Munkácsy 1870-76 között festett, | A MŰ SZÜLETÉSE | |
| Végvári Lajos "Munkácsy Mihály 1844-1900" c. könyvéből | ||
| "A magyarországi művészet története" c. könyvből | ||
| Malonyay Dezső "Munkácsy Mihály" c. könyvéből | ||
| Modellek a Tépéscsinálók-hoz | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
...Szeptember közepe táján érkezett vissza Munkácsy a düsseldorfi művésztelepre. A város a porosz-francia háború hadtápterülete lett, s ennek következtében nyugalmas képe erősen megváltozott. Német tisztek, sebesültek lepték el az utcáit, de nem volt ritka a hadifogoly: sok menekült belga, luxemburgi is tartózkodott a városban. Ebben az atmoszférában fogott hozzá a festő a Tépéscsinálókhoz 1870-ben, amelynek alapgondolata már pesti útja előtt foglalkoztatta képzeletét.
A háborús idők izgatott, nyugtalan társasélete, a sebesültek és frontot járt katonák elbeszélései régi, gyermekkori emlékeket ébresztettek fel benne: s a magyar szabadságharccal kapcsolatos emlékfoszlányai fantáziájában képpé egészültek ki. Az volt a terve, hogy az 1871-es londoni kiállításra küldi be, de közben annyi új benyomás érte, hogy az eredeti tervet módosítania kellett, s emiatt képe csak 1871 végén lett készen.
A Tépéscsinálók egyike nemzeti képzőművészetünk fő műveinek, 1848-49 hősi tragédiáját és nagyságát, eszméit és küzdelmeit fejezi ki. De a kortársak nem értékelték eléggé, állandóan a Siralomházra emlékeztek vissza, s annak drámaisága mellett a Tépéscsinálók intimebb hangját nem méltányolták.
A festményt először a londoni képzőművészeti tárlaton (1872) állították ki. A kritikák visszaesésről, megállásról beszélnek. "Hogy itt egy hatalmas tehetség műve előtt állunk, senki sem tagadhatja. E tehetség azonban most nyilván súlyos fordulóponton áll, melyből vagy győzelmes röpttel fölfelé, vagy féktelen nyomorúságba fog alászállni. Kettő közül egyik bizonyos. A népszerűség kényelmes középútja nem tulajdona az erősnek."
Forrás: Végvári Lajos: Munkácsy Mihály 1844-1900, Képzőművészeti Kiadó, 1983, Düsseldorf c. fejezet, 32-43. oldal
A "Siralomház" nagy sikere Munkácsyt megdöbbentette. Szorongásai úgyszólván évekig nem csitultak el, mert nem érezte magában a képességet, hogy még egyszer hasonló alkotást tudjon teremteni. A zuhanásnak, a sikertelenségnek az árnya kísértette, s hiába tért haza Magyarországra, majd ment ismét Düsseldorfba, nem talált nyugalomra. 1871 végén Párizsban telepedett le, kapcsolatba került későbbi feleségének családjával, De Marches báróékkal. A megértés ismét visszaadta a munkakedvét, és befejezte Tépéscsinálók című kompozícióját, mely az 1870-1871-es porosz-francia háború benyomására keletkezett ugyan, de témája magyar, az 1848-49-es magyar szabadságharc eszmevilágából fakadt. Munkácsy magyar falusi népet mutat be; parasztok sebkötöző rongyokat tépnek a küzdő csapatok számára, s eközben hallgatják egy sebesült honvéd vizionárius erejű elbeszélését. Ezen a képen Munkácsy a nép egyszerű alakjain keresztül érzékeltette, hogy a magyar szabadságharc az egész nemzet, az egész nép ügye volt. A kompozíció szépen felépített, ritmikus jellegű felfogásában nagy szerepe van hollandiai utazásának, elsősorban Frans Hals befolyásának. A kép mély hangú tónusai szinte olvadékonyan puhák, telített az atmoszférája, gazdag az érzelemvilága és igen gondos a festésmódja.
Forrás: A magyarországi művészet története (Szerkesztők: Fülep Lajos, Dercsényi Dezső, Zádor Anna), Corvina Kiadó, 1970
Végvári Lajos: A magyar művészet a XIX. század második felében, 428. oldal
Aki elment, annak nem kell,
Ezt az otthonmaradt épkézláb legényt akartam még belefösteni, amint bújik szégyenében a szoknyák mögé."
...Juliusban akart indulni Düsseldorfba, hogy onnan haladéktalanul Párisba költözzék, de julius tizenötödikén a francia parlament megszavazta a hadüzenetet s kitört a francia-porosz háború. Munkácsy, barátjai tanácsára néhány hétig még itthon maradt s csak augusztus végén tért vissza, egyelőre Düsseldorfba, ahol kényelmesebb műtermet keresett és azonnal munkához látott.
Mielőtt a Tépéscsinálókhoz fogott volna, egy kisebb szabású, inkább tanulmányszerű képet festett. Már ebben is a Tépéscsinálók lebegett előtte. Rendes szokásává lett, hogy a nagyobb kompozícióknak egyes alakjait külön vásznon dolgozta ki előbb, főként a lelkiállapot kifejezésének tanulmányozására törekedvén; így, néha egy-egy ülésre gyönyörű apróságokat alkotott. Ilyen képe a Fiatal legény is, amit szeptember tizenharmadikán, tehát alig néhány nappal Düsseldorfba érkezése után vett át tőle Goupil, (Goupiltól a kép Georges Petit úrhoz, az előkelő párisi műkereskedőhöz került, akitől Amerikába vitték el s azóta nyoma veszett.) A Tépéscsinálókba ugyanis Munkácsy három jellemző férfialakon, a sebesült honvéden, a sápadt nyomorékon és az öreg emberen kívül még egy negyediket is tervezett az asszonynép közé: egy poltront, aki ép, egészséges, mégis otthon maradt, amikor mindenki elment... És ott pirul, mialatt a sebesült honvéd beszél az asszonyoknak.
"Egy nóta járt az eszembe," - beszélte nekünk egyízben Munkácsy - "valahogy úgy van, hogy: Magyar lányok marad jatok pártába, igaz magyar nem szoríthat karjába... Nem emlékszem tisztán, csak két utolsó sorra:
Ki hon maradt, nem érdemel
Szeretőt.
De a tervezett alak nem került a képre. És amikor azt kérdeztük a Mestertől, miért hagyta el, - olyan lelkiből felelt rá: - "Hát mert egy se maradt otthon !"
Forrás: Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály, Lampel R. Könyvkereskedése, Bp., 1907. 182-183. oldal
Ülő, ködmönös asszony
Sebesült vándor
Álló, idős nő
Forrás: http://www.bhn.hu/munkacsy/hirek.fcgi?type=11&nyelv=hu
