CIKKEK, DOKUMENTUMOK
	Kortársak levelei Csontváryról
	Kritika a Pesti Hírlapban
	Szabó Ferenc: Százötven éve született Csontváry
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Dévényi Iván
Kortársak levelei Csontváryról

Az 1950-es évek végén felmerült bennem egy Csontváryról szóló írás terve. Az anyaggyűjtés során kapcsolatba kerültem néhány olyan személlyel, akik Csontváry Tivadar kortársai voltak, s információkkal tudtak szolgálni a művész egyéniségéről, a kor művészeti életéből való kirekesztettségéről s a századelő prominens festőinek (Ferenczy Károly stb.) Csontváryval szembeni értetlen, elutasító magatartásáról. (Csontváry-tanulmányom azután a Látóhatár című folyóirat 1968. évi 11-12. számában jelent meg.)

A mester életének eseményeivel és festményeivel való foglalkozás közben valaki felhívta a figyelmemet, hogy Rónai Dénes, a kiváló fotóművész - aki jóbarátja és mecénása volt a Csontváryval gyakran együtt emlegetett Gulácsy Lajosnak - bizonyára ismerte "Tivadar festő"-t. Levelet írtam Rónainak, aki 1958. március 15-én küldött válaszában a következőket közölte a "Sétakocsizás újholdnál Athénben", a "Castellammare di Stabia", a "Fohászkodó Üdvözítő", a "Hídon átvonuló társaság" alkotójáról:

"Csontvátyt valóban ismertem. Néhány alkalommal találkoztam vele a Japán kávéház művészasztalánál, ahol mindenkor gőgösködő módon viselkedett. Magát mint művészt mindenkinél - pl. az ugyanott ülő Szinyei Mersénél is - magasabbra értékelte.

Barátaim - közöttük Kernstok és Rippl-Rónai - ismerték Csontváry munkáit, de sem őt, sem Gulácsyt nem becsülték eléggé, emberségük zavarossága folytán.

Csontváry - aki autodidakta volt a piktúrában - tudtán kívül kifejezetten szürrealista volt, talán az első szürrealisták egyike...

Én egy festőművész révén - aki közelebbi kapcsolatban volt vele - megpróbálkoztam, hogy egy-két képet szerezzek munkáiból... A válasza az volt, hogy képei csak a Csontváry Kosztka Múzeumban lesznek a nyilvánosság számára láthatók."

Sassy Attila (Sassy-Szabó Attila, művésznevén Aiglon) festőt (1880-1967) is felkerestem levelemmel. Ő 1958. november 23-án ezeket írta:

"Sajnos, Csontváry Kosztka Tivadar festőművészt személyesen nem ismertem, így az emberről nem sokat tudok. Barátja voltam viszont Gerlóczy Gedeonnak és a művész unokaöccsének, Kosztka Istvánnak; így kerültem fel - közvetlenül a festő halála után - a Csontváry-műterembe, aholis tájékozódhattam Csontváry egyénisége felől. Műtermét szinte aszkétikus sivárság jellemezte, a művészi nagyság látható jele nélkül. A szegényes limlomok között - a baloldali falon - nyolc-tíz négyzetméteres - nyilvánvalóan beíejezetlen - szénrajz volt kifeszítve; tárgyánál és előadásánál fogva a súlyos és előrehaladott lelki elborulás jeleit viselte magán.

Érdekelni fogja talán Önt Ferenczy Károly és Csontváry találkozása... Ez akkor történt, amikor Csontváry hazatért külföldről, s kiállítást rendezett Pesten, a városligeti Iparcsarnokban. Én ezidőben Ferenczy mester növendéke voltam. Mesterem korrigálás közben ezt mondotta: »Megnéztem Csontváry kiállítását... Képzeljék - nevette el magát Ferenczy -, a hóbortos egy nagy papírtölcsért nyomott a kezembe, hogy ezen keresztül nézzem kukucskálva a képeit, különben térfogatban, nagyságuk miatt szétesnek.« Tanárom még tett egyéb megjegyzést is Csontváryról, akit én magam a zseniális örültek csoportjába sorolok. Munkái szuggesztívek, de a lelket nem melegítik. Megszállott, önmagába zárkózott és egocentrikus lélek volt, aki elbarikádozta magát a külvilágtól... Őt ma a művésztársadalom egy rétege nem igenli, de lehet, hogy eljön majd az az idő, amikor az esztéták, a műtörténészek kimutatják munkáiban a maradandót, a mindenek felett való szépséget."

