1867 - Olaj, vászon, 226,5x176,5 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Szabó Júlia könyvéből (1. részlet) | ||
| Szabó Júlia könyvéből (2. részlet) | ||
| Végvári Lajos ismertetője | ||
| Részlet Lengyel Géza cikkéből | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A témát Székely már bécsi tanulmányainak befejezése után kiválasztotta, a nagy festmény elkészülése előtt tíz évvel. Például Karl von Blaas és Johann Till török tárgyú történeti képei egyaránt szolgálhattak.
A kompozíció függőleges irányba rendeződött át 1861-re, ez már a végső képi forma. A várfalat a szépiarajzon négyszögletes bástya tagolja, amelyen zászló leng. A küzdők közül kiemelkedik egy hatalmas turbános török harcos felé karddal sújtó monumentális nőalak, aki baljával eleső férjét öleli magához.
Az olajvázlaton folthatásban emeli ki Székely a kép fő hősnőjét, aki most már szinte táncos ritmusban lendíti előre kardját, ellenfele pedig már zuhan is hátrafelé. A várfalhoz támasztott létrák és a kapaszkodó törökök elrendezése alkalmaszkodik a főalak mozdulatának ritmusához, amelyet a kép jobb oldalán elhelyezett másik hős védő asszony még erősebben megismétel.
Forrás: Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, 1985, 230. oldal
Székely Bertalan nagyméretű történelmi festményén valósággal nemzeti "fogadalmi" képpé tökéletesedett az Egri nők kompozíciója.
A festő minden részletében kibontja a jelenetet, s emellett mégis megőrzi a főalak eszmei kiemelését, akit ünnepélyesen komoly arckifejezéssel és végsőkig elszánt, megfeszülő izmokkal ábrázol. A várfal, ahol már csak három asszony küzd, teljesen nyitott az ellenség számára. A várfalon a férje karját fogó monumentális nőalak mellett még két asszony látható, akik közül az egyik nagy lendülettel támad, a másik félve fogja a kövekkel teli kosarat. A törökök első sora hátrafelé zuhan, de a második sor tovább igyekszik felfelé a várfalhoz támasztott létrákon. A festő nagy tudatossággal a dráma tetőfokát ábrázolja, amikor még nem dőlt el semmi, de a szinte groteszkségig túlfokozott arckifejezésekből és gesztusokból látható, hogy a várat védő asszonyok nagyobb lelki elhatározással küzdenek, mint a támadók.
Forrás: Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, 1985, 230. oldal
...Székely, barátai hívására, hazajött Münchenből, de az elnyomott ország hazafias közönsége nem tudta eltartani, s ezért szívében nagy keserűséggel visszatért a bajor fővárosba, hogy csak 1864-ben telepedjék le véglegesen Pesten. Már idehaza festette a "Mohácsi vész"-t, a nemzeti pusztulásnak ezt a hatalmas arányú tablóját, majd 1867-ben befejezte "Az egri nők" című képét. Ennek a megoldása sok tekintetben rokon a "Dobozi"-éval, de egységesebben komponált. A sebesült harcosok helyére lépő egri nők alakjában - akiknek elfogódottságát kitűnően jellemezte - a nemzeti összefogás, a hazafiúi áldozat magasztos eszméit fejezte ki, azt a gondolatot, hogy a szabadság jogos ügyéért folytatott harc erkölcsi erőt ad maroknyi csoportnak is az ellenséges túlerővel szemben. Ezzel a képpel kapcsolatban is meg kell említenünk olajvázlatait, amelyek kontúros formáikkal, nagy színbeli mozgalmasságukkal Daumier-ie emlékeztetnek.
Forrás: A magyarországi művészet története (Főszerkesztő: Fülep Lajos), Corvina Kiadó, 1970, 407-408. oldal (Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében c. fejezetből)
Ha nézem az egri nők képét; minden arc, kéz, láb, fegyver szigorú mása a valónak. Egy-egy török figurája a maga egészében igaz. Az egri nő azonban: hős, tehát hihetetlenül megváltoztatja eredeti formáját, elképzelhető gesztusát, emberi mivoltát. Az egész harc pedig történik egy oly kicsi és oly meredek területen, ahol az odahelyezett emberek nem harcolni: megállani nem tudnának. A szándék azonban nyilvánvalóan a realizmus volt, az igazság, a hűség - a történelmi piktúra gondolatával merőben ellentétes -, de a részletek naturalizmusát a kompozíció, ez az elméleti elem, teljesen megbontja.
Forrás: Nyugat 1911. 4. szám
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/doc/02571.htm
