1724 - Olaj, vászon, 77,5x62,5 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból | ||
| Galavics Géza elemzése | ||
| Petrovics Elek: Mányoky Ádám Rákóczi-képéhez | ||
| Idézet a Pannon Enciklopédiából | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Mányoki Ádámnak II. Rákóczi Ferencről készült képmása nemcsak a magyar barokk portréfestészet legszebb alkotása, de a festő oeuvre-jének is kiemelkedő darabja. Mányokinak e műve a fejedelem büszke egyéniségének, előkelő megjelenésének és nemes méltóságának legjobb megörökítője.
Az erdélyi fejedelmi családból származó Rákóczi a bécsi udvar körültekintő felügyelete alatt korszerű jezsuita nevelésben részesült. Neuhaus és Prága jezsuita iskoláiban megalapozott műveltségét főként ízlésének finomítása és művészi igényessége szempontjából itáliai útja tette teljessé, amelynek során hosszan időzött több jelentős városban. A szolgálatba állott Mányoki Ádám tevékenységétől nemcsak az európai fejedelemi udvarok művészi színvonalát elérő saját udvari művészetet, de politikai törekvéseinek képzőművészeti propagálását is remélte. E meggondolások vezették, amikor udvari festőjét 1709-ben hollandiai tanulmányútra küldte.
Mányokinak Rákócziról készült képmása e holland tanulmányút tapasztalatainak összegzése. A kép a függetlenségi harc elbukása miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdanskban készült. Mányoki a fejedelmet elöl hímzett díszes magyar öltözékben állítja elénk. Hajának, prémes kucsmájának sötétjéből övezett arcára erős fénysugár vetül, amely nemcsak vonásainak érzékeny megörökítését segíti, de Mányoki jellemábrázoló erejének legjavát is feltárja. Jól megfigyelhető, hogy a holland portréfestészet tanulmányozása hozzásegítette a festőt az egységes fény- és tónushatás érvényesítéséhez, lélekrajz és annak festői megoldását támogató mérsékelt ünnepélyesség képi egyensúlyához. Az uralkodói reprezentáció a bujdosó fejedelem arcképében csak rejtve, finom utalásokkal érvényesül. Palást módjára hátára vetett, elöl magyar ötvösművű mentekötő lánccal összekapcsolt bíborszínű dolmányát uralkodói hermelin béleli. Nyakában az aranygyapjas rendet viseli, amelyet 1709-ben kapott meg.
Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/magyar
Részlet Galavics Géza
Mányoki ádám: II. Rákóczi Ferenc arcképe c. cikkéből
Amikor Mányoki Berlinből beszámol Rákóczinak megbízása teljesítéséről, a magyar szabadságharc már elbukott, s Rákóczi Lengyelországba menekült. Ide, Gdanskba rendelte magához 1712-ben Mányokit, aki itt készítette el második portréját a fejedelemről. A kék magyar ruhás, piros palástos, tollforgós kucsmájú fejedelmet ábrázoló képen jól lemérhető a hollandiai tanulmányút Mányoki művészetére tett hatása. A leglényegesebb változás, hogy a festő az egész képet egy áttetsző fátyol alá vonja. A kompozíció vázát tulajdonképpen egy részletező, aprólékos belső rajz adja, amelyet ez a fátyol fog egységbe, s tesz festőivé éppúgy, mint ahogy a kevés félárnyékkal megbontott piros és kék lokálszínű drapériának is ez ad mély tüzű ragyogást. Ez a rajzzal és színnel tagolt drapéria s fent a haj s kucsma zárt színfoltja ad keretet az arcnak, amelyen a lazúros festés és a belekevert kék szín ad plasztikusságot a már szinte monoton hússzínnek, amelyet Mányoki még a drapériánál is erősebben összemos s fátyol alá borít. Mányoki egész életművének egyik csúcspontja ez az arckép, amelyen festői kvalitásai és karaktert megragadó készsége egyaránt jól lemérhetők. Itt a fejedelem méltósággal telt tartása, nyugodt magabiztossága és tiszta tekintete a személyiségnek olyan sugárzó erőt adnak, amely híven fejezi ki Rákóczi emberi nagyságát, s amelynek megörökítésével Mányoki méltó emléket állított az igaz ügyért harcoló fejedelemnek.