Újabb levelemben megtudakoltam Sassy Attilától, hogy melyek voltak Ferenczynek Csontváryra vonatkozó egyéb reflexiói, amelyekre 1958. novemberi levelében célzott. Sassy - 1958. december 9-én - a következőket írta:

"Mivel érdekli, szívesen közlöm, hogy mit mondott Ferenczy mester nekünk, tanítványainak Csontvárynak azzal az ötletével kapcsolatban, hogy kukucskáló tölcsért adott a látogatók kezébe: »Eddig azt hittem, hogy ez az ember félbolond, de tévedtem; egészen bolond«".

1959. január 27-i levelében Sassy újból visszatér Csontváryra:

"Képzelje, mivel foglalkozom most... Csontváry önéletrajzát és más írásait olvasgatom. Rendkívül érdekesek. Véleményem, kritikám róla nem változott, de mindjobban látom nagy individualitását, a megszállott lélek ittasságát, az önmagában való hitet, a szent téboly örvénylését és mindazt, amiért én azt mondom, hogy a mi korunk legnagyobb dilettáns művésze."

Herman Lipót festőművész (1884-1972) - akinek ugyancsak írtam "Csontváry-ügyben" - 1959. január 30-i, Sárospatakon kelt levelében régebbi írásainak Csontváryra vonatkozó passzusait foglalja össze s ismétli meg, de ki is egészíti "Pesti Napló"-beli cikkeinek és "A művészasztal" című könyvének mondanivalóját:

"1919-ben, a kommün alatt találkoztam vele a képzőművészszakszervezetben, ahová ő segélyért jött. Én akkor a szakszervezet egyik vezetője voltam. Kiállíttattam vele ama bizonyos kataszterívet s megígértem neki, hogy hamarosan megkapja az 500 koronás havi segélyt, - de szegény már nem jelentkezett érte. Életrajzírója, Lehel Ferenc szerint éhenhalt; Lehel bizonyára túloz. Csontváry növényevő volt. Fehérvári úti műtermében rengeteg szilvamagot s ílynemű dolgokat találtak. Temetése az akkori proletárdiktatúra idején valószínűleg elég egyszerű lehetett.

A magam részéről érdekes és figyelemre méltó festőnek tartottam őt, éppen úgy, mint a többi naiv művészt: Henri Rousseau-t, Utrillót, Gulácsyt. Azon a Csontváry-kiállításon, amely 1935 körül volt az Ernstben, nekem leginkább a Besztercebányai táj, a Szent fal, a Jeruzsálemi tájkép, a Sétalovaglás, a Taorminai görög romok tetszettek, főként azonban a Magános cédrus... Az a cédrus viszont, amelyet körültáncolnak a hívők, s amelyet a brüsszeli kiállításon Grand Prix-vel tüntettek ki, nem tetszik. Nem egységes, rikoltó színei vannak, tónustalan, a szobafestő allűrök nagyon dominálnak rajta, - éppenúgy, mint a Mária kútja című képen. Az elmondottakhoz azonban azt kell hozzáfűznöm, hogy e megjegyzéseim régi emlékeimen alapulnak, hiszen eredetiben már sok ideje nem láttam Csontváry festményeit."
(Amikor Herman a "Besztercebányai táj"-ról ír, valószínűleg a "Selmecbánya látképé"-re gondol; a "Jeruzsálemi tájkép" vagy a "Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben." vagy pedig "Az Olajfák hegye Jeruzsálemben" című képpel azonos.)

