1866 - Olaj, vászon, 147x121 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból | ||
| Telepy Katalin elemzése | ||
| Bellák Gábor ismertetője | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A historizmus ünnepélyességgel áthatott szemlélete a magyar művészek közül a legjellegzetesebben Benczúr Gyula nagy történelmi képein érvényesül. Míg azonban mestere K. Piloty nagyméretű vásznain az európai történelem eseményeit komponálta színpadi jelenetté, Benczúr számára - aki a kassai családi otthonban a szabadságharc eszméit szívta magába - a magyar történelmi múlt megjelenítése volt a fontos. Komponálókészsége, emberábrázoló ereje és az anyagok kitűnő érzékeltetése már e fiatalkori művében is nagyszerűen megmutatkozik. A nemes tartású vitéz, Hunyadi László arcán mély szomorúság ül, az őt körülvevő barátok fájdalmas búcsújára is előre veti árnyékát a megsejtett sors, a hősre váró kivégzés. Gyenge fény világítja meg a csoportot, visszaverődik a bolthajtásos fehér falról, melynek anyagszerűsége mesteri.
Benczúr elismeréssel elhalmozott művészpályájának mintegy nyitánya e kép nagy sikere, melyet 1867-ben Pesten, majd a párizsi nemzetközi kiállításon 11 magyar festő művei között mutatott be, 1869-ben pedig a pesti Képcsarnok Egyesület a Magyar Nemzeti Múzeum számára vásárolta meg. A Hazánk c. hetilap színes sokszorosításban ajándéklapként terjesztette a múlt század 70-es éveiben e hamar kedveltté vált művet.
Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/magyar
A fiatal Benczúr már otthon, a szabadságharc eszméivel rokonszenvező kassai családban fogékonnyá vált a magyar történelem rebellis hagyományai iránt. Képességei, érdeklődési köre is e műfaj művelésére predesztinálták. Ifjú korától haláláig kitartó érdeklődéssel tanulmányozta, jelenítette meg a magyar történelem nagy eseményeit.
Nagy sikerű történelmi festményeinek sorát a Hunyadi László búcsújával kezdte meg, amely a fiatal festő művészetének legjava eredményeit foglalja össze. A kiegyezés évében mutatta be művét Pesten, a Képzőművészeti Társulat kiállításán, és kvalitásai - az eszmei tartalom és a forma egysége, a szerkesztés harmonikus megoldása, a színek tartózkodó és mégis erőteljes szépsége - megérdemelt sikert hoztak számára.
Itt kísérletezik először a több alakos képszerkesztéssel, melynek később kiváló mestere lett. A kép középpontjába helyezi a főhőst. A nemes tartású, szép szál dalia arcán mély szomorúság ül, de ajkait összezárva megkeményíti vonásait. Az őt körülvevő három alak mozdulatai harmonikusan simulnak egybe. Bal kezét fiatal magyar ragadja meg, tekintetével a búcsúzó arcvonásaiba mélyed, előrehajol, talán szól is. Mellette szakállas idős férfi a hős köpenyére hajtja fejét, kezét annak vállán nyugtatja. Mély szánalom tükröződik arcán, szemeit lezárja, hogy könnyeit visszatartsa. A képszerkezet fontos tényezője a háttal térdelő, kardot, pajzsot, tegezt viselő ifjú, aki két kezével ragadja meg Hunyadi László feléje nyújtott jobbját. Jelenléte kapcsolatot teremt a bal oldalon háttérben álló katonák csoportjával. Színhely a vajdahunyadi vár bolthajtásos folyosója. Vaskos oszlop, kis ajtómélyedés előtt játszódik a jelenet, sima falháttérrel a főhős mögött. A gyenge fény megvilágítja a csoportot, visszaverődik a fehér falról, melynek anyagszerűsége mesteri. Az építészeti környezet érzékletes ábrázolása évszázados kövek hűvös tapintását juttatja eszünkbe. Arányok és perspektíva teljes biztonsága már ezen a korai képén is megmutatkozik. A kompozíció zárt kört alkot. A kiegészítő alakok - jobbra az ajtómélyedésben a kámzsás barát, balra a holthajtás alatt álló föveges magyar fekete zászlóval - a mondanivaló szomorúságát hangsúlyozzák ki. Az egyes figurák elhelyezése gondosan kikísérletezett, erről vall a Szlovák Nemzeti Galériában levő vázlat is.
Itt is, de a többi nagy történelmi festményein is hiányzik az a drámai erő, mely oly megrázóvá teszi Madarász és Székely képeit. Benczúr nem a dráma pillanatában jeleníti meg hőseit - egyéniségétől, életfelfogásától távol áll Madarász és Székely tragikus szemlélete. Műveinek jellemzője az ünnepélyesség, amely a fennkölt jelenet nemes tartású alakjaiban és a megfogalmazás módjában is határozottan érvényre jut.
A mű nemcsak legszebb alkotása a mesternek, de történelmi festészetünk egyik legkiemelkedőbb emléke is. A párizsi 1867-es nemzetközi kiállításon 11 magyar festő műve között került bemutatásra, majd 1869-ben a Pesti Képcsarnok Egyesület a Magyar Nemzeti Múzeum számára vásárolta meg.
Forrás: Telepy Katalin: Benczúr (A művészet kiskönyvtára), Corvina Kiadó, 1970, 10-12. oldal
Benczúr képében nem annyira a baljós tragédiát sejtjük, mint inkább a megindító szomorúságot érezzük. A figurák erős gesztikulációja, a változatos karakterek, a színes kosztümök színpadias hatást keltenek, erősen emlékeztetve Benczúr mesterének, Pilotynak a kompozícióira. Ami Benczúr képét mégis megkülönbözteti mesterének munkáitól, az a Pilotyénál sokkal intenzívebb színhasználat. S valóban, kortársainak munkáival összehasonlítva érthetjük csak meg, miért tekintették Benczúrt itthon sokáig a legnagyobb koloristának. Benczúr, igazi történeti festőként, komoly stúdiumokat folytatott minden egyes képe elkészítése előtt. A Hunyadi-kép forrása minden bizonnyal Gr. Teleki Józsefnek A Hunyadiak kora Magyarországon című (1852-55) többkötetes történeti monográfiája volt. Ahogy Teleki leírta ama gyászos 1457. március 16-i nap estéjét, a szőke Hunyadi-fiút, fekete öltözetét, azt alig lehetne pontosabban megjeleníteni, mint ahogy Benczúr tette. Festménye szinte illusztrálja a történész monográfiájában leírtakat.
Forrás: Bellák Gábor: Benczúr, Corvina Kiadó, 2001, 8. oldal