Forrás: Művészet, X. évfolyam 9. sz. 1969. szeptember, 42-44. oldal
Petrovics Elek: Mányoky Ádám Rákóczi-képéhez
Vannak képek, szobrok, amelyekben a művészi hatás a tárgy történeti érdekességével olyan szerencsésen szövődik össze, hogy e találkozás nyomán egészen külön és új értékek jönnek létre. Esztétikai öröm és történeti hangulat emelik és gazdagítják itt egymást, s e tényezők hatása tetőfokát éri el nevezetes történeti személyek művészi képmásaiban, melyek együtt őrzik számunkra a történet és a művészet hőseinek emlékét és néha egyúttal kettőjük viszonyának beszédes bizonyságai. Az egyéniségek érdekességének arányában nő az ilyen művek külön érdekessége és senki sincs, akit a művészet nagy alkotásait megillető érdeklődésen túl is meg nem indítana, ha Dante vonásait Giotto ábrázolásában szemlélheti. Raffael pápa-arcképeinek, Holbein Rotterdami Erasmusának vagy Cranach Luther-képmásainak hatásába is beleszólnak a művészi jelességen kívül a művésznek és modelljének személye révén megelevenedő nagy emlékek, amelyek működésbe hozzák agyunkat és képzeletünket, s Munkácsy Mihály Liszt-képében nemcsak az előadás művészi ereje ragad el, hanem az is, hogy benne két fejedelmi géniusz találkozásának eredményét csodálhatjuk.
A mi multunk, sajnos, kevés efféle művet termelt és még kevesebbet hagyott reánk. Ami nagyobb művészi súlyú ilyen ábrázolást ismerünk a múlt századokból, azt sem tudjuk határozott művészi névhez kapcsolni, - sem Szent István pompás lovasszobrát a bambergi dómon, sem Mátyás király bautzeni emlékét vagy bécsi márványreliefjét, - csak példaképen említve ezeket. Bizonyos csak annyi, hogy idegen művészek munkái idegen földön. Talán innen van, hogy a népszerűségnek, sőt áhítatnak olyan teljessége jut annak a képnek, amelyet Mányoky Ádám II. Rákóczi Ferencről, - vérbeli magyar ember a magyar történetnek költészet, zene és képzelet szárnyán eszménnyé emelkedett alakjáról festett. Ritka egyértelműséggel jelenik meg II. Rákóczi Ferenc mindenki képzeletében úgy, ahogyan Mányoky formálta meg képmását maradandó érvénnyel. Sem Mátyás király, sem Kossuth arcvonásai nem kapcsolódnak ilyen határozottan egyetlen ábrázoláshoz, s ezért még az ő földi alakjuk sem él a köztudatban a Rákócziéhoz fogható elevenséggel, amelyben van valami a személyes ismeretség bensőségéből.
Mányoky képének a jellege is előmozdítja ezt az eredményt. A súlyos külső dísz, amely az előkelő fejedelmet illeti, Mányoky képén nem nyomja el az emberi melegséget. Akit ő mutat be nekünk, az nem annyira a fejedelmi udvar szertartásos hőse, mint inkább egy kegyes, jó úr, meleg kedélyű ember, akinek még gyöngéiben is van valami úri kedvesség. Mányoky Ádám több jel szerint bizalmasabb embere volt Rákóczinak, bizonyosan nem egyszer érezte kegyét is, mert Rákóczinak mindig gondja volt hű emberei sorsára, s ez az emberi kapcsolat mintha nyomot hagyott volna Mányoky munkáján is, amelyben több a közvetlenség és az egyénítő erő, mint egyéb ismert képeiben. A művész mintha felolvadt volna fejedelmi modelljével szemben s jobban, mint bárhol, felszabadította magát francia mintaképeitől, akiket némi provinciális ízzel szokott különben elénk tálalni kissé közönyös és egyhangú képmásaiban. Emberibb és igazabb az átlagosnál ez a képe, színezésében több a mélység és a tűz, kezelésében nagyobb a kegyelet. Mintha remekbe szánta volna festője, hogy megérdemelje tetszését urának és pártfogójának, aki műkedvelő módjára maga is festegetett és akiről Forgách Simon azt írta, hogy "nem jó pápista ő felsége, mert a templomban a képeket kritizálja, s megcsúfolja, ha rosszul vannak pingálva".
