Krisztus Pilátus előtt szoborcsoport Ismeretlen mester Fa, 300 x 465 mm	ÉRDEKESSÉGEK
	Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt
	Szanyi Gyöngyi: Kalandos Munkácsy-művek
	Kép a restaurátor előtt
	Idézetek a Bibliából
	Emlékezések a művész születésének századik évfordulójára
	VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

Reviczky Gyula
Jézus Pilátus előtt
(Munkácsy képe)

Forrás: http://mek.oszk.hu/01000/01058/01058.htm

Szanyi Gyöngyi: Kalandos Munkácsy-művek
Mi lesz a Krisztus-trilógia sorsa?

2001, Debrecen, Déri Múzeum

Lassan hat éve már, hogy Munkácsy három festménye, a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo! együtt látható Debrecenben. Ez a kiállítás tulajdonképpen szenzáció, hiszen a XIX. század végén világszerte ünnepelt képeket még maga az alkotó sem láthatta együtt.

*

1886, New York, Brodway Tabernacle

"...két-háromszáz térdeplő embert látok a kép előtt. Halk mormolás... Kezükben Biblia... Imádkoznak... Sírnak..."

John Wanamaker amerikai üzletember, akitől az idézet származik, nemcsak megnézte, de meg is vásárolta Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét. A dúsgazdag áruház-tulajdonos állítólag százhúszezer dollárt fizetett a képért.

Egy évvel később, 1887-ben újabb Munkácsy-alkotás, a Golgota hajózott át Párizsból az Újvilágba, amelyet szintén Wanamaker vásárolt meg, ezúttal 175 ezer dollárért. A két óriás festmény kényelmesen elfért a milliomos vidéki otthonában, pedig majdnem hatvan négyzetméternyi falfelületet borított be.

A képek hangos sikert arattak az amerikai felső tízezer körében. Munkácsy Mihály a 19. század végén éppúgy sztár volt Európában, mint a tengerentúlon. A legjobb példa erre, hogy az újságírók egymással versengve vadásztak a festő modelljeire, és faggatták őket a készülő képről, illetve a művészről. A magyar festőről írni szenzációnak számított.

*

1844, Budapest-1900, Endenich

Munkácsy élettörténete egyébként valóban nagyon hálás téma az írók számára. Akár úgy is kezdhetnénk, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény árva kisfiú, aki épp az inaséveit töltötte az asztalosszakmában, amikor véletlenül arra tévedt egy ismeretlen piktor, és felfedezte az ifjú tehetséget, majd elindította a művészi pályán. A fiatalember hihetetlenül gyorsan ért el óriási sikereket. Huszonhárom évesen Eötvös József kultuszminisztertől ösztöndíjat kapott, és a francia fővárosba látogatott. Három évvel később pedig már magáénak tudhatta a párizsi világkiállítás aranyérmét Siralomház című munkájáért. Munkácsyi Mihály gazdag és híres ember lett, előkelő asszonyt vett feleségül, és gyönyörű párizsi palotában élt. Mindezek ellenére mégsem lehetett olyan egyszerű és meseszép a festő élete. Érzékeny művészlelke, labilis idegrendszere miatt egy elmegyógyintézetben hunyt el hosszas kínszenvedés után, ötvenhat esztendős korában. Fényes pompával temették el Budapesten.

*

XX. század, Magyarország

A világhírnév ellenére az utókor nem egyértelmű a Munkácsy-életmű megítélésében. Sokan nem értik például, hogy egy olyan tehetséges embert hogyan hagyhatott hidegen az impresszionizmus áramlata az 1870-es évek Párizsában? Vajon mi módon befolyásolták művészetét a műkereskedők és felesége? Bárki elhelyezheti Munkácsyt valamilyen értékrend szerint felállított rangsor elején, közepén, végén, de az biztos, hogy még a legszigorúbb kritikusai is elismerik: remek, "hibátlan" portrékat, életképeket alkotott.

Idén egy magyarországi árverésen 44 millió forintot fizetett Munkácsy Mihály egyik virágcsendéletéért egy ismeretlen művészet-pártoló. Hogy ez sok vagy kevés? Lehet-e a pénz egyik fokmérője a művészi értéknek? Egyáltalán, mi a művészet, mi a szép, és mindezt ki döntheti el? Ezeken az egyszerűnek tűnő kérdéseken több száz éve folyik a vita, és egyelőre nincs egységes álláspont.

*

1896, Budapest, millenniumi ünnepségek

A nagyszabású millenniumi ünnepségek keretében mutatták be először Munkácsy utolsó képét, az Ecce Homo!-t. Ekkor már a művész nagyon beteg volt, utolsó erejét összeszedve, barátai biztatására, több tanítványa segítségével fejezte be az elkezdett művet. A képen hetvenhárom életnagyságú alak látható.

Az Ecce Homo! eljutott Bécsbe, Brüsszelbe, Angliába és Írországba is, ahol James Joyce is megnézte. Az akkor 17 éves író a következőket vetette papírra: "Az egész képet csodálatos, mély, néma drámaiság hatja át, s egy varázsütésre megelevenedhet, megvalósulhat, konfliktusba robbanhat ki... Csak az tud ilyen képet festeni, aki ízig-vérig ismeri az embereket."

