(Herman Lipót rajza Szinyei Merse Pálról) |
ÉRDEKESSÉGEK | |
| Csók István visszaemlékezése | ||
| Szántó György novellája a Majális születéséről | ||
| A Szinyei Merse Pál Társaság | ||
| A Gresham-kör | ||
| A MIÉNK és a Nyolcak | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
Szinyei Merse Pál 1872-73-ban
Münchenben festette fő művét a Majálist, amelynek
ellenséges fogadtatása után évtizedekig szinte alig vett
ecsetet a kezébe: jernyei birtokán élt visszavonultan. Az
Ezredévi kiállításon a fiatal művésznemzedék fedezi fel a
Majális modernségét - erre Csók István így emlékezett
vissza:
"Egy ízben a még rendezés alatt lévő Műcsarnokban
nézegettük Thormával a falhoz támogatott képeket, nagyot,
hangosat kiáltottam örömömben.
Thorma odanézett.
- Ugyan mi az, ami ekkora izgalomba hoz? - kérdezte tőlem.
- Nézz ide - mondok -, milyen üde, talentumos kezdőt fedeztem
fel. úgy-e, még ezeket nem láttad?
Thorma majd sóbálvánnyá vált meglepetésében. Akkora
lelkesedést nem egyhamar láttam.
- Hogy milyen üde, milyen naiv, milyen harmatos kép ez? Hisz ez
a mező valósággal illatos. Ez a bárányfelhős ég meg
valósággal szórja széjjel a szikrázó napsugarakat. Ugyan ki
festette, pajtás, tán még azon nedves?
Lehajolt, hogy jobban megnézze. A bámulat felkiáltása szállt
el ajkairól, amint olvasta:
- Szinyei Merse Pál. 1873.
A Majális volt.
Rá egy hétre fényes bankettet rendeztünk az 'új csillag'
tiszteletére. Szinyei fel volt fedezve."
Forrás: http://www.virtuartnet.hu/adoma/adoma.htm
Szántó György: Majális
Egy festészeti
remekmű születése
A Wittelsbach téren hatalmas, olajzöld batárok,
úgynevezett Landauerok állottak sorban. Akkora lovakkal, hogy
akár egy söröskocsit is elhúzhattak volna. Bakjukon
nagyszakállú, kürtőkalapos kocsisok, háromgalléros, bokáig
érő, egérszürke felsőkabátban, mintha nem is a májusi nap
éltető melege sütötte volna őket. Porcelánpipa az
agyarukon, roppant pirosnyelű ostor a markukban. Merse felugrott
az egyik ősgermán mellé a bakra, a többiek a kocsiban
helyezkedtek el. Az ősgermán akkorát pattintott az ostorral,
hogy puskalövésnek is beillett volna. Porcelánpipája
füstölgött, mint a gőzmozdony. A lányok kacagtak a két
magyar piktor jóízű tréfáin, Szinyei-Merse pedig úgy
irányította a batárt, mint valami mozdonyvezető. Ismerte a
csemegések, hentesek és borkereskedők titkait, minduntalan
megállította a kocsit, leugrott a bakról, eltűnt a boltajtók
mögött, hogy ismét előkerüljön csomagokkal és karcsú,
hosszúnyakú palackokkal megrakodva.
Végül megteltek a kosarak mindenféle földi jókkal és most
már kidöcöghetett a batár a külvárosok villasorain át a
szabadba.
Paál László és Munkácsy nem tudtak ellentállni a kosarak
titkainak. Egymás után bontogatták a csomagokat és
rángatták ki a palackok dugóit. Hildét és Gertit sem kellett
sokáig kínálgatni a pástétomokkal, hideg sültekkel,
sonkával és füstölt halakkal, de még a jó szomorodnival és
ötputtonyos tokaji aszúval sem. A bakra is négyen adogatták
az italt és elemózsiát Szinyei-Merse Palinak és a
kürtőkalapos ősgermánnak.
