1874 - Olaj, vászon, 102,5 x 77 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Végvári Lajos elemzése | ||
| Pátzay Pál írása | ||
| Részletek a festményből | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A Lilaruhás nő felemás alkotás. Nemcsak a francia festészethez közelítő felfogásától tér el, de egyben a böcklini művészet veszélyes vonzerejének hatása alá került. A Lilaruhás nő első ötletéből, a már említett Zöld gyepen című kép sokatígérő vázlatából csupán a lila ruhát hagyta meg, de ezt is sötétebbre festette, mint a vázlaton. Ennek megfelelően a zöld színű részeknek is sötétebb tónust adott, ezt a ruha színe kívánta meg. A tájat részben emlékezetből alkotta meg.
A műteremmé alakított szalonban dolgozott - ezzel magyarázható az árnyék sajátos jellege -, amelyet az akkor éppen Párizsból hazaérkezett Mednyánszky László erősen megkritizált. Szinyei Merse azonban nem fogadta el a plein air festésre vonatkozó tanácsokat, mert Böcklin alkonyati, vagyis árnyéktalan festési módszerét tartotta példájának. Még a kép felépítésében is Böcklint követte: feltételezhető, hogy a Lilaruhás nő az 1872-ben Münchenben festett Euterpé című Böcklin-festmény rokona. Meller Simon találó megállapítása szerint Szinyei festése csakugyan nem egyezett a párizsi plein air festés elveivel: "ő egészen más úton jutott rokon eredményhez, a színek világos ragyogásához, a levegő és a fény rezgésének visszaadásához".
A Lilaruhás nő egyike a legnépszerűbb magyar festményeknek. Színvonala nem éri el a Majálisét, keményebb és nem olyan egységes: a baráti tanácsok, kritikák, együttérzések nélkül alkotó művész izolációjának eredménye. Hoffmann Edith szerint: "A Lila arckép hatásos, jelentékeny terméke a maga korának, körülbelül az, amire Böcklin Szinyeit illetőleg a Majális festésekor gondolt... de a művész életét eddig vezérelő probléma szempontjából, meg kell vallanunk, hogy nem plein air kép és nincsen benne semmi forradalmi.
Ha nem keresnők benne a Majális festőjét, telve volnánk elragadtatással és nem volna semmi hiányérzetünk. De ezek a bájos virágok a kelleténél aprólékosabban vannak festve, az alak keményebben van rajzolva, mint a Majális alakjai, a gyönyörű kezeken és a lélekkel teli arcon műteremárnyékok ülnek. Az atmoszféra hatása... nem érezhető az alakon. Az egész mű... elragadóan szép részletekre hull szét... Ha Münchenben a Zöld gyepen ülő nőt esetleg arcképnek szánta Szinyei s evvel együtt a problémát is felismerte, végzetes hiba volt, hogy nem törekedett ennek a legnehezebb és legnagyobb merészséget kívánó feladatnak (ti. a plein air arcképnek, V. L.) kidolgozására... A kedvező alkalmak végzetes elmulasztása itt indult meg életében."
A Lilaruhás nő befejezésével Szinyei Merse egy időre megszűnt a nyilvánosságnak dolgozó festő lenni. Midőn újra festeni kezdett, a portrék alkotása során stílusa megváltozott, egy újszerű, a művészettörténetírásban eddig kellően nem méltányolt látásmódot alakított ki. Ennek a korszakának dokumentumai a rokonait ábrázoló arcképek, melyek festészeti remekek, és egyben fontos bizonyítékai felszabadultságának Böcklin hatása alól.