Bizonyára látta a festményt John Wanamaker is, de nem vásárolta meg gyűjteményébe. Így aztán az Ecce Homo!-t, amely akkor épp egy amerikai-angol konzorcium tulajdonában volt, visszahozták Európába. 1916-ban Déri Frigyes kereskedelmi tanácsos, bécsi selyemgyáros és műgyűjtő vásárolta meg 76 000 aranykoronáért, majd Bécsbe szállíttatta. Halála után a debreceni Déri Múzeumba került, ahol 1930 óta látható.

*

1914, Budapest, Ernst Múzeum

Először vetődik fel az ötlet, hogy a Krisztus-trilógiát haza kellene hozatni. Ernst Lajos és Lázár Béla, az Ernst Múzeum Munkácsy-kiállításának rendezői egy nagy magyar székesegyház számára szerették volna megszerezni a képeket. Tárgyalást folytattak John Wanamakerrel, aki hajlandó lett volna átadni a festményeket, akárcsak az amerikai-angol konzorcium az Ecce Homo!-t. A terv mégsem valósult meg, mert közben kitört az I. világháború.

*

1988, Sotheby's aukció

A Wanamaker Alapítvány képtárának 16 festményét, többek között Munkácsy két óriásképét is elküldte az árverésre. A Krisztus Pilátus előtt című festményt Joseph T. Tanenbaum kanadai férfi vásárolta meg. A Golgota Juian Beck, azaz Bereczki Csaba Gyula, a New York-i Pannónia Galéria tulajdonosának birtokába került 47 ezer dollárért, ez hozzávetőleg 4,7 millió forintnak felelt meg abban az időben. Mindkét üzletember letétbe helyezte a képet Magyarországon.

*

A képek sorsa

Dr. Selmeczi László, a debreceni Déri Múzeum igazgatója abban reménykedik, hogy a festmények valamilyen úton-módon örökre itt maradhatnak:

- Milyen feltételekkel kapta kölcsön Magyarország a képeket?

- Mindkét esetben vállaltuk a restaurálást. A képek nagyon rossz állapotban voltak, így ez több millió forintjába került a magyar államnak. A Krisztus Pilátus előtt kanadai tulajdonosa, Joseph T. Tanenbaum úr úgy döntött, hajlandó a festményt örök letétként Debrecenben hagyni. A művet jogilag a jezsuita rend kapta volna, cserébe egy adóigazolásért. Ám időközben a kanadai adóügyi jogszabályok megváltoztak, és így a tulajdonos ügyvédje felszólított bennünket, hogy miután tavaly lejárt a letéti szerződés, küldjük vissza a képet Kanadába. Beck úr, a Golgota új tulajdonosa 2002-ig adta át a képet letétbe, és közölte, hogy ő mindenképpen értékesíteni akarja. Az üzletember egymillió dollárt szeretne kapni a festményért.

- Mennyit érnek ezek a képek? Lehet-e pénzben kifejezni egy ilyen nagy jelentőségű mű árát?

- Ez a trilógia Munkácsy főműve, így az értéke felbecsülhetetlen. Azonban az ilyen alkotásoknak háromféleképpen is meg lehet határozni az értékét: van egy művészi értékük, ez, mint már mondtam, felbecsülhetetlen. Továbbá létezik egy biztosítási értékük, amely a Krisztus Pilátus előtt esetében kétmillió kanadai dollár, a Golgota esetében pedig egymillió USA dollár. Ezenkívül megadható a képeknek egy kereskedelmi értéke, vagyis ki mennyiért veszi meg. Amikor ezek az alkotások az 1988-as árverésen viszonylag olcsón elkeltek, nyilván nagyon rossz állapotban voltak, és a nyugati piacon a XIX. századi festészetnek nem volt túl nagy értéke. Ha Magyarország megint kiengedi ezeket a képeket, akkor szinte biztos, hogy soha többé nem kerülnek össze. Mi tehát kényszerhelyzetben vagyunk. A feltételeket ezért Beck úr diktálhatja. Akkor lennénk jó alkupozícióban, ha azt ajánlhatnánk: az alkotást vigyék aukcióra. Miután tudom, hogy a Golgota tulajdonosa felvette a kapcsolatot Tanenbaum úrral, van egy olyan érzésem, hogy a két üzletember megbeszélései óta a képek sorsa is összefügg. Nemrégen magas rangú magyar delegáció kereste föl a kanadai és a New York-i üzletembereket, hogy tárgyaljanak a képekről. Az eredményt még nem ismerem.

- Önnek melyik kép a kedvence?

- Talán a Krisztus Pilátus előtt. Festőileg ez a legmarkánsabb, és az én szememben ez a legdrámaibb erejű.

*

Mindenkinek a maga keresztje

A Krisztus Pilátus előtt a kritikusok szerint is a trilógia legértékesebb darabja.

"... felgyűrt ingujjal, mint egy mázoló legény, tombolt a képen, míg végre a türelmetlenségtől lebírva puszta kézzel markolt a festékbe, és egyre szélesebb foltokban alakította a képet." Így írt egy szemtanú, Fritz von Uhde, aki láthatta Munkácsyt munka közben.

Egy másik úr, Suse márki nemcsak látta, meg is örökítette fényképen a festőt. A művész ekkor épp a Golgotán dolgozott. Hatalmas keresztet készítetett, és felkötette rá saját magát, hogy átérezze az ábrázolt fájdalmat. Egy kitömött paripa is állt a műtermében mo-dellként a lovas alakok megformálásához. Párizsban olyan szenzációnak számított a Golgota bemutatója, hogy még Maupassant is írt róla Szépfiú című regényében.