- Azt hiszem, jó lesz, ha kikötünk itt - mondta Merse az egyik
domboldalra mutatva. - Mert mire felérünk, üres kosarakkal
érkezünk.
De volt még a kosarakban akkor is bőven, amikor felértek a
domboldalra, minekutána az ősgermán megfordult hatalmas
járművével a széles országúton, hogy visszabaktasson a
városba.
Szinyei-Merse felmászott egy hatalmas tölgyre, annak
lombozatában lebújva utánozta mesterien a kakukkot, a
rigófüttyöt és a fülemüle csattogását meg a
pitypalattyot. A tölgy árnyékot vetett a smaragdzöld
domboldalra, de lombozatán néhol áttűzött a koradélutáni
napsugár, aranyfoltokkal hintve teli a fű zöld bársonyát és
a lankán elhelyezkedő társaságot.
Szinyei-Merse figyelte a színek ujjongó majálisát, Gerti
selyemruhájának halvány mályvaszínét. Hilde ruhájának
sötétvioláját, Munkácsy okkersárga és Paál mélybarna
bársonykabátját, mindkettő galambszürke pantallóját, Paál
szalmakalapjának vajszín foltját a szalag keskeny fekete
csíkjával, amint ott guggol, barna palackot szedve elő. A
leterített takarók egérszürkéje, Gerti cinóberpiros
kendője, Hilde mélykék sálja mind csodálatos harmóniában
illeszkedtek bele a májusi ég pasztellkékjével, a dombtető
pasztellzöldjével, egy virágzó vadrózsabokor üde
színárnyalataival együtt a táj levegőrétegébe. Itt ősi
tisztaságukban ragyogtak a színek, kikacagva a műtermi színek
mesterkéltségét. És Merse úgy érezte, hogy le kellene
rombolni minden műtermet, odakiáltva a barnák és szürkék
aláfestésébe tompult piktoroknak:
- Ki a szabadba! Minden hazugság, amit eddig pacsmagoltatok!
De még Paálnak és Munkácsynak sem merte most odakiáltani.
Nem mintha titkát féltette volna tőlük. De úgy érezte
magát, mint valami feltaláló. Aki egyik percről a másikra
nagy dolgok nyitját találta meg, de ha kikiáltaná, mindenki
bolondnak tartaná. Hiszen maga sem érti még, mi ment most
végbe benne. Pedig látszólag milyen egyszerű. Az ég kék, a
fű zöld, a bársony barna, a selyem mályvaszín. Igen ám, de
nem olyan kék, nem olyan zöld, nem olyan barna és nem olyan
mályvaszín, amilyennek eddig a műtermekben festették. Sokkal
tisztább, sokkal világítóbb, sokkal fűszeresebb, sokkal
vidámabb.
Mintha hályog hullott volna le a szeméről. A műtermi szürke
és barna fátyol, amelynek ködén át az interiőr
fény-árnyjátékába merítettek alá mindent. Szobabelsőnek
nézték a nagy természetet, amely nem egy, de ezer oldalról
kapja most a világítást. Hiszen a nap tüze járja át a
levegőtengert. Sugárözöne megbontja az árnyékok foltjait
is, ragyog, vibrál és ünneplőbe öltözik minden! Száz új
színárnyalat jelenik meg a nagy természetpalettán, amely mind
a vászonra kívánkozik! És most nincs itt vászon, paletta,
festék és ecset, hogy megörökíthetné ezt a folyton
változó, tehát visszahozhatatlan pillanatot!
Szeme mohó szomjúsággal itta a pompás színeket.
Recehártyáján eltörölhetetlenül rajzolódott ki és
rögződött meg a kép, mert elhatározta, öntudata
legmélyén, hogy ezt egyszer meg kell festenie. Így, a maga
májusi üdeségében, a maga örök maradandóságában. A
múlandóság bűbájos varázsában. Ifjúság. Ez lesz a kép
címe. Vagy majális. De mit tesz a cím. Csak puszta szó. Az
emlék, ez a fontos. Az örök emlék, a visszahozhatatlan
pillanat boldogító emléke.