Szinyei Merse Böcklint a század legnagyobb festőjének nevezte. Ez a kijelentés az én ifjúkoromban, az 1930-as években nem vetett jó fényt Szinyei Mersére, csúfolódva nézegettem festőnövendék barátaimmal a Szépművészeti Múzeum két Böcklin-képét. El voltunk telve a francia művészet hegemóniájának érzésétől, s mindenki mást megvetettünk, aki nem volt francia. Az 1980-as évekre az impresszionizmus vesztett tekintélyéből, s ma már sokan hajlanak arra, hogy műkereskedői fogásokról, az impresszionisták túlértékeléséről beszéljenek. Bizonyos, hogy napjainkban senki sem tartja impresszionistának sem az egész mindenséget szenvedélyesen magához ölelni akaró Van Goghot, az európai "hazugságoktól" elforduló Gauguint, s az Aix-en-Provence-i önsanyargató "nagy kínait", Cézanne-t. A mai értékrendben Odilon Redon szimbolizmusa, Feuerbach fennkölt antikvitás-kultusza, Gustav Moreau orientális álomképei, Marées egyre imponálóbb klasszicizálása nemcsak a közönség körében, de a művészettörténetírásban is rehabilitálódott. Így Böcklin is visszanyerte rangját: csodáljuk lírai erejét, a mitológiát újraálmodni tudó festői készségét, fantáziájának gazdagságát, vagyis megértjük, elfogadjuk Szinyei Merse iránta érzett csodálatát.
A Piloty-féle historizáló akadémizmus, majd a Münchenben is feltörő naturalisztikus szemléletmód elterjedése idején Böcklin a költőiséget, a képzeletnek a verizmussal szembeni elsőbbségét képviselte. Emiatt kerülhetett az élményeihez erősen ragaszkodó, szinte természet gyermekének tartható Szinyei Merse Böcklin vonzáskörébe.
A jernyei valóság, a költészet nélküli hétköznapok, s az a szűkös kis vidéki kör, melyben Szinyei Merse mozgott, fokozatosan elidegenítették a böcklini mitológiai nosztalgiáktól. Valódibb élmény volt számára közvetlen környezetének látványa, mint a sziklákon felkapaszkodó kentaurok. Talán a legnagyobb emberi-művészi élménye lehetett a Lilaruhás nő című képén még böcklini módra idealizált feleség festői ábrázolása. Feleségének két abbamaradt arcképe, a piros ruhás és a sárga ruhás portrék arról vallanak, hogy Szinyei Merse nem volt megelégedve ezekkel a képeivel.
A feleségéről 1879-ben festett arckép, az un. Főkötős c. portré az első olyan emberábrázolás, amelyet a Lilaruhás nő után a befejezésig vitt. Ez már nem az idealizáló szerelem szülte költőiség, hanem egy emberi személyiség mély ismeretére vall. Szinyei Merse művészetének legnagyobb értője, Hoffmann Edith ismét telibe talált, midőn azt írta, hogy a "kép színezése különleges és újszerű; felülről lefelé egyre komoruló... A nyájasból a komorba áthajló egyéni színadás varázsát emeli a megfestés könnyed, elegáns módja." A Főkötős képben Probstner Zsófia temperamentumos személyisége, a saját létének különlegességére ébredt ember jut kifejezésre. Ez annak a maga életét élni akaró embernek a képe, aki nemsokára nem tudta elviselni férjének egyre komoruló, egyre nehezebbé váló természetét s boldogságát keresve néhány év múlva elhagyta őt.
Forrás: Végvári Lajos: Szinyei Merse Pál 1845-1920, Képzőművészeti Kiadó, 1986, 68-70. oldal
...A Lilaruhás nő és a Pacsirta pedig már művészi ihletének hullámvölgyében nőtt, amikor a család és gazdaság dolgai, gondjai már megszállották képzeletét és elhasználták akaratát. Bár a fiatal férj magasztaló gyengédségével festett Lilaruhás nő nagyon szép kép, festői egysége nem elég meggyőző. Az ábrázolása megkeményedett, a zöld és a lila kissé élesen csendül. Ez a képe emlékeztet leginkább Böcklin művészetére.
Forrás: Pátzay Pál: Szinyei Merse Pál, Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1943, 7. oldal