A két festmény, mint már említettük, hatalmas diadalutat tett meg Európában és Amerikában. Párizs, Bécs, Budapest, Brüsszel, Amsz-terdam, Varsó, Christiania (a mai Oslo), majd Nagy-Britannia. Ezek az alkotások ma már nem bírnának ki ennyi utazást. Sajnos Munkácsy úgynevezett bitumenes alapozást használt, amely lassan, de menthetetlenül egyre sötétül, így képeit különleges klímaberendezésekkel ellátott teremben kell tárolni.

A képek óriási sikerének Munkácsyn kívül volt még egy kulcsfigurája: Karl Sedelmeyer. Ő volt abban az időben az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb műkereskedő. Ma azt mondanánk rá: kiváló menedzser. Sokszor saját párizsi palotáját bocsátotta a képek kiállítására. Az ő házában állítólag naponta több ezren csodálták meg Munkácsy festményeit is, belépődíj fejében. Az alkotásokról a kor jó nevű kritikusaival, íróival íratott elemzéseket. A Krisztus-képek utaztatását, kiállítását mindig gondosan és hatásosan szervezte meg. Képzeljünk csak el egy sejtelmesen megvilágított szobát, súlyos bársonydrapériával, ahol áhítatos csendben állanak az emberek, akik már hónapok óta várták a sajtó által beígért eseményt. Sedelmeyer és Munkácsy üzleti kapcsolata egyébként akkor szakadt meg, amikor a közönség érdeklődése kezdett az impreszszionisták felé fordulni.

A művészettörténet még ma sem tárta fel teljesen Munkácsy életművét. Miután a művész harminc év alatt hozzávetőleg hatszáz képet festett, valószínű, hogy sok, számunkra ismeretlen alkotása a világ kisebb múzeumaiban és magángyűjteményeiben található. Annyi azonban bizonyos: a Krisztus-képek története, a 19. századi műkereskedelem egyik legizgalmasabb fejezete még nem ért véget.

*

Segít a vöröskereszt?

Júniusban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkárának vezetésével delegáció utazott a tengerentúlra, hogy tárgyaljon Tanenbaum és Beck urakkal a Munkácsy-képek sorsáról. A Golgotáról nem született érdemi döntés, mindenki úgy gondolta, hogy 2002-ig, vagyis a letét lejártáig még bőven van idő.

Tanenbaum úr, a Krisztus Pilátus előtt című festmény tulajdonosa ez év július 30-ig haladékot adott Magyarországnak. Ez alatt a rövid idő alatt kell egy olyan kanadai szervezetet találni, amelynek az üzletember adóigazolás fejében átadja a festményt, majd ezt követően a szervezet a képet a debreceni Déri Múzeumban helyezi el örökletétbe. A hírek szerint az ügy megoldásában az érintettek a vöröskereszt segítségében bíznak.

Forrás: http://www.westel900.hu/talalkozasok/5_07/66.html

Kép a restaurátor előtt

Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képe ismét látható vasárnaptól Debrecenben.

A sokat utazott, hatalmas festmény hazaérkezett, és úgy tűnik: nincs komoly gond vele. Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című képe ismét a debreceni Déry Múzeumban van - és ha minden simán megy, vagyis ahogy a főrestaurátor mondja - vasárnap már a közönség is megcsodálhatja. Addig - és a későbbiekben is - lesz még rengeteg aprómunka a képen, hogy igazán jól érezze magát az elkövetkező évszázadokban.

Riporter:
- Azt hiszem, ezek voltak a legizgalmasabb pillanatok, amikor a hengerről lekerült szép lassan a festmény. Milyen állapotban van?

Szentkirályi Miklós, a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora:
- Jó állapotban látom, egy-két kis apró gyűrődés jelentkezett azokon a felületeken, ahol régen is el volt már szakadva. Van még egy pont, ahol hullámos a felület, ami most még nagyon látszik, ez nyilván a feltekert állapota miatt van. Ez szép lassan, önmagától kell, hogy kiterüljön, ez a lényege. Ez várható, hogy hat-nyolc órán belül megtörtének. Most fejjel felfele van, tehát most látjuk a képet. Meg kell fordítani, ez megint egy elég nehéz művelet, de már van gyakorlatunk.

- Ezt hogy szokták csinálni, hiszen ez egy több mint hatszor négy méteres vászon?

- Ezt csak úgy lehet, hogy ismét föltekerjük és fordítva letekerjük, tehát mindig tekerjük, és ez az, amit nem szeret a kép, de ezt nem lehet megúszni. Megfelelő óvatossággal, nagyon lassan, arra kell vigyázni, hogy az a nyolc ember, aki a fel-letekerést végzi, abszolute összehangolt mozdulatokkal tudja ezt a műveletet csinálni, mert különben megtörhet bármelyik rossz mozdulatnál a kép. Most már itt a falon látható a hatalmas vak kerete, ráhelyezzük a képre a vak keretet és fel fogjuk feszíteni. A felfeszítés körülbelül három órás munka, speciális ringlikkel és gyorsépítő csavarokkal végezzük ezt a munkát. Annak idején azért találtuk ki ezt a szisztémát, mert tudtuk, hogy többször le-fel kell szerelni a képet, tehát megint ugyanezt a csavarrendszert fogjuk használni. Ezt követően villás ékekkel meg lehet feszíteni és az esetleges egyenetlenségeket ezzel ki lehet küszöbölni. A falra támasztjuk a képet és összeépítjük ezt az óriási vízkeretet. Nagyon szép, gyönyörű munka. Ez is egypár órát igénybe vesz, amig össze tudjuk szerelni és akkor megintcsak a tűzoltók segítségével beemeljük a vak keretébe a képet, majd a végleges helyére. Gondolom, hogy szombat estig befejezzük. Lehet, hogy csúszunk, de azt szeretnénk, hogy vasárnap már láthassák az emberek.