Így jelenik meg előttünk nagyjából Mányoky Rákóczi-képének művészi jelentősége, - nagyjából, mert Mányokyra vonatkozó ismereteink fogyatékossága nem engedi meg, hogy pontosan kijelöljük képünk helyét az ő oeuvre-jében, amelyet még nem tudunk kellőképen áttekinteni és rendezni. A kép keletkezésének évét is csak hozzávetőleg van módunkban megjelölni. A történetből tudjuk, hogy Rákóczi az aranygyapjas rendet 1709-ben kapta a spanyol királytól, s mivel a képen ennek a rendnek a jelvényéi viseli, annyi bizonyos, hogy az 1709-es év a legkorábbi időhatár. Másrészt 1713-ban Mányoky már Erős Ágost szolgálatában állott, tehát ennél előbb kellett a képnek készülnie. Az sem világos, hogy miképen jutott a kép a szász királyi családhoz, azonban valószínű, hogy Mányoky magával vitte azt új urához, s így kerülhetett a szász udvar birtokába, amelynek ezenkívül még a következő 10 képe volt Mányokytól: 1. I. Frigyes Ágost (az Erős) választófejedelem és lengyel király; 2. ennek felesége, Eberhardine brandenburgi őrgrófnő; 3. Henriette anhalti hercegnő; 4. Károly Lajos brandenburgi őrgróf; 5. de O'mbes hercegnő; 6. VI. Károly német császár (III. Károly magyar király); 7. Frigyes Vilmos porosz király; 8. Constantine orosz hercegnő; 9. gróf Bielinsky lengyel főmarsall; 10. Philipp őrgróf neje. E képek közül az 1. és 7. számúak 1924-ben a szász állam tulajdonába mentek át, a többiek, Rákóczi képmásával együtt, megmaradtak a volt szász király birtokában.
Hogyan tette meg útját az utóbbi kép a Taschenberg palotától a budapesti Szépművészeti Múzeumig, arról már bőven volt szó egyebütt, s hogy mit köszönhetünk e részben jánoshalmi Nemes Marcellnek, azt elmondta kultuszminiszterünk az ügyhöz méltó emelkedett szavakkal a nemzetgyűlés előtt. Számunkra most nem marad más, mint hogy megilletődve üdvözöljük hazai földön azt a képet, amelynek kegyeletből, történeti zománcból és a művészet varázsából szövődött nimbusza olyan nagy, hogy ebben egyetlen történeti képmásunk sem versenyezhet vele.
Forrás: Magyar Művészet, 1925, 3-4. oldal
...A fejedelem udvari festőjeként 1707-09 között itthon dolgozott és megfestette urának arcképét. Lengyelországba is követte Rákóczit, és ott készítette leghíresebb művét, a magyar festészet egyik remekét: Rákóczi 1712-es portréját. Sikerült megjelenítenie a fejedelem kivételes személyiségét, emberi nagyságát. Az egyszerű, idealizálástól mentes, őszinte arcképen az egyenes tartás, a fej kissé emelt (tehát némileg alulról nézett) ábrázolása, a test és a fej ellenkező irányú fordulata állhatatosságot, méltóságot, töretlen hitet fejez ki. Találóan jellemzi, élethűen festi meg modelljét. A kép bársonyosan fénylő felülete, az anyagok különböző textúrájának láttatása, a fények érzékletes megfestése, a részletek (mentecsat, lánc) pontos rajza nagy mesterségbeli tudásra vall...
Forrás: Pannon Enciklopédia
http://www.arcanum.hu/gesta