Rónai Dénes fotóművész, Sassy Attila és Herman Lipót festők Csontváryval kapcsolatos levelei aligha tartoznak a művészettörténeti kutatást lényegesen előbbre vivő dokumentumok közé. E levelek közreadása azonban talán mégsem érdektelen, hiszen mindegyikben akad egy-két apró adalék a mester életéről és művészetéről. Sassy és Herman, főként azonban Rónai magas kultúrájú és progresszív gondolkodású emberek voltak, Csontváry művészetét azonban túlnyomórészt nem értették meg - mint ahogyan a legélesebb tekintetű kortársak sem ismerték fel a mester munkásságának jelentőségét. (Fülep Lajos és Kassák is csak évtizedekkel halála után látták meg benne a kor művészetének protagonistáját.)

A közölt levelek - úgy véljük - tanulságosak abból a szempontból is, hogy fényt vetnek arra a végletesen izolált szituációra, amelyben Csontváry Tivadar működött... E levelek - bár egyik sincs híjával a jóindulatnak, a toleranciának, az objektivitás szándékának - ízelítőt nyújtanak azokból a félreértésekből, előítéletekből és felületes esztétikai beskatulyázásokból (Sassy: "zseniális őrült", Herman: "szobafestő allűrök" stb.), amelyeknek közepette és amelyeknek ellenére született meg s bontakozott ki diadalmasan a magyar és az egyetemes művészettörténet legnagyobb büszkeségei közé tartozó Csontváry-oeuvre.

Forrás: Jelenkor 1973/11. 967-969. oldal

KÉPZŐMŰVÉSZET

("Csontváry") A művészetek birodalmában talán a festészet terén andalog a legtöbb különc. Ilyen különc volt a belga Viertz is, de Rubens allűrjeivel, és ilyen különc - "Csontváry" Kosztka Tivadar is, aki egyébként gyógyszerész és Nógrád megyében Gácson van a patikája. Mint vagyonos ember évek óta művészi tanulmányúton van és - fest. Ő maga büszkén hirdeti, hogy nagy taorminai tájképét százezer líráért sem adta oda Vanderbiltnek (mert neki van pénze elég) és képeivel az a célja, hogy a "Csontváry" név világhírű legyen. A budapesti Műcsarnok és a "Nemzeti Szalon" azonban szűkkeblűen meggátolták azt, hogy a "Csontváry" név világhíre az ő helyiségeikből induljon ki. Ezért "Csontváry" úr a városligeti iparcsarnokba szorult ki, ahol mintegy 25 képből álló kollekciójának rengeteg üres terület áll rendelkezésére. "Csontváry" úr (az idézőjeleket ő maga használja) meghívóin azt hirdeti, hogy képeit eredeti találmányú technikával festette. Belépvén a kiállításba, ezen eredeti találmányt ugyan hiába keressük, de látunk rengeteg művészi naivitást és önérzetet összekeverve. Látjuk azt is, hogy "Csontváry" 1896-ban készült hollandiai falurészletén és 1898-ban Pompéjiben festett vázlatain még a normális úton haladt, de azután áttért az igen nagy méretekre és tiszta színkenésre. Miután pedig rajztudása nincs arányban a méretekkel, az a helyzet áll elő, mint amikor valaki mindenáron szónokolni akar hebegő nyelvvel. Ettől eltekintve Csontváry páratlan szorgalommal rakja tele nagy vásznait, melyek közül a "Taorminai görögszínház az Etnával" és a "Nagy Tarpatak" színhatásában igazán érdekes. A régi németek naivitását juttatja eszünkbe."Selmecbánya látképe" c. műve, viszont a naivitások netovábbja a "Vihar a Hortobágyon" és a nagyméretű "Jeruzsálemi panaszfal Salamon templománál". Ez a pár téma is mutatja, hogy Csontváryt nem izgatják a holmi apró-cseprő dolgok, festi Athént, Pompéjit, az Aetnát, Nápolyt, a Tátrát, a Hortobágyat - s a keleti pályaudvart villamfénynél. Miután pedig ő első rangú művésznek érzi magát, a kritikának itt helye nincs. És letesszük a tollat. (k. k. 1.)

Forrás: Pesti Hírlap, Budapest, 1905. szeptember 9.