- Lehet-e már látni, hogy azt a hőmérséklet különbséget, aminek az utóbbi napokban ki volt téve a kép, azt kiheverte-e?

- Egyelőre csak egész pici bemattulások látszanak a festményen, ez a lakknak a természetéből adódik, hogy nagy hőmérséklet különbségeknél zsugorodik, kitágul és akkor mikrorepedések keletkeznek. A lakk regenerálását így is, úgy is el kell majd végeznünk, valamikor február-március folyamán, de csak akkor szabad, amikor a normális klimaviszonyok beálltak és megszokja már a festmény is. A vízkeretével lesznek problkémák, körülbelül két-három hónap múlva. Most csak annyit tudunk, hogy nedves a vakkeret, ekkor kitágul a fa, aztán mikor kiszárad, összezsugorodik. Az alapozás maradt, az arany maradt, csak a kettő között lesz egy olyan feszültség, hogy lepattannak az élekről kisebb darabok, ezeket vissza kell ragasztgatni. A Déry Múzeum restaurátorai fogják végezni a folyamatos figyelést és mi az általános munkát.

- Ehhez a képet akkor le kell majd venni újra a falról?

- Nem, ezt a helyszínen tudjuk csinálni. Azt kell tudni, hogy amikor 1995-ben befejeztük a restaurálást, akkor a helyszínen volt az utolsó védőlakkozása. Most az utazás miatt kénytelenek leszünk még egy nagyon vékony lakkréteget rátenni, ami egyúttal regenerálja a régit, tehát ez egy megoldható dolog. Az egyenletesség a legfontosabb.

- Azt hiszem, arra, amit tegnap este mondott, hogy reméli, megússza a kép ezt a tortúrát, akkor pozitív választ tud rá adni ma.

- Megússza. Nem tudom, szabad-e azt mondani. Nekem az az érzésem, hogy azért is megúszta, mert nem bontották ki. Egy kibontást és egy visszacsomagolást is megúszott a kép.

Forrás: http://www.haon.hu/nagyvilag/nagyvilag-45264.shtm

Idézetek a Bibliából

Jézus kihallgatása Pilátus előtt

Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát. Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?" Ezt válaszolták: "Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked." Pilátus erre azt mondta nékik: "Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" A zsidók így feleltek: "Nekünk senkit sincs jogunk megölni!" Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal fog meghalni. Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya? " Jézus viszont azt kérdezte tőle: "Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus erre így szólt: "Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged. Mit tettél?" Jézus erre így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való." Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság?"

Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy valakit kívánságotok szerint szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?" Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Ez a Barabás pedig rabló volt.

János Evangéliuma, 18. rész


Pilátus kiszolgáltatja Jézust

Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és azt mondták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" - és az arcába vágtak.

Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne." Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!" Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek." A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki. Pilátus ekkor így szólt hozzá: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?" Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna énrajtam, ha nem adatott volna meg neked felülről: ezért, aki engem átadott neked, annak van nagyobb bűne."

Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak." Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Márványkövezetnek, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Itt van a ti királyotok! " Azok pedig felkiáltottak: "Végezz vele, végezz vele, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Ekkor átadta őt nekik, hogy megfeszítsék.

János Evangéliuma, 19. rész


Jézus és Barabás

Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők akartak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabásnak hívtak.

Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: "Mit akartok, melyiket bocsássam szabadon?" Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.

Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: "Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta." A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. Erre a helytartó újra megkérdezte őket: "Mit akartok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?" Azok ezt mondták: "Barabást." Pilátus így szólt hozzájuk: "Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Mindnyájan így kiáltották: "Feszíttessék meg!" Azután ezt kérdezte: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még jobban kiáltoztak: "Feszíttessék meg!" Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, hanem a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta a kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!" Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!" Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.

Máté Evangéliuma, 27. rész

Forrás: Biblia

Munkácsy Mihály hazaküldette a Krisztus Pilátus előtt-öt és kiállíttatta a (régi) Műcsarnokban. Ipolyi Arnold püspök, a Képzőművészeti Társulat akkori elnökének beszámoló beszédében olvasható, hogy a kép kiállításának 80.000 fizető látogatója volt február hó 19-től március hó 19-ig. Az összes bevétel 39.865 frt. 90 kr. volt. Ebből 25% a társulatot illette, vagyis tisztán maradt 8230 frt. A mester a ráeső részt 30.000 frankra egészítette ki és arról alapítványi levelet adott, mely szerint kétévenkint 6000 frankos ösztöndíj adassék ki egy fiatal magyar művésznek.

Ilyen alapítványi levelet keveset ismer a művészettörténet. Ide jegyzem főbb pontjait, hogy a különben nehezen hozzáférhető helyen közölt dokumentum jobban ismeretessé váljék.