És már úgy nézte a domboldalát, mint egy bódult szerelmes.
Úgy nézte, mint a matróz Colombo karavallájának
árbockosarából a félelmetes tengert, melynek láthatárán
végre, végre felbukkan valami keskeny, de szilárd sávocska.
És szeretett volna felkiáltani:
Föld! Föld!
De Hilde és Gerti felugráltak a puha fűről, és odatáncoltak
a fa alá, hogy lábánál fogva lehuzigálják onnan. Miska és
Pali meg kacagták, kacagták.
Hogyne, amikor velük kacagott a májusi ég, a vadrózsabokor,
sőt még a pitypalattyot rejtő halványzöld rozsvetés meg a
pipacsok vérvöröse is.
Szántó György (1893-1961) a magyar irodalom kiválósága pályája elején festészettel is foglalkozott, majd az első világháborúban szerzett sebesülése következtében elveszítette mindkét szemevilágát. A Majális című novelláját már vakon írta, annál csodálatosabb, hogy milyen láttatóan önti szavakba a koloritot, a színgazdagságot, ami Szinyei-Merse Pált híres festményének megalkotására ihlette 1873-ban.
Forrás: XIII. Kerületi Hírnök 2001. április 26. -- VII. évfolyam 7. szám.
http://www.adsonline.hu/varosok/budapest/xiii_ker/hirek/hirnok/vii_7/majalis.htm
A két világháború közötti periódus egyik
legjelentősebb művészeti egyesülete, 1920 kora tavaszán
alakult. Az alapítók mind közeli kapcsolatban álltak
Szinyeivel. Programjuk Szinyei emlékének ápolása, valamint a
művészet pártolása olyan szinten, hogy a fiatal tehetségek
ne kallódjanak el, segítsék érvényesülésüket. E
tekintetben névadójuk derékba tört festőpályája mint elkerülendő
példa lebegett a szemük előtt. Lényegében a posztbányai
festészet, a Gresham-kör művészeinek szószólói.
A társaság nagy népszerűségre tett szert, tagjainak száma
és társadalmi bázisa egyaránt növekedett. 1923-ra fővárosi
egyesületből országossá nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan
alapítványok és adományok segítségével jelentős vagyonra
tett szert. A társaság művészetpolitikájának érvényesítésére
legjobb eszköznek a díjazási rendszer bizonyult. A díj erkölcsi
értékét, megbecsülését jelentette, hogy művészek adták művészeknek.
A társaság afféle elit szervezetté vált, tagságát a korábbi
évben díjazott művészekből gyarapította.
Az irányítás stabilitását biztosította, hogy az elnökség
20 év alatt nem változott. Az elnök Csók István, a társelnökök
Lyka Károly és Petrovics Elek, a főtitkár Jeszenszky Sándor,
majd Sidló Ferenc, a titkár Pátzay Pál volt. 1925-ben megalakították
támogató egyesületüket, a Szinyei Merse Pál Társaság Barátainak
Körét. Erre a tehetős társadalmi bázisra támaszkodva vált
lehetővé, hogy ugyanebben az évben megindították a Magyar Művészet
című folyóiratot.
A társaságot az állam is támogatta. A kultuszminisztérium
felkérésére kiállításokat szerveztek külföldön a magyar
művészet megismertetése érekében. Ebben a korszakban a művészeti
élet félhivatalos irányítójává váltak, Réti István és
Lyka Károly személyén keresztül a főiskolai ifjúság eszmei
irányítását is gyakorolták.
A Szinyei Merse Pál Társaság 1945 után is működött, az
1940-es évek végén szüntették meg a többi társasággal együtt.
Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/muveszet/
A Gresham kávéház asztaltársasága eredetileg a
KUT-összejövetelek után még együtt maradt kisebb társaságból
alakult ki az 1920-as évek közepén. Ez a szűkebb baráti kör,
melynek tagjai Berény Róbert, Bernáth Aurél, Egry József, Márffy
Ödön, Pátzay Pál és Szőnyi István, az idősebb generációból
Beck Ö. Fülöp, a művészeti írók közül pedig Rózsa Miklós,
eleinte a Dunakorzóban jöttek össze.
A székhelyet később áttették a Gresham kávéházba. Hetente
kétszer találkoztak.
A Gresham-asztaltársaság több generációhoz tartozó, különféle
stílusokat kedvelő művészek, valamint írók és gyűjtők
baráti köre volt.
A kör tagjai voltak még: Czóbel Béla, Ferenczi Béni,
Ferenczi Noémi, Borsos Miklós, Genthon István, Oltványi Ártinger
Imre stb. A kör nagy nyeresége volt, hogy hozzájuk
csatlakozott Oltványi, a kitűnő közgazdász és fáradhatatlan
szervező. Ő indította el az Ars Hungarica sorozatot, amely művészettörténészek
és írók tolmácsolásában mutatta be az új csoportosulás
mestereit.
A társaság tagjai távol tartották magukat a politikától.
Mecénásaik a félellenzéki, liberális nagypolgári réteghez
tartoztak. A Gresham-csoport ellenzékisége inkább csendes
visszavonulás, semmint aktív állásfoglalás volt. Csak a második
világháború idején léptek ki politikamentes világukból,
amikor a maguk módján tiltakoztak a fasizmus ellen.
A Gresham elvei közül a legfontosabb a természeti látványhoz
való viszony. Kiindulási pontjuk Szinyei Merse Pál "emlékezetből
festett", egyedülálló, társtalan remeke, a Majális. E mű
értelmezése esztétikai alapelvvé vált, amelyben nagy hangsúlyt
kapott a világ teljességének visszaszerzése. A csoport tagjai
abban tértek el nagybányai mestereiktől, hogy nem a szemük előtt
lévő modellt, motívumot festették, hanem legjobb alkotásaikban
a látványt az emlékezés szűrőjén át elvonatkoztatták a
pillanattól.
A Gresham-csoport művészete nem stiláris egység; megkülönböztetnek
különböző csoportokat, irányokat és törekvéseket. Ezek:
Szőnyi és a zebegényi festőcsoport, a Bernáth-Berény képviselte
nyitottabb irányzat, valamint a balatoni festők, élükön Egry
Józseffel.
Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/muveszet/
Mozgalomszerűen kapcsolódtak be a festészet modern törekvései is a
művészeti forradalomba. Az újító festőket erre a Nagybánya képviselte
impresszionizmus elleni lázadás indította. A század első éveiben az
impresszionizmus és a szecesszió magyar műhelyében élesen különváltak
az újítók, a Cézanne által ihletett "neósok" a régebbi vágású
impresszionistáktól. Az újat keresők 1907-ben létrehozták a Magyar
Impresszionisták és Naturalisták Körét, a rövidítésben ismertté vált
MIÉNK kört. Neve szerint ugyan ez is impresszionistákat tömörített, s
a naturalizmus sem volt modernebb az impresszionizmusnál, de a
kísérletezési kedv itt is nyitottabb, szerteágazóbb volt, mint a nagy
múltú művésztelepen. Ellentétben a minél több résztvevő mozgósítását
célzó Tháliával, a MIÉNK zárt társaság volt. Belépni nem lehetett,
csak az lehetett tag, akit a nagyhatalmú hármas vezetőség: Szinyei
Merse, Rippl-Rónai és Ferenczy Károly meghívott a körbe.
