VIII. FEJEZET.
Reformkisérletek a birodalmi egység helyreállítására. Birodalmi törvényszék, hadsereg, adó. Miksa császár.

I. Miksa császár dolgozó szobájában.
Fametszet Burgkmair Hans Weisskunig-jából.

I. Miksa császár egy fegyverkovács műhelyében.
Burgkmair Hans fametszete a Weisskunig-ban.

Frigyes halála után Miksa (1493–1519.) foglalta el a császári trónt. Nem nézte, mint atyja, közönynyel a birodalom egységének bomlását, a Habsburgok világuralma nála már nem volt szép álom, mint atyjánál. Nagy eszméktől eltelve, világra szóló terveket alkotott, melyek a császári méltóságot és a birodalom egységét helyreállítják s családja hegemoniáját megalapítják. Ehhez nagyban hozzájárult feleségének öröksége, majd a németekre nézve végzetessé vált Olaszország, mely ismét magára vonta a nagyratörő fiatal császár figyelmét, s második házassága a milanói Blankával már jelezte is a császár merész tervét. Hogy azonban a birodalom népeinek uralkodásához fűzött reménye nem teljesedett, a nagy tervek közől egy sem, a kisebbek közől is csak kevés valósult meg, ezt részint atyja és elődei kormányának, de magának Miksának is be kell tudnunk. Elődei, különösen atyjának uralma alatt az ipar és kereskedelem folytán a városok gazdagsága, a császári hatalom rovására a lovagság harczi ereje, a fejedelmek és főpapok tekintélye nagyranőtt és annyira elfoglalta őket az egymás ellen folytatott harcz, hogy III. Frigyest még akkor sem segítették, mikor Hunyadi Mátyás fegyverei elől futott és a magyar király Frigyes személyében magát a császárságot alázta meg. A német birodalom eme szomorú állapota a leghűbben jellemzi a hanyatló középkort, a mikor a bomlás folyamata teljessé lesz és az alkotást lehetetlenné teszi. De mindezeket nem tekintve, nagy része volt abban Miksának is, a ki türelmetlenségével és állhatatlanságával csak előmozdította, vagy legalább is nem akadályozta meg a bomlást; a ki a magas röptű, a képzelet országába való és a jelen körülmények között meg sem valósítható terveket szerette; a ki csak a messze jövőben érvényesíthető eszmék után futott, de soha sem tekintette az akadályokat, melyek közben fölmerülnek, a ki pedig már az első akadály vagy balsikernél lemondott tervéről; és végre a ki ha nagy nehezen összehozta a terv megvalósításához szükséges pénzt, ezt könnyelműen másra pazarolta el.

III. Frigyes császár, a ki uralma kezdetén oly féltékeny volt hatalmára, a melyet pedig nem használt fel, később, ezzel ellentétben, a birodalom kormányát egészen fiára bizta, és így, hogy 1493 aug. 19-én Frigyes császár elhalt, halála a birodalom ügyeire befolyással nem volt, hacsak annyiban nem, hogy Miksának most már nem kellett tekintettel lenni atyjára és így föllépésében erélyesebb és határozottabb lehetett. A fejedelmek Berthold mainzi érsek vezetése alatt következetesek maradtak elhatározásukhoz és oly reformokat akartak életbe léptetni, a melyek a birodalmat teljesen átalakítják; Miksa császár azonban e reformokat csak annyiban óhajtotta, a mennyiben nemcsak nem érintik a császári hatalmat, hanem ezt még erősítik is. Ezért a belügyek vezetésének átalakítását mellőzve, legelőször a birodalom haderejét akarta újra szervezni, hogy erre támaszkodva úgy kifelé, mint a birodalomban erős állást foglalhasson el.

A birodalomra nézve nem volt közönyös az, hogy Miksa Ausztriát és Stájerországot Hunyadi Mátyás halála után visszaszerezte, kivánatos volt, hogy a török ellenében a birodalom keleti része védve legyen; de már burgundi Mária öröksége oly bonyodalomba döntheti a birodalmat, mely a belreformokat elodázhatja vagy éppen lehetetlenné teszi. Ezért óhajtotta Miksa császár első sorban a birodalom haderejének újjá szervezését; a rendek pedig éppen azért halogatták, nehogy ezzel a császárnak alkalmat adnak oly politika viselésére, mely első sorban a Habsburg-ház hatalmának használ. Igy történt az, hogy Miksa kormánya kezdetén a kül- és a belpolitikai kérdések egymást bénították. Ez tényleg így volt; de mert mindegyik fél az eseményeket csak a maga álláspontjából szemlélte, egyik sem gondolta meg, hogy mikor mindegyik a birodalom javára akar tenni, éppen eme törekvése által a másik érdekkörébe ütközik és az eredményt veszélyezteti?