"Én Munkácsy Mihály azon fényes és lelkesült fogadtatás emlékére, melyben Krisztus Pilátus előtt című festményem kiállítása alkalmával honfitársaim részesítettek és azon célból, hogy magyar ifjaknak művészi kiképeztetését a magam részéről is telhetőleg előmozdítsam, a folyó évtől számított tíz egymásután következő esztendőre két évenkint kiosztandó 6-6000 frankos ösztöndíjat tűzök ki, a következő feltételek alatt:

1. Az ösztöndíjra csak magyar születésű oly művész pályázhat, ki 35-dik korévét még túl nem haladta.

2. Az ösztöndíj kétségtelen művészi hivatást tanúsító élet- vagy történetkép szerzőjének fog odaítéltetni, ki az orsz. magyar képzőművészeti társulat azon évi őszi tárlatára, annak határozott kijelentése mellett küldi be művét, hogy az általam kitűzött ösztöndíjra pályázik.

3. Pályázatra csakis olajfestésű s legalább fél négyszög méter nagyságú képek, illetőleg vázlatok bocsáthatók.

4. A pályaművek felett előzetesen egy az országos magyar képzőművészeti társulat választmánya által e célra titkos szavazás útján megválasztott 5 tagú bíráló bizottság ítélend, melynek feladata leend a pályaművek közül a három legjobbat kiszemelni s ezeket indokolt jelentés kíséretében hozzám végeldöntés végett elküldeni.

Ezen 5 tagú bíráló bizottság 3 művészből és 2 műértő tagból alakítandó.

5. Az előzetes bírálat a pályázati év november havának 2-ik felében lesz megejtendő, úgy, hogy a pályanyertes művész még ugyanazon évben Párizsba utazhassék, hol legalább is egy évig tanulmányait folytatni s ezt előttem, igazolni tartozik.

6. Az ösztöndíjból 1000 frank az elutazás alkalmával Budapesten, a maradékösszeg 400 franknyi utólagos havi részletekben, a fennmaradó 200 frank az utolsó havi részlettel egyszerre fog Párizsban általam kiadatni.

A pályanyertesnek elutazása előtt átadandó 1000 frankot, minden pályázati év november havának folyamán az országos magyar képzőművészeti társulatnak fogom a pályanyertesnek leendő átadás céljából megküldeni.

7. A mű a szerző tulajdona marad.

8. Ha a pályaművek között a feltételeknek megfelelő mű nem találtatnék, a díj ki nem adatik, s a következő évre új pályázat hirdettetik."

A pályázatok egyideig nem dobtak felszínre egészen elsőrangú tehetséget egyet sem. Amikor pedig alkalom nyílott rá, Munkácsy félre fogott.

Így történt ez a Csók István és Halmi Artúr vetélkedésénél. A társulati zsűri mind a kettő művét kiküldte Párizsba.

Halmi az amerikai, de a hazai születési- és pénzarisztokrácia hölgyeit, - az angol nagy arcképfestők stílusában - ha kissé édeskésen, - vászonra tudta később varázsolni. Csak azt nem érte el, amit pedig, Uhde tanúsága szerint is, Munkácsy a művész főszempontjának tűzött ki: nem vált egyénivé.

Csók István művészete jóval nagyobb klasszist képvisel.

Munkácsy ezt nem érezte ki az "Ezt cselekedjétek az én nevemben" festőjéből. "Az uzsonna után"-ban jobban bízott. Nem érezte meg, mely vallásos megrendülés lappang Csók festményében, mely kedves kispolgári-hangulat a Halmiéban. Ő, a tragikus hangulatok mély melankolikus álmodója!

Mi lehet ennek az oka?

Csók István műve jóval közelebb áll az akkor divattá válni igyekvő "fínom naturalizmushoz", mint Halminak a hagyományban jobban beleágyazott képe. Aztán, ne feledjük, a kilencvenes években Munkácsy már úgy érezte, hogy üldözi a pleinair festészet, főleg pedig az impresszionista percigvaló optikai kép egyszerre való visszaadása, mely tagadott mindent, amit ő addig szeretett, tagadta a plasztikát, a tónus alá fogott színek játékát, és mindent a napfény uralma alá vetett. Ezekből valami megmozdult Csók István képén: megijedt tőle. Inkább a kevésbbé harcias Halmihoz fordult. Máskor is így járt el. Rippl-Rónai sem maradhatott meg nála. Ezért nem tudott ösztöndíjával iskolát csinálni.

. . .

Több, mint egy félszázaddal azelőtt az országot egy kép hozta lázba, de olyan lázba, aminőt Magyarországon kultúr-esemény soha felkelteni nem tudott. Hazakerült a Krisztus Pilátus előtt s hogy a kiállítás megnyílt, naponkint 5-6000 ember állott a kép előtt.

A krónikás feljegyzé: "Órákig lehetett tűnődve és elmerülve látni a kép csodálatában oly egyéneket, kik odáig a művészettel vajmi keveset törődtek. Messze vidékről, egész családok és ez alkalomra szervezett társaságok rándultak fel Budapestre, s a vasúti vállalatok indíttatva érezték magokat, kéjvonatokat rendezni a kiállítás idejére."

A "Pesti Napló" azon eszmét vetette fel, hogy e festményt, mely oly nagy dicsőséget szerzett hazánknak, meg kellene venni tulajdonosától az ország számára.

"Ez a legélénkebb visszhangra talált. S habár később kitűnt, hogy Sedelmayer, párizsi műárus, a kép tulajdonosa, attól semmi áron sem volt hajlandó megválni, az általános hangulatot fényesen jellemzi az is, hogy néhány nap alatt sok ezerre menő összeg lett felajánlva a kép megvételére."

Ami azt a "semmi árat" illeti: Sedelmayer úgy látszik később mégis meggondolta magát és Wanamaker dollár százezrei előtt kapitulált.

Szeretnék még néhány jellemző adatot Munkácsy magyarországi sikeréről idézni:

Február 19-én arannyal befuttatott ezüstkoszorút nyújtottak át a mesternek a Műcsarnok nagy termében összegyűlt előkelőségek és művészek jelenlétében. Kik? Magyar művészek. A maguk pénzéből vásárolt ezüstkoszorút. (De persze Székely Bertalan nem volt jelen és bizonyára egy fillérrel se járult hozzá.) Az ünnepi beszédet Ipolyi Arnold püspök, a Társaság elnöke mondotta.

Munkácsy ezt felelte:

"Sokkal mélyebben vagyok meghatva a rendkívüli kitüntetés által, melyben a magyar képzőművészeti társulat és a magyar művészek részesítenek, semhogy képes volnék szavakat találni, melyek érzelmeimet csak távolról is kifejezhetnék. Engedjék mondanom, hogy érjen bár siker és dicséret: legnagyobb dicsőségemnek azt tartom, ha hazámnak mint hű fia, hírét és dicsőségét növelhetem. Fogadják mély hálámat és köszönetemet a magas kitüntetésért."

Azután Keleti Gusztáv felolvasta azt a feliratot, mellyel az ezüstkoszorút átadták. Az egyetemi ifjúság babérkoszorút nyújtott át. Délután az arisztokrácia adott díszebédet tiszteletére a Nemzeti Casinóban. Itt Károlyi István gróf köszöntötte, mire Munkácsy ezt felelte:

"...Köszönöm hazafiúi szívem egész melegével, hogy egy művészt, ki nem dicsekszik ősökkel, magas körükben ily magyar szívélyességgel fogadtak..." Mit Radvánszky Béla báró következőleg viszonzott: "Előttem szóló vendégünk végszavaira válaszolok. Ő azt állítá, hogy nincsenek ősei, azonban annak, ki ősei közé Rubenst, Rafaelt, Rembrandtot, Murillot számítja, családja igen régi. Ezen dicső ősök méltó utódjára ürítem poharamat."

A bankettek özöne alatt Munkácsy, kit nagybátyja művelődésre képtelennek talált, a felhangzó hangos üdvözlésekre mindig talpraesetten válaszolt. A polgárság által rendezett banketten például ezt mondotta:

"Legyen szabad azonban megmondanom, hogy nem hiú vágyaktól eltelve, de a honvágytól ragadtatva jövök, hogy felmelegítsem keblemet a hazaszeretet szent tüzénél (Zajos éljenzés) s hogy új lelkesülést, új táplálékot szerezzek géniuszomnak az ősi forrásnál, azon ég alatt, hol a művészi ihlettség először szállta meg lelkemet."

Jókai Munkácsynéra emelte poharát, "az ő géniuszára, arra, ki otthonát édessé teszi, ki őt művészi pályája magaslatán folyton előbbre buzdítja, aki őt szeretettel átmelegítve, a művészet útján tovább haladásra hevíti..."

A legmeghatóbb jelenet azonban ezután következett.

Nemes hálaérzet által sugallva, Munkácsy még egyszer felállt s a megindulás hangján ekként szólott:

"Uraim! Legyen szabad most a szívnek is megadni a maga jogát és hallatni a hála érzetének hangját. (Halljuk! Halljuk!) Van itt köztünk egy férfiú, kinek én sokkal, nagyon sokkal tartozom. Mikor az asztalosság és a művészet között állottam (Hosszantartó zajos derültség és lelkes éljenzés), sorsom oly ember közelébe vetett, ki jobban ismert engemlet, mint én ismertem magamat. Ez Szamossy Elek úr! (Éljenzés.) Ő biztatott, ő tanított a művészet ábécéjére. És itt egy őszinte vallomást kell tennem. Ismerem szerénységét; nem akarom

megsérteni. De legyen szabad itt nyilvánosan megmondanom, hogy úgyszólván neki köszönhetem, ami vagyok. Az ő egészségére emelem poharamat. Sokáig éljen." (Lelkes éljenzés és taps.)

Érdekes sok tekintetben az ilykép aposztrofáltnak válasza, hadd álljanak itt igénytelen szavai:

"Uraim! Az öröm és kitüntetés e magasztos percében eszembe jut az egyszeri csíkszéki gazda, ki elvitte Károlyfehérvárra fiát tanulni. Ott megmutatta neki a nagy püspöki rezidenciát s azt monda: Ha te jól tanulsz, ez mind a tied lesz. A fiú hozzáfogott a tanuláshoz és pedig oly sikerrel, hogy később Erdély egyik legtudósabb és legnépszerűbb püspöke lett. Midőn én az egykori kedves tanítványomat látom, a csíkszéki gazda jut eszembe. (Halljuk! Halljuk!)

Én vezettem őt be a művészet templomába, megmutattam neki annak kincseit, mert magam azokkal nem bírtam s azt mondám neki: igyekezzék azokat elsajátítani. És ő püspök lett! (Hosszantartó zajos éljenzés és tetszés)

. . .

Mikor a Fővárosi Múzeum megvette Munkácsy Krisztus Pilátus előtt-jének egy kisebb példányát, egyre-másra jelentek meg a sajtóban híradások, históriák, úgy hogy félő volt, hogy zavaros légkör támad a festmény körül. Pedig a valóság ez:

A festmény, melyet a főváros megvásárolt, nem ismeretlen Munkácsy művészetének kutatója előtt. Már 1911-ben kiállítottuk Rómában, az ottani nemzetközi művészeti kiállításon, a magyar pavillonban. Akkor még Sedelmeyer párizsi műkereskedő tulajdona volt. A hatméteres vászon, társával, a Golgothával, Paál László festményeivel együtt volt közös teremben mely ilykép kápolnává nemesedett. Gyakran láttam egyszerű olasz asszonyokat térdepelni a kép előtt és lelkükbe merülten fohászkodni. Az olasz, de a világsajtóban mindenki a kép kolorisztikus szépségeiről áradozott. A világsajtóban, mert a nemzetközi kiállítás Rómába vezette a civilizált világ műbírálóit, a magyar pavillonnak nagy sikere volt. A 100 ezer lírás nagydíj bizottsága előtt a Circolo aristicoban előadást tartottam Szinyei "Majális"-áról s a zsüri úgy határozott, hogy a százezer lírát tíz részre osztja, de az első tízezer líráról nem szavaznak, azt azonnal Szinyeinek ítélték oda. Csók István is szavazatokat kapott. Ilykép a firenzei képtár mindkettőjüket felkérte önarcképeik beküldésére. Mint Berzeviczy Albert írta: ez a halhatatlanság előíze.

Róma után a két kép visszakerült Sedelmeyerhez Párizsba, ki azt néhány évvel ezelőtt magyar érdekeltség kezébe juttatta. Ekkor kiállítottuk az Ernst Múzeumban, a múzeális termekben, külön-külön. Mivel Pesten nem akadt vevője, Kállay Tamás Nyiregyházán próbálkozott vele. Lementem Nyiregyházára és a városháza nagytermében felállított képek előtt előadásokat tartottam.

Két epizód megmaradt emlékezetemben. Egyik előadásom alatt két idősebb hölgy felzokogott. Kiderült, hogy mindkettő Reök-leány, a mester rokonai, akiket haláláig támogatott is. Sokat tanultam tőlük a mester ifjúságáról. A másik emlékem, mikor a katolikus plébános úr azzal a kérdéssel fordult hozzám:

- Mondja, öcsém, miért nem katolikus-kép ez? Bevallom nem tudtam rá felelni.

A plébános úr felvilágosított.

- Mert nincs az Úr Jézuson nimbusz. Ezzel emberré teszi meg Isten fiát.

Most értettem meg, miért gondolta Renan, hogy az ő Jézusát festette meg Munkácsy. Renan Krisztus emberi voltát emelte ki és ezt vélte feltalálni Munkácsy festményén. Pedig abban az isteni lüktet. Másnap az evangélikus pap jött a terembe. Attól azután én kérdeztem meg, tudja-e, hogy ez a kép nem katolikus? A tiszteletes úr nem tudta. Mikor elmondtam a plébános úr megállapítását, felkiáltott nagy örömmel:

- Igaza van, a képet megvétetem az eklézsiámmal. De vajjon felfér-e az oltárra?

Kipróbáltuk. Felfért. A tiszteletes úr gyönyörű beszédet mondott róla és már egészen biztosra vettük, hogy Nyiregyháza híres lesz arról, hogy Munkácsy-képet őriznek templomában. Sajnos, a szavazásnál kitűnt, hogy egy szavazattal kevesebb a Munkácsy-barát.

A kép így visszajött Pestre.

A képet aztán nemrég a Műcsarnokban is láttuk, de már ekkor Wertheimer Adolf. ny. bankigazgató, a jeles műbarát gyönyörű gyűjteményéből került elő. Tőle vette meg a főváros.

Az erről megjelent közleményekben sok szó esett arról, vajjon Amerikában a nagy Wanamaker áruháztulajdonos birtokában lévő festmény előtt vagy után festette-e a mester?

A kérdésnek azért van jelentősége, mert ha a kész festmény után készült, akkor lehet az másolat, sőt idegen kéz festette másolat is, - ami az értékét jelentősen leszállítja. Mikor az Ernst-múzeumban kiállítottuk, ilyen hírek is kezdtek szállingózni. A mester egy volt tanítványa, Karlovszky Bertalan szájába adta a pletyka azt az állítást, hogy ő tud arról, hogy ez a hatméteres példány évek multán fotográfiák után készült. Igaz, hogy a mester műtermében, de tanítványi kézből.

- Mikor ennek utánajártam, a hírnek nem akadt gazdája. Karlovszky kijelentette, hogy ilyesmit ő nem mondott. Aztán a Sedelmeyer-cég könyvei alapján megállapította Brozik, a jeles cseh festő fia, akinek apja Sedelmeyer leányának férje volt, ő maga tehát Sedelmeyer unokája, hogy a szóban forgó képet Sedelmeyer az amerikai példány elkészülte előtt egy évvel vette meg, utólagos festésről tehát szó se lehet. De aki ismeri Munkácsy alkotásainak rendes folyamatát, az erre nem is gondolhatott. Nekem Munkácsy maga beszélte,

hogy mikor a Milton (1878) nagy sikere után tíz esztendős szerződést kötött Sedelmeyerrel és az arra kérte, hogy már most egy nagyméretű bibliai kompozícióba fogjon, a Krisztus Pilátus előtt tárgyához egy régiségkereskedés kirakatában látott: Fra Angelico-festmény fotográfiája ihlette. A fotót kikerestük, a mester nekem adta s az máig birtokomban van.

Igen ám, de Munkácsy csak most kezdett el igazán dolgozni, lelkében, az öntudat alá rejtett emlékeit idézve. Munkácsy minden nagyobb alkotása az ösztön rejtelmeiből, mint valami vadul feltörő kráter buzogott elő. Minden alakját vagy látta vagy megfigyelte vagy megálmodta.

Egyáltalán, Munkácsy alkotási folyamata nem az, melyet a magyar kritika, Székely Bertalan és Fülep Lajos gyűlölködő vádjai óta vakon követ, ahogy azt Munkácsy-kérdés c. müvemben kimutattam. Egy tekintet a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-termére, menten megcáfolja azt a hiedelmet, hogy Munkácsy "visszamaradt intellektus" volt, hogy alkotó ereje kezdetleges fokon maradt. Hiszen a teremben van a Siralomház főalakja külön, ott vannak az egybegyűltekről külön-külön készült tanulmányok. S mennyi vázlat került eladásra a párizsi 1897-iki árverésen, amikor a mester már a szomorú ház lakója?! Meller Simon a a Krisztus Pilátus előtt a ceruzarajzait közölte (a Szépművészeti Múzeum évkönyvének 5. kötetében), ami azt igazolja, hogy a Fra Angelico fotó csak megmozgatta képzeletét.

A korareneszánsz mester képén lépcsőzetes emelvényen ül Pilátus, előtte áll Krisztus profilba állított alakja, jobbról-balról öreg zsidók állanak, Krisztus mögött lándzsás római katonák. Ez az egyszerű szerkezet kezd Munkácsy képzeletében meggazdagodni, a rajzokon a csoportok alakjainak száma egyre nő, a harmadik vázlaton már háromszögbe alakulva, a negyedik vázlaton a csoportok még jobban szervezkednek. Munkácsy - látjuk - a hagyományból indul ki, de messze mögötte hagyja. Organikus egységbe foglalja. Aztán kezdődött az egyes alakok tanulmányozása. Amikor Budapesten 1882-ben kiállította a nagy képet, mellette a tanulmányok egész sora sorakozott fel. Ekkor következett az a pillanat, mikor a mester összefoglalta - a maga számára - tanulmányait. Ekkor készült ez a hatméteres kép, mely most a Fővárosi Múzeumé. Ezt mutatta meg Sedelmeyernek, aki végre látta, mit akar a mester és menten megérezte, hogy micsoda hatalmas alkotás lesz ebből.

Ezt az első világos víziót, mintegy a maga okulására, festette meg Munkácsy, s így a festmény mélyen bevilágít a művész képzeletének járásába. Ez az a szempont, mellyel a képhez közeledhetünk. Átmenet a végleges formához. Ez magyarázza meg, - ha itt-ott hiányos. Magának festette. Ő tudta, mikép fogja a hiányokat pótolni. Mert képzeletében, ebben a lázas szemben, világosan látta minden alakját, tökéletes színpompában, bársonyos tónushatásában. Ezt képünk már mesterien érezteti is, itt-ott csak jelezve.

Ezzel a jelenséggel többször találkoztam művészeknél műtermeik magányában. Egyszer Magyar-Mannheimer egyik képét, mely állványon állott, majdnem készen, csak az egyik sarkát látom szinte üresen. Dicsérem a képet, mire a festő:

- Jó, jó, de ha látnád, milyen szép az üresen hagyott hely... Az lesz a kép legszebb része! Én már látom...

Munkácsy is látta, hogy a Fővárosi Múzeum képének egyes, nem véglegesen megoldott része milyen szép lesz? Képzelem, milyen az amerikai példány! André Michel ezt írta azidétt a képről: "Nagyon nagyot csalódnánk, ha nem volna ez a kép igazi remekmű."

Azt hiszem, nem csalódott. Csak hiszem, mert a képet nem láttam. A Fővárosi Múzeum képe azonban megerősít hitemben.

- Ez az igazság. Munkácsy képéről ezt kell tudni. Utólag olvasom a Budapesti Szemlében (1941) Petrovics Elek közleményében, ahol Munkácsynak Szmrecsányihoz írt leveleit közli, Munkácsyné következő sorait:

"La légende que les elèves ont donné sur les deux reductions est fausse. (C'est le cher Miska qui seul a peint à Colpach les deux tableaux."

(A legenda, hogy tanítványok csinálták a két kisebbítést, hamis. A kedves Miska Colpachon egyedül festette a két képet.)

Mikor? Erről Munkácsyné nem szól. Mindenesetre a nagykép előtt, Colpachon, pihenésül, a maga elképzelése kitisztulásaként...

Forrás: Dr. Lázár Béla: Munkácsy Mihály 1844-1944, Emlékezések a művész születésének századik évfordulójára, Folio Könyvkiadó, 1944? 112-115., 128-131., 157-162. oldal