilyen lehetett - szokatlan módon a pozsonyi székesegyház melletti falra festett architektúra festés David Antonio Fossatitól (1708-1779), vagy ugyancsak tőle a pannonhalmi refektórium mennyezeti és falképei (1729). Martin von Hohenberg (1657-1745) - aki Altomonte néven működött - 1716-ban Kismartonban dolgozott, majd 1726-28-ban a győri karmelita templom főoltárát és mellékoltárát festette. Bader József jezsuita a trencsényi jezsuita kollégiumban a jezsuita szentek csodáit, valamint az atyák képmássorozatát készítette (1723-24). Dolgozott Kőszegen is. Gottlob Anton Galiardi a nyitrai székesegyház mennyezetképét festette (1720) és a püspöki palotában egy Szent Család-képet. Mindez arra vall, hogy a szerzetesrendek művészi tevékenységével festés terén is számolnunk kell. Feltehetően az ő soraikból kerültek ki a templomberendezéseknél nélkülözhetetlen aranyozók, asztalos-festők, amíg e névtelenek munkáját a polgári iparosok nem folytatják.
A 18. század első évtizedei tehát minden téren elindítják azt a művészi gyakorlatot, amely az érett barokk kialakulását készítik elő és egyben folytatják a 17. század korai barokkjának tendenciáit, elterjesztve a barokk felfogást az egész országban.
Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/vezetes/18_sz_1.html
A barokk stílusú festészet fejlődése Magyarországon
Ha a XVII. században is tovább élő magyarországi reneszánsz festészet alkotásain végigtekintünk, azonnal feltűnik, hogy e korban egyetlen témakör az arcképfestészet és egy változata van, a ravatalkép-festészet.
A Rákóczi-szabadságharc idején fellendülés észlelhető a festészet terén, mivel itt dolgozott a külföldön (Németországban és Párizsban) tanult Mányoki Ádám, később a szász király festője, ünnepelt művész, majd ismét a magyar főurak szerény arcképfestője. Mányoki magyarországi munkásságát kevéssé ismerjük, de van egy emléke, amely egyben a legnevezetesebb műve: II. Rákóczi Férem fejedelem arcképe. A gazdagon, bársonyba és szőrmébe öltözött férfiú még Magyarország választott fejedelme! Nagysága, akaratereje leolvasható arcvonásairól; ő a magyar szabadság hőse! Művészi értéke mellett e kép történeti becsű emlékünk is.
A másik nagy magyar barokk festő, Bogdány Jakab szintén külföldön, Angliában aratta sikereit. A hollandi művészet hatása alatt állatképeket és csendéleteket festett, amelyek közül ma is igen sok van a nagy angliai gyűjteményekben. Gazdag táj-, állatkép- és csendéletrészlet van egyik Budapestre került képén, amelynek megkülönböztetést célzó címe: Két arara, kakadu és szajkó gyümölcsökkel. Gazdag, szinte tarka színesség van a madarak tollán, nagy festőiség a gyümölcs-csendélet almáin, körtéin és szőlőfürtjén. A háttér is festői: a hatalmas fa és száraz ágai a háttérben levő park víz- és épületrészleteivel egységes sötétzöld tónusba vonják az állatokat és a csendéletet.
Mányoki és Bogdány külföldön dolgoztak, ugyanakkor Magyarországon az egyház és a főurak osztrák festőknek adtak nagy feladatokat. Az osztrákok közül a legtehetségesebb és nálunk legfoglalkoztatottabb művész Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) volt. Ausztriai és csehországi munkássága mellett életének legnagyobb részét hazánkban töltötte. Mint Tiepolo követője al secco freskóin, mennyezetképein hallatlan könnyedséggel rajzolta pasztell színű, lebegő leplekbe burkolt alakjait. Első magyarországi megbízatása a sümegi plébániatemplom dekorációja. A padozattól a mennyezetig érő dekoráció egyik jelenete, Szt. Péter prédikációja későbarokk mozgalmasságában és víziószerűséget keltő színességében a magyar barokk stílusú díszítőfestés legvonzóbb alkotása. Maulbertsch Sümegen kívül még 16 magyarországi templomban és 8 kastélyban dolgozott. Gyors munkája, nagy dekorációs készsége miatt nagyon megbecsülték.
Művelődéstörténeti és művészettörténeti szempontból jelentős képeket festett Egerben egy másik osztrák művész, Frans Sigrist (1727-1803). Az egyetemnek szánt Liceum aulájának mennyezetén a négy egyetemi (teológiai, jogi, orvosi és bölcsészeti) fakultást ábrázolta. A mennyezetképen szereplő alakokat a II. Józseffel hadilábon álló megrendelő akarata szerint magyar ruhákba öltöztette. A bölcsészeti fakultás munkáját megjelenítő képen jól tanulmányozhatók a viseletek és az akkori tudományos eszközök. Sigrist színesen, de tárgyilagos pontossággal festette meg mennyezetképét.
Az Ausztriából behívott mesterek mellett, a XVIII. század folyamán magyar freskófestő gárda is felnevelkedett. Több ilyen mester közül ki kell emelnünk a sokat foglalkoztatott soproni Dorfmeister Istvánt (1731-1797). A kor szokásai szerint ő is a bécsi festőakadémián tanult, de egész életét Magyarországon töltötte, itt dolgozott, ízig-vérig magyar, s vallásos tárgyú freskóin gyakran megszólaltatta a nemzeti érzést is. Egyik fő művén, a szigetvári plébániatemplom mennyezetképén Zrínyi Miklós hőstetteit helyezte előtérbe. Szigetvár felszabadításának részlete a magyar szenvedést és a magyar nép felszabadulását mutatja be. Még barokk stílusú alkotás ugyan, mert az alakok mozgása, ruhája és a fedetlen test plasztikája a barokk formákat követi. Az alakok mozgása azonban már nem olyan viharos, mint az érett barokk - pl. Pozzo - korában: nyugodtabb vonalai vannak. Amint az építészetben, a festészetben is érezhető már a klasszicizálódás.
Forrás: Dombi József: Művészettörténet, Tankönyvkiadó Vállalat, Bp., 1960, 265-267. oldal
