Magányos cédrus, 1907 vászon, olaj, 194x248 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| Romváry Ferenc könyvéből | ||
| A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból | ||
| A Gém c. festmény elemzése | ||
| Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
KIÁLLÍTVA: 1908. Budapest, Városligeti Iparcsarnok, kat: 10. [1907]; 1910. Budapest, Régi József Műegyetem, kat: 36. [1907]; 1930. Budapest, Ernst Múzeum, CXIII. kat: 28., CXIV. kat: 111.; 1936. Budapest, Fränkel Szalon, kat: 1.; 1946. Budapest, Fillér utca kat: 2.; 1962. Leningrád, Ermitázs, Moszkva; 1962. Brüsszel, Palais des Beaux-Arts, át. 24.; 1962. Budapest, MNG; 1963. Belgrád, Izlozbeni paviljon, kat: 27.; 1963. Székesfehérvár, István Király Múzeum, kat: 24.; 1963-64. Budapest, Szépművészeti Múzeum; 1964. Budapest, MNG; 1973-tól Pécsett, a Csontváry Múzeum állandó kiállításán; 1994. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria; 1994. Stockholm, kat: 66.; 1994. Rotterdam, kat: 66.; 1994-95. München, kat: 50.; 1995. Pécs, Csontváry Múzeum; Továbbiakban a Csontváry Múzeum állandó kiállításán
RESTAURÁLTA: Dénes Jenő kisebb javítás 1948-ban; Konzerválás és restaurálás 1951-ben; Devich Sándor restaurálta, Erdélyi József dublírozta 1961-ben; Sárdy Brutusz, Révay Kálmánné, Cséka Ervinné restaurálta 1963-ban; Czakó Ferenc és Tarai Teréz restaurálta, szegőszélezve, alumínium rugós vakrámára feszítve 1990-92-ben
TULAJDONOS: Gerlóczy Gedeon, Bp.; Gerlóczy Glória, Kanada; Magyar Nemzeti Bank, Bp. Csontváry Múzeum, Pécs, letét
A cédrusfa uralja a tájat. A távol messzeségében a horizontvonalban összemosódik a levegőég és a tenger. "Él a fény, Él a szín, de a levegő létezik", idézi Csontváryt nagymonográfiájában Németh Lajos. A fa hármas tagolású. Földre rogyott állatra emlékeztet a szövevényes, ágas-bogas, felszínen lévő gyökérzet. Száraz ágai madárra, tőrt markoló kézre, "turul sas hozta pengére" emlékeztetnek. Vékony ágai messzire elnyúlóan hajladoznak, lapos koronája pedig szétfeszíti a kép kereteit. Színkompozícióját Major Jenő érzékletesen fogalmazta meg 1949-es rajztanári értekezésében: "A Magányos cédrus alkonyati ege gazdag színpompájának ellenére egységes harmóniában jelentkezik a viharvert cédrus mögött. A fa törzse összhatásában okkeres, rőtesbarna, ha azonban a részleteiben nézzük, hihetetlen finom átmenetekkel hajlik hol narancs, hol kármin irányában aszerint, ahogy a környezet megkívánja. A finom valeur-differenciákkal felrakott vonalkás technika által érvényesülő kissé vibráló hatás megkönnyíti annak lehetőségét, hogy bár összhatásában egynemű, de ha különböző színfelületekkel nézzük össze, hol hidegebb, hol melegebb minőségben érvényesüljön és így minden viszonylatban helyt álljon. Ez a többi foltokra is érvényes és ezáltal a legfinomabb összecsendüléseket tapasztaljuk a kép különböző részei között. Így pl. a törzs a kékes-lilás tengerrel összevetve kellemesen narancs felé hajló, az égen úszó élénk narancs felhőkhöz viszonyítva lilásba hajló barna, ezt erősíti a közvetlen mögötte húzódó smaragdzöld felhőzet is. A szétterülő vékonyodó ágak a zöld előtt lilásvörösbe mennek át. Ugyancsak az előtéri dombvonulat a tenger kékjéhez narancsosan, az ég smaragdjához lilásan, a cédrus zöld lombjához vörös-barnásan csendül meg. Így a legkellemesebb összhangban illeszkednek össze a színek és végeredményben élénk színélményt keltenek, holott az égbolt egy darabkájának kék foltja és pár apró citromsárga és narancs felhöfoltocska kivételével csupa tört színt alkalmaz".
Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 134. oldal
A megfoghatatlan szépségű, ugyanakkor időtlen és univerzális szimbólumokkal telített festmény az egyetemes művészettörténet egyszeri csodája. Az újabb kutatások kimutatták, hogy szimbolikájában a magyarok eredetéről és hitvilágáról, a keleti kultúrákkal való kapcsolatáról kialakított nézetei keveredtek a világmindenséget jelképező életfa ősi mítoszával és a festő önportréjával - valamint sok egyéb feltételezett mondanivalóval. Szimbólumrendszere nem öncélú tartalmakat szolgál, hanem saját korához szóló üzenetet hordoz. A festő egyik írása is erre utal: "a gondviselés nem pihent, megfestette velem a libanoni öt-hat-ezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot". A múlt században több gondolkodónál és művésznél felmerült apokaliptikus vízió az emberi civilizáció végét jelentő kataklizmákról Csontváry feljegyzéseiben is megjelent, ezért ostorozta megszállottan kora romlottságát és kulturálatlanságát. Szerinte csak olyan zsenik menthetik meg a világot, mint ő maga, ezért is fájt neki kora értetlensége. A sebzett művészt is megszemélyesítő fa életképessége átvitt értelemben a művészet hatalmas erejét és örökkévalóságát is hirdeti. A képi életrekeltés mágiáját az általa alkalmazott színdinamikával, a világításbeli fokozatok és a színbeli totalitás előtte sohasem tapasztalt gazdagságával vélte elérni. A festmény tartalmi mélységeinek maradéktalan kifejezésére olyan tökéletes szín-, forma- és vonalrendszert hozott létre, mely a nézőt a legmagasabbrendű teremtőerő megértéséhez vezeti.
Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/vezetes/tajkepek/cedrus.html
A Gém 1994-ig nem volt kiállítva, nem is volt tanulmányozható, s csak a közelmúltban vált ismertté. Németh Lajos a Gém-et 1903-1904-re datálta, Csontváry afrikai útján keletkezett műnek tulajdonította színvilágának és festői hangvételének frissessége alapján. Szerinte a színek kontrasztja érettebb, finomabb, mint a többi állatképé. Kiállításon élőben szembesülve a képpel, azonban nagy a valószínűsége annak, hogy 1893 tájékán festette (...) A gém - itt kitömött madár - egyébként egy vízbe nyúló földnyelven áll méltóságteljes pózban, szinte uralja a légtér messzenyúló horizontját. A tenger zöldes-kékes átmenete a nagy távlatot érzékelteti. Lehet, a keresett levegő-perspektíva egy korai szép példája jelenítődik meg e képen. Óhatatlanul is a kései Magányos cédrus kompozíciós megoldását juttatja eszünkbe a Gém tájba helyezése. A sötétbarna lejtős földnyelv, amelyen a madár áll, szinte egybeolvad az előtér tintakékjével. A semmibe vész és szinte egybeolvad a háttér kékeszöld-rózsaszínes hátterével, melyet élesen metsz ketté a horizontvonal, fölötte pedig a fátyolfelhős levegőég. A háttér megválasztása és a figura tájba helyezése, lévén a gém vízimadár, csakis vízparti táj lehet. Talán ez a kép is Karlsruhéban készült?
Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 32. oldal
Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907
1907 nyarán Csontváry két cédrusképet festett Libanonban. Nem tudni, melyiket festette előbb, de ez az értékelés szempontjából nem lehet perdöntő. Németh Lajos szerint mindkettő szuverén értékű főmű, Csontváry önmegvalósításának magas szintű emlékműve. Azonosságuk és különbözőségük sokkal inkább vizsgálódás tárgya lehet, semmint az időbeli sorrend feletti meddő találgatás. Mindkét kép konkrét élmény hatására született. A magányos cédrus uralkodik a tájon, a zarándoklás cédrusa pedig nagyobb a hegyeknél is. Az előzőt önarcképnek, önmaga kifejeződését megtestesítő médiumnak is tekinthetjük, míg az utóbbi szimbólumvilága sokkal általánosabb, összetettebb. Ott a fa az örök megújulást, az elmúláson úrrá lett örök körforgást szimbolizálja, itt a fa szabályos korona alakzatával, isten szeme háromszög formájával, az örökkévalóságot, az isteni eredetet, az isteni tökéletességet jelképezi. Itt a fa kettős törzsű ikerfa, egymástól független, lombkoronája azonban szorosan összefonódik. A kettő együtt alkot egészet, klasszikusan tökéleteset. Németh Lajos szerint a kompozíció egyik legfontosabb eleme az egység és kettősség ellentétpárja. A fa a polaritások, mint asszony-férfi, mint az élet és halál dialektikus egységének szimbóluma. Életfa. Egyúttal ősforrás is, s mint ilyen, karakterében félreérthetetlenül kétnemű. A bal oldali fán ül a sasmadár, a bölcsesség, a tudás és a lélek jelképe. A fák körül kerengő lovasok és táncos tündérlányok az élet örök mozgását szimbolizálják. A festmény színharmóniája is a klasszikus tökéletesség és az isteni fenség kifejezését szolgálja. A levegőég haragos sötétkékje finom fokozatokban megy át halványkékbe. A fa felfelé törő piramis alakú lombkoronáját a lemenő nap sugarai - Csontváry sajátos megfogalmazása szerint az esti pirkadat - mint felfelvillanó fénynyalábok pásztázzák olykor vörösen izzítva és harsányan megvilágítva az ágakat és a leveleket, a zöldeknek rendkívül változatos árnyalataival, az ég kékjével feleselő ünnepélyes színharmóniát teremtve. Mindezt felerősíti a Libanon lazacrózsaszínű hegylánca és a vasoxidtól vöröses színben tobzódó, a lemenő nap sugaraitól - hullámtarajhoz hasonlító - megcsillanó föld, lent a cédrus tövében. A fenséges életfát, mint áldozati szinteret, kartáncot lejtő fehérruhás nőalakok veszik körül. Az előtérben ácsorgó lovasok tarkaruhás csoportja, a háttérben a fatörzs mögött fel-alá galoppozó lovasok lüktető ritmusú vonulása rajzolódik ki.
Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 132. oldal