Kiállításaiknak kezdetben a Nemzeti Szalon adott otthont, majd amikor
1909-ben ez a lehetőség politikai színezetű okok miatt megszűnt, a
társaság nagyobb és élénkebb szellemű vidéki városokban rendezett
kiállításokat. Jelentőségét 1909-ben viszonylagossá tette egy korábban
keretei között működő, még radikálisabb művészcsoport kiválása, amely
hamarosan önálló mozgalommá szerveződött.
Az új csoport "Keresőknek" nevezte magát, majd kialakult és
megszilárdult létszámukról egyszerűen "Nyolcaknak". A nyolc festő:
Kernstok Károly, Berény Róbert, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Czigány
Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön és Orbán Dezső végleg szakított az
impresszionizmussal és a naturalizmussal. Az ő ihletőjük Cézanne 1905.
évi nagy kiállítása. A festőiség impresszionista forradalmával
szembefordulva, újra felfedezték és alkotásuk középpontjába helyezték
a kompozíciót. Ez azonban nem az impresszionizmust megelőző korszak
"eszményítő tematizmusának" kompozícióközpontúsága. Nyoma sincsen
benne sem a harmóniaelvnek, sem a festészeten kívüli tényezőknek.
Ebben a tekintetben a Cézanne nyomán felfedezett kompozícióigenlés
tovább lépett a festészet külső hatalmak alóli felszabadításában: meg
akarta ragadni a piktúra végső formaelveit, az alkotás
természettörvényeit. Szerkezeti elveket keresett, amelyek éppen minden
tematizmus alól emancipálhatták a művészi megformálást, a szemlélt
természeti-társadalmi külvilágban fel nem lelhető, szabadon alkotott
művészi konstrukciók alkotóelemei lehettek. Ha az impresszionizmus és
a naturalizmus a jelenségmegragadás végletét jelentette, itt a
lényegmegragadás tendenciája uralkodott.
A Nyolcak témaválasztásban is újat hoztak. Fő témájuk az új értelmet
kapott önarckép. Kísérleti tereppé vált ez a hagyományos műfaj: belső
tartalmak expressziójára használta saját megfestett arcát a művész,
vagy új formaelveket: kubista, konstruktivista kompozíciót
próbálgatott rajta. A rövid életű művészcsoport - 1912-ben már
feloszlott - politikai tekintetben is közel áll a polgári
radikálisokhoz, hangadójuk Kernstok Károly maga is polgári
radikálisnak számít, s annak tekinthető Czigány Dezső is. Velük jelent
meg tiszta és programszerűen is vállalt formában a művészeti
avantgardizmus.
Az új képzőművészeten belül élesen ütköztek az irányzatharcok, de a
hivatalos művészetfelfogással szembeni ellenzékiség itt is összehozott
mindenkit. A modern művészek törzshelyén, a Japán Kávéházban, a MIÉNK
és a Nyolcak művészeivel együtt találjuk a csoportoktól és
mozgalmaktól távol álló, sőt politikai szemlélete zavarosságában
voltaképp az ellentáborhoz sorolható Csontváryt, és az agg Lechnert
is. A század eleji évek szellemi pezsgésében fedezik fel és ismerik el
voltaképpen szélesebb körben az előző korszak impresszionista
törekvéseit is. Ez arra vallott, hogy a kilencvenes években megindult
ízlésátalakulás már éreztette hatását. Rippl-Rónai József először
1906. évi retrospektív kiállításával kapta meg a szellemi és művészi
elismerést. A másik oldalon, az ellenfél is ekkor "ismerte el" a maga
módján az impresszionista festészetet. Tisza István a tízes években
érezte szükségességét - gyökerében ragadva meg azt, amit bajnak
tartott -, hogy Szinyei Merse "Majális"-át, amely 1896-ban még a
hivatalos közvélemény teljes elismerését élvezte a millenáris
kiállításon, megtámadja.
Forrás: Szabó Miklós: Politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában
http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/tortenel/mo_1867/dualizm/html/5.htm