Mert erre kezdetben nem gondolt senki, ezért úgy Miksa, mint a birodalom javát szivükön viselő főpapság, egymással kezet fogva elhatározták, hogy a szükséges reformok megvalósítása végett a birodalmi gyűlést összehivják, a melyen az uralkodó a nemzet képviselőivel a bajokat orvosolni fogja. Az állam minden tényezője által támogatva, Miksa 1495. évre a wormsi birodalmi gyűlést hivta össze, a melynek, a császár javaslata szerint, az első teendője lett volna a francziák és a törökök elleni segély megadása.

A birodalmi gyűlés, ez időben, három osztályra, mondjuk, három házra oszlott; az elsőnek tagjai a választó-fejedelmek voltak, a másodiknak a fejedelmek, a kikhez a főpapok, grófok és az urak tartoztak és a harmadikat Habsburgi Rudolf óta a városok képviselői alkották. E szervezet, mondjuk alkotmány, szerint minden jogot a birodalmi gyűlés gyakorolt, a császárnak alig maradt más joga, mint kiváltságokat adományozni, a birodalmi hűbéreket egyesekre ruházni és összehivni a birodalmi gyűlést. Minél látogatottabb és fényesebb volt a birodalmi gyűlés, annál kevésbbé lehetett arra számítani, hogy valamiben meg fog egyezni; pedig ha a három rend valamiben meg nem egyezett, az törvénynyé nem vált, bármennyire szerette is volna a császár, a ki csupán a megerősítés, a szentesítés jogát gyakorolta. Az eredménytelenséget, nem tekintve a birodalmi gyűlés eme nehézkes szervezetét, különösen a városok követei idézték elő, a kik mindent, mi a gyűlésen előfordult, «meggondolás tárgyává tettek» és ezzel a határozathozatalt elodázták. Ezért mondta Aeneas Sylvius: «Gyakran összejönnek és még sem jönnek össze.»

E szervezetnél s az ellentétes érdekeknél fogva a birodalmi gyűlés a bajok kútforrásává vált, különösen akkor, ha a császár nem törődött a birodalom ügyeivel; de még akkor is, ha törődni akart azokkal, mert mindkét esetben tehetetlen volt, e mellett pedig terjedt az elégedetlenség, a törvénytisztelet hiánya. Hogy is ne, mikor az alattvalókra feljebbvalóik minden állami szükséglet nélkül súlyos terheket róttak; az igazságszolgáltatás, az árú súlya, mértéke, maga a pénz is az önkény tárgyává vált s mert mindezek ellenében a központi hatalom védelmet nem nyújtott, ezért a főpapok, városok, urak, lovagok mind szorosabban csatlakoztak a fejedelmekhez, a kikhez őket korábban csupán a hűbéri kötelezettség füzte; de most a körülmények folytán alattvalói rangra sülyedtek és ezzel elvesztették a birodalmi rendiség állapotát. A fejedelmek pedig az alsóbb rendekre, most már alattvalóikra támaszkodva, függetlenek lettek a császártól, a ki sem az igazságszolgáltatásba, sem a tartományok kormányzásába bele nem szólhatott.

De ha a fejedelmek ily hatalomra emelkedtek is, azért ezt nem élvezhették zavartalanul. A fejedelmek udvarában kifejtett fény, pompa és pazarlás gyakran sodorta őket pénzzavarba, mit gyakorivá tett a nagyobb fegyveres erő föntartása, különösen a mióta a zsoldossereg tartása szokásba jött. Hogy a szükséges költséget a fejedelmek megszerezzék, kezdetben a parasztokat adóztatták meg nagyobb mértékben; de mikor ez sem volt elég, az urakra, városokra került a sor, a kiknek azonban ennek fejében régi jogaikat kellett a fejedelmeknek megerősíteni, sőt újabbakat engedni. Igy a rendek nemcsak az adó megszavazásának jogát szerezték meg magoknak, hanem még az adó hovafordítása fölötti felügyeletet is, meg kellett őket kérdezni a béke és háború és más állami ügyekben is. Mindez magával hozta azt is, hogy a fejedelmek tartoztak őket gyűlésbe meghívni, hol mindezek felől határoztak s ha jogaikban megsérttettek, joguk volt az engedelmességet megtagadni, sőt még más urat, fejedelmet is választhattak maguknak. A városok még azt is kikötötték, hogy a fejedelem hány fegyveressel jöhet közéjök és mindaddig fegyverben maradtak, míg a fejedelem vendégük volt; sőt nem egyszer háborút is viseltek uraik ellen. Éppen így tettek a főpapok, urak és a lovagok is. Ilyen volt a birodalom belélete akkor, mikor a császár a birodalom rendjeit a wormsi gyülésen maga köré gyűjtötte.

A választók, fejedelmek, főpapok, urak és a városok képviselői nagy számban gyültek össze, nyilván azért, mert Miksa első birodalmi gyűlésétől mindenki sokat várt. Itt a kül- és a belpolitikai kérdések ellentéte azonnal megnyilatkozott. Miksa a gyűlést a politikai helyzet megvilágosításával nyitotta meg, különösen ismertette ama veszedelmet, mely a birodalmat Francziaország részéről fenyegeti és ebből kifolyólag az első teendőnek mondta a birodalmi had szervezését. Mindennek igazságát senki sem vonta kétségbe, de azért igent mégsem mondtak, nehogy ezzel reformtörekvésükben kezöket megkössék. Éppen a birodalom ezen helyzetét, azt, hogy a császár reájok szorul, akarták arra fölhasználni, hogy a belső reformok megvalósítása által a birodalmi rendek kormányát szervezzék. A reformpárt élén Berthold mainzi érsek állott, a ki a birodalmi törvényszék felállítását, a birodalmi hadsereg szervezését, a melyhez a rendek a törvényben megállapított arányban járulnak, az általános békét és végre a birodalmi tanácsot, mely a jövőben a birodalom ügyeit vezetni fogja, írta zászlójára. Miksa már a tervezetből is azt látta, hogy a gyűlés hosszas, beható tanácskozásba akar bocsátkozni, a mi éppen nem volt kedvére; de mert belátta, hogy czélját máskép el nem érheti, engedett.

A reformok kidolgozására tehát a birodalmi gyűlés bizottságot küldött ki, a mely midőn javaslatával elkészült, és ezt Miksának bemutatta, úgy látszott, mintha fölösleges munkát végzett volna. Az ütközés pontját a birodalmi tanács képezte, melyet a kiküldött bizottság a következőkép tervezett: a birodalmi tanács 17 tagból áll, melynek elnökét a császár nevezi ki, a többi tagokat a választó-fejedelmek és a birodalmi rendek választják. E szerint reform barátai egy aristokratikus rendi birodalmi kormányt akartak szervezni, a melyben a császár gyakorolja ugyan az elnökséget, a nélkül azonban, hogy irányadó hatalommal birna. Ennek fejében a birodalmi gyűlés kész megadni az általános fejadót, a mi a császárnak a háborúra szükséges pénzt nyújtja. Bár a tervezet nem czélozta az uralkodó hatalmának korlátozását, hanem a haza közös érdekeinek oly képviseletet akart szerezni, a mely mellett a különállás, részekre szakadás meg nem állhat; Miksa még a nyújtandó segély fejében sem akarta ezt elfogadni, hanem ezzel szemben azt kivánta, hogy a birodalmi jog monarchikus szellemben fejlesztessék, a mely képes lesz az alattvalókat megvédelmezni és a részekre szakadást is megakadályozni.

I. Miksa császárnak és második feleségének, Sforza Blanka Máriának ezüst pénze.
Eredeti nagyság. Az első oldalon az uralkodó pár mellképei e körirattal: MAXIMILINV. RO. REX. E(t). BL(a)NCA. M. C(o)NIVGES IV. A hátlapon a Boldogságos Szűz a gyermekkel, angyaloktól körülrepesve, e fölirattal: ESTO. NOBIS. TVRRIS. ACIE. INIMICI. Berlinben, a királyi éremgyűjteményben.

Úgy látszott, hogy a két ellentétes álláspontot lehetetlen összeegyeztetni. És mégis, mert Miksának pénzre volt szüksége, hogy háborút viselhessen, a reform barátai pedig azt gondolták, hogy ha egy részét meg tudják is a reformoknak valósítani, ezzel is keresztül estek a kezdet nehézségein, a munka majd folytatódik és később mindent megvalósíthatnak, mégis egyességre jutottak. A császár kedvéért elejtették a birodalmi tanács eszméjét, de a többit megvalósították és 1495 aug. 7-én törvénybe iktatták:

1. Általános és örök békét hirdettek az egész birodalomban; minden fegyveres önbiráskodást, valamint az ököljogot kiközösítés és birodalmi átok súlya alatt eltiltottak. Hogy a törvény életképes legyen, szükséges oly intézményt létesíteni, a melyhez a jogában sértett fordulhat; de még arra is kellett törekedni, hogy a fegyveres önbiráskodást lehetetlenné tegye. Csak az elsőről tudott gondoskodni a birodalmi gyűlés, mikor 2. felállította a birodalmi törvényszéket, mely előbb Frankfurt, majd Worms, Speier, végre Wetzlárban tartotta üléseit. Elnökét a császár nevezte ki, a tizenhat biró közül nyolczat a nemesek és nyolczat a jogtudósok közül a fejedