1881 - Olaj, vászon, 417 x 636 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Végvári Lajos írása | ||
| Sz. Kürti Katalin elemzése | ||
| Részletek a festményből | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A Krisztus Pilátus előtt megítélésénél a döntő probléma: lehet-e a 19. században, a pozitivizmus korában, Renan idején, realista vallásos képet festeni, milyen művészeti és eszmei tényezők azok amelyek sikeresen közreműködhetnek valamely bibliai tárgy műalkotássá való formálásában? De úgy is feltehetnek a kérdést: milyen "aktualitása" van a pietisztikus szükségleten kívül a vallásos tárgyú képnek? Egy másik magyar festő, Ady generációjának tagja, Ferenczy Károly (1862-1917) adja meg a legpéldaszerűbb választ: a vallásos képnek jelképes értelme van, olyan ellentétek, általános emberi problémák kifejezéséhez segít, amelyeket más módon nem is lehetne megragadni anélkül, hogy az általános emberi érdek, a közérthetőség csorbát szenvedne vagy a naturalista életkép felszínes egyszerűségénél kellene megmaradni. Rembrandt óta ez az egyetlen lehetősége a vallásos téma megoldásának, de egyben a legjárhatóbb út általános emberi gondok kifejezésére is. Ebben az értelemben tehát a bibliai tárgy allegorikus vagy szimbolikus jelentéseket hordoz: nem az esemény érdekli elsősorban a művészt, hanem az esemény segítségével kifejezhető világkép. Másfajta vallásos kép a 19. században aligha üti meg a művészi színvonalat. Milyen álláspontot foglalt el Munkácsy a Krisztus Pilátus előtt című kép esetében? A látványos mű - mint ezt a kortársak is észrevették - nem nélkülözi a jelképes magot. Krisztusnak a kép szituációjában megnyilvánuló nagyszerűsége elsősorban erkölcsi természetű: nem a szentség, hanem a méltóság, az igazság jellemzi őt, ez határozza meg a kép mondanivalóját, Pilátus ingadozó, óvatos mérlegelését, a papi fejedelmek és a nép hamis vádaskodását. A festmény mondanivalója tehát erkölcsi konfliktusra vonatkozik. A 19. század utolsó harmadának embere, aki hitt a haladásban, az igazság győzelmében, nem állhatott közömbösen a kép előtt. De abban is jellegzetesen 19. század végi ez a kép, hogy a Krisztust vádoló tömeg erőteljes exponálásával bizonyos szkeptikus magatartás is megnyilvánul benne. A forma, amelyben szól, a naturalista historizmus és a történetet jelenné tevő realizmus keveréke: őszinte és teátrális vonások keverednek benne. A koncepció helyessége, eredetisége és az előkészítés gondossága ellenére a mű megvalósítása nem egyértelmű, sok a véletlenszerű mozzanata. Krisztust Pilátus és a nép között helyezte el, továbbá Krisztus és Pilátus között még a vádoló farizeusok is helyet kaptak. A feszültségek és ellentétek e bonyolultságának ábrázolása azonban nem sikerült, az optikai egység hiányzik. A bonyolult szituáció megkövetelte a részletes motiválást, ami az egyes csoportok és alakok éles elválasztását (Krisztus fehér ruhája) vagya túljátszott gesztusokat (karjait magasba emelő fiatal férfi) eredményezte. De a csoportokon belül az egyének pszichológiai motiválása kitűnő. Krisztust és Pilátust a sok közbevetett motívum miatt nem tudjuk együtt látni, a szemlélő kénytelen a képet szüntelenül három részre osztani, a tömeg, Krisztus és a farizeusok csoportjára. Emiatt a nézőnek az a benyomása, hogy a festmény bravúrosan előadott motívumok mozaikja, ahol a motívumok nem készítik elő egymást és nincsenek korrelációban. Krisztus centrális helyzete ellenére nem áll a motívumok gyújtópontjában: egymagában sem mondana kevesebbet. S végezetül: zavar az előtér padlózata, amely nem segít rendezni a Krisztus mögött felsorakozó tömeget. Az életképeken sikerrel alkalmazott relief szerűség itt bántó, a levegőtlenség benyomását kelti. A képtér a méretek ellenére túlságosan szűk, emiatt a megkívánható téri pátosz elmarad.
A kép minden hibájának ellenére jelentős mű, mivel Munkácsy megtalálta azt a - realista tehetségének megfelelő - szituációt, amelynek segítségével a vallásos témát jelenkori érdekűvé és erkölcsi értelemben emelkedetté formálhatta. A korabeli közönség ezt meg is értette és a képet világszerte megcsodálták. Wanemaker amerikai áruháztulajdonos vásárolta meg a sorozat második darabjával, a Golgotával együtt, és a fontosabb európai városokban való bemutatás után mindkettő Wanemaker áruházába került.
Forrás: Végvári Lajos: Munkácsy Mihály 1844-1900, Képzőművészeti Kiadó, 1983, A "nagyvállalkozások" c. fejezet, 72-74. oldal
A 417 x 636 cm-es, közel másfélszeres életnagyságú alakokat ábrázoló Krisztus Pilátus előtt című festmény témáját János evangéliuma 18. részéből merítette: Krisztus és Pilátus első találkozását ábrázolja. A válság csúcspontját ragadta meg Munkácsy: a döntő összecsapást, amelyben szemmel láthatólag a hitében erős Krisztus a győztes. Poncius Pilátus helytartói székében ül, rosszkedvűen latolgatja, mitévő legyen, mit mondjon, így hármas konfliktus alakul ki: Jézus és a tétovázó, de a monolitikus hatalmat mindenképpen védő római helytartó között, Krisztus és vádlói, valamint Pilátus és a tömeg között. Ahány alak, annyi magatartásforma, annyi gesztus. Vannak fanatikusok, gonoszok és együgyűek is a tömegben. A vádló főpap igyekszik méltóságteljesnek és igazságosnak, elfogulatlannak mutatkozni. Mások nem titkolják gyűlölködésüket, sunyi, álnok tekintettel követik az eseményeket, ellenséges arckifejezéssel kiáltoznak. Számukra a fiatal férfi veszélyezteti a fennálló rendet, s ezért inkább döntenek Barabásnak, a közönséges rablónak a szabadon bocsátása, mint a magát Messiásnak nevező Jézus felmentése mellett. Ezt az ellentétet, feszültséget elsősorban színekkel fejezte ki Munkácsy, a vérbeli kolorista. Elmondta barátainak, hogy a Biblia olvasásakor Jézus ruhájának fehér színe gyújtotta fel először képzeletét. Döntő a képen a fehér: sugárzást, tisztaságot jelent Krisztus alakján. A történeti hűségnek megfelelően fehér ruhában van a helytartó is, de felvillan egy fehér folt Krisztus mögött, egy hadonászó férfi ingeként, valamint a gyermekét tartó anya és egy idős férfi fejkendőjén is. Színpompájával tűnik ki a vádló főpap és a Pilátushoz közel ülők, állók ruházata. A festőre jellemző kék-vörös-fehér színhatás a drámaiság egyik biztosítéka, a másik drámai elem a kompozíció. Krisztus középen áll, tekintetünk az ő összekötözött kezéről indul el Pilátusig, és vezet tovább az anya alakjáig, az ágáló farizeusig, s vissza a fegyverrel kordont tartó katonán át a főalakig. Az ecsetjárás ugyancsak feszültséget hordoz: élénken, szélesen, indulatosan, szinte vibrálóan rakta fel Munkácsy a festékfoltokat. A festőt a kiélezett pszichológiai helyzet, a vélemények ütköztetése izgatta a képen. Nem az elmesélő munkált itt elsősorban (bár a Biblia ismeretében minden alakot, minden mondatot "be tudunk azonosítani"), hanem a drámai zseni: a festő nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét is érzékeltette.
Forrás: Sz. Kürti Katalin, Hapák József (fotó): Munkácsy Mihály Krisztus-képei
Alföldi Nyomda RT., Debrecen, 1993 (nincs oldalszám)
Nagyítható részletek a festményből
Forrás: http://www.derimuz.hu/DeriMuzeum/triptichon/