Szabó Ferenc
SZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT CSONTVÁRY

Kosztka Tivadar 1853. júl. 5-én született Kisszebenben. Távoli rokonságban volt a lengyel jezsuita Kosztka Szent Szaniszlóval. Szülei kereskedelmi pályára szánták, de végül gyógyszerész lett. Már gyermekkorában nagyon szerette a természetet: növények és állatok barátja volt. Később mint gyógyszerész értékesítette természettudományos tapasztalatait. Egyetemi tanulmányai során megismerkedett a darwinizmussal; később a fejlődéselméletet sajátos, misztikus módon értelmezte. A szegedi árvíz nemcsak lelki megrendülést okozott neki, hanem az akkori meghűlés következményei betegeskedéseinek kiváltói is lettek (egész életén át elkísérte a hörghurut).

A Tátrában az iglói gyógyszertárban dolgozott, amikor az egész életre szóló "elhivatottságot" megkapta. "Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyeltem, s egy délután csendesen bóbiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adta a rajzónt, s egy vénypapírra kezdtem rajzolni a motívumot. Principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.«" Majd főnöke távoztával az utcán rajzát szemlélve a feje fölött hátulról hangot hall: "Te leszel a világ legnagyobb napút (plein air) festője, nagyobb Raffaelnél."

Hallucináció? Lehet. Csontváry mindenesetre isteni kinyilatkoztatásnak tartotta. Ezzel megkezdődik kalandos élettörténete, vándorlása a mediterrán vidékekre, illetve keresztül-kasul Európán. 1881 húsvét szombatján ért Rómába. Másnap találkozott a Szent Péter-bazilika egyik német gyóntatójával, P. Bauerrel, akinek címét még a Felvidéken kapta meg. Életrajzát így folytatja: "Ugyanaz nap már azt is tudtam, hogy az osztrák-magyar zarándokhelyen magyarokat föl nem vesznek, mert a magyar püspöki kar az intézetet nem támogatja kellőképpen. Ugyanaz nap megtudtam Bauertől, hogy Szoldatics Egerben van (ti. Csontváry őt kereste mindenekelőtt Rómában); s a Collegie Austro-Hungaricoban (sic!) pedig meggyőződtem arról, hogy ott egyetlen egy magyar Prohászka nevű kispap tanul, aki szívesen, de félénken fogadott, és egy tányér supát belém is csúsztatott."

Érdekes találkozás! Prohászkát ez év októberében szentelik majd pappá. Nem tudom, hogy Prohászka Ottokár később emlékezett-e erre a találkozásra, ismerte-e később Csontváry képeit. Mindketten, a maguk módján, a természet rajongói voltak, az isteni szépséget látták meg és csodálták a teremtésben.*

Csontváry születésének 150. évfordulója alkalmából közöljük Rudnai Gábor költő egy nagyobb dolgozatának részletét a festő "Mária kútja Názáretben" c. alkotásáról. Rudnai 2001-es verseskötete elején (A Kisoldali tértől a Batthyány térig) egy szép ciklust olvashatunk Csontváryról.

*Lásd Szabó Ferenc: "Csontváry, a »Magányos Cédrus«": Jelek az éjszakában, Róma 1983, 351-356.

RUDNAI GÁBOR
CSONTVÁRY: MÁRIA KÚTJA NÁZÁRETBEN
Kép- és verselemzés

A szegedi árvíz s a tengeri vihar, az elemi csapások után a názáreti szent hely a békés, éltető forrás élményét nyújtja Csontvárynak. "Asszonyok, ti vagytok az én szememben a termőföld" - így vall a festő a nőkről; az anyaság, a termékenység a víz motívumához kapcsolva jelenik meg a képen. "Hajótörés" c. festményén az anya gyermekével még oldalra szorult, itt a főhelyre kerül.

"Mária a kép középponti magva, Csontváry azonban a keresztény mítoszt és ikonográfiát saját mitológiájának a jelképrendszerébe illesztette. A reális térbe és időbe a szakrális teret és a mitikus időt bekapcsoló Mária-figurának a jelentése ugyanis többrétű. Részben - mint az adorálók kezében a liliom is mutatja - Szűz Mária. Másrészt az anya, mint életforrás, a termőföld szimbóluma." (Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar: "Mária kútja Názáretben". Jelenkor. 1977. szeptember, 818. o.)

A képen különböző életkorú gyermekek jelennek meg: a háttérben álló nő csecsemőt dajkál, az előtérben egy másik anya hátán viszi kisgyermekét, a liliomot hozó nő kézen fogva vezeti fiát. Szinte mindnyájan egy átlós vonal mentén helyezkednek el: az átló áthalad a gyermek Jézust tartó Mária és a vizet öntő Csontváry figuráján. Az itatóhoz sereglő állatok közül három van felszerszámozva, a ló nyergében burnuszos arab ül - talán a napkeleti bölcsek egyike. A háromkirályokat Betlehemből Názáretbe helyezi át. A képen ő is egyike a háromkirályoknak, elsőnek érkezett, a nyereg két oldalára erősített korsók közül az egyiket lecsatolta, vizet önt belőle az itatóba. A "háromkirályok" folytatása a Magyarok bejövetelének teveháton ülő főalakja maga Csontváry, aki hódolóból a hódolat tárgyává lép elő. Egy másik lehetséges értelmezés: Csontváry = József, azaz tagja a Szent Családnak, ugyanúgy, mint a hídon átvonuló társaság a képen (ott a bibliai téma: menekülés Egyiptomba).

JÁNOSY ISTVÁN
CSONTVÁRY: MÁRIA KÚTJA

A vers Mária monológja. A képen kívül utal költőkre is: Vörösmartyra, Rilkére (utóbbira a körhinta-embléma). Vörösmartyra: "Mert én nem adok néktek sem pénzt, sem mámorító bort, / se hírnevet-hatalmat." Felidézi ez a három vándor alakját a Csongor és Tündében, de még ennél is közvetlenebbül A merengőhöz című versben visszatérő hármas életcélt: "Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm"; "Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, / Földön honát csak olyan lelheti." A három vándort a festményen megjelenő háromkirályokkal lehet azonosítani. "Kincs, hír, gyönyör" hármasságából Csontváryt a hír vonzza, fejedelemként jelenik meg a Magyarok bejövetelében. A kincset elutasítja: "A nagy vagyonnal ritkán párosul az ideális élet, / a jóllakott sas naphoz nem közelít, / súlyos testtel, tele gyomorral repülni nem lehet / az anyag, a test csak eszköze az ideális életnek." (Csontváry verse. Pertorini 145. o.) A "gyönyör", a szexualitás is kora negatívumai között szerepel, női torzó formájában a "Próféta"-kartonon. (Pertorini 149. o.; Németh Lajos 117. sz. kép) De állást foglal a tudományos kiszámítottsággal szemben is: "Ma már nem titok, hogy a görögök érzéke az isteni ihlettel összeköttetésben volt, de az sem titok, hogy a rómaiak Bacchusszal összeköttetésben állottak, a perspektívát nem érzéssel, hanem számozással pótolták. Még a XV. században is Leonardo mérnöki távlatával szemben az egyetlenegy Raffael volt az, akit a pozitívum ihlete meglátogatott és a plein air távlatba beavatott, de a legmagasabb fokot ő sem érte el ... a rómaiak alkotásai a görögök utánérzéséből, utánzatából, főleg pedig a kiszámított távlatból táplálkoztak. Ez alkalmat adott a gyenge tehetségűeknek arra, hogy számítással alkossanak oly munkát, amire ihlet hiányában képtelenek voltak ... nemcsak a szobrászat és a festészet terén, hanem minden téren, ahol újat kell teremteni, tehát még a politikai és hadászati téren, művekre van szükség; aki Isten ihletével újat képes teremteni, a hideg számító holt távlattal szemben pedig felül tud kerekedni." (Csontváry: A Pozitívum. Csontváry-emlékkönyv 95-96. o.) A Jánosy-vers végén megjelenő "rémálmok" megfelelője Vörösmarty A merengőhöz című versében: "Tán a jövőnek holdas fátyolában / Ijesztő képek réme jár feléd."

Vörösmarty verseket ír a nagy pesti árvízről (Pest, március 13. 1838; Az árvízi hajós), Vízgyógy című versében pedig mind a Hajótörés pusztító áradata, mind a Mária kútja Názáretben éltető forrása megjelenik:

Árja megöl, de szelíd gyógyszerré lesz, ha beteg vagy,
s szűz forrásaiból visszajön életerőd:
természettől nyert a víz kétféle hatalmat,
Isteni áldássá tette az emberi ész.

A víz gyógyító hatása Jánosy István versében: "Ide vágynak, akiknek ágyukról nem lehet / felkelniük: légszomjas haldoklók, betegek." Csakhogy amíg Vörösmarty "az emberi ész", az orvosok által ellenőrzött gyógyvízről ír, addig a Mária kútjából merített víznek a vallásos hit tulajdonít csodatevő hatalmat.

A Jánosy-versben a vallás szeretetet ad (Itt testvérré békél fehér, színes, csavargó, kalmár, paraszt), elmélyülést (Vizem magába térni bárkit egy percre itt maraszt), bűnbocsánatot (A megtévedteket is köpenyem alá veszem), védelmet (körzetemből elűzöm a halált), reményt (Idevágynak ... haldoklók, betegek) és vigaszt (Mind, kiket gondok, rémálmok űznek, / jöjjetek palástom alá, igyatok vizet). A víz gyógyító hatása itt nem feltételezés, hanem valóság: Adok ingyen vizet-levegőt - mondja Mária, a haldoklóknak is arra van szükségük, ezt hangsúlyozza a "légszomjas" jelző. A víz a termékenység jelképe, a versben is ez a funkciója a legfontosabb. Ahogy különböző életkorú gyermekek jelennek meg Csontváry festményén, úgy a versben is: magzatok, újszülöttek, játszó gyermekek. Ebből következik, hogy minden bűnre van bocsánat, egy kivételével: "A megtévedteket is köpenyem alá veszem, / csak a méhben magzat-ölést nem szenvedhetem." A festményen Mária fátyla alatt csak a gyermek Jézus áll, itt a megtévedtek is, hancúrozó gyermekek is, sőt mindenkit odahív: "jöjjetek palástom alá, igyatok vizet." Akit befogad, visszafiatalodik, újra ártatlanná és gondtalanná válik, mint a gyermekek. A víz tehát nemcsak a születés jelképe, hanem az újjászületésé is.

A vers alapvető ellentéte: "nem adok"-"adok": "Mert én nem adok néktek sem pénzt, sem mámorító bort, / se hírnevet-hatalmat. Távol tőlem az emberi hóbort¨; "Adok ingyen vizet-levegőt s a nőknek a szíve alá / bimbót - és körzetemből elűzöm a Halált." "Az emberi hóbort"-nak nevezett társadalmi célokkal a természet halhatatlanságát állítja szembe. "Kincs, hír, gyönyör" hármasságából különösen erőteljes a "kincs" elutasítása: "testvérré békél . . . kalmár", "nem adok ... pénzt"; "Adok ingyen vizet-levegőt." A "kincs" motívum utolsó előfordulása: "És ha az alkony lángjai szikrásra fölékszereznek, / ők csak születnek, egyre többen lesznek." Gazdagságát tehát nem "emberi hóbort"-nak, hanem a természetnek köszönheti Mária; az a gazdagsága, hogy adhat.

Beéri-e az ember az ingyen vízzel, levegővel, napsütéssel? "Ti nem voltatok megelégedve az egészséges tiszta levegővel, megrontottátok füsttel, bűzzel, ti nem voltatok megelégedve a legjobb forrásvízzel, teli tettétek magatokat különféle szesszel, tinektek hiába sütött a nap - ti nem vettétek észre, tielőttetek hiába zúgnak a patakok, rohannak a folyók, megtermékenyíteni őket, ti nem voltatok arra valók." (Csontváry-emlékkönyv 98. o.) Ez nem a költő válasza, de nem is a festőé - ez már a prófétai szerepet vállaló Csontváry hangja.

A konkrét képidőn (alkonyat) túl a versben csak egy utalás van az időre: "Vizem magába térni bárkit egy percre itt maraszt." A versszakvégi körhinta-embléma révén azonban az egy percre felbukkanók is az örök körforgás részévé válnak.

Forrás: http://w3.externet.hu/~tavlatok/6005kult.htm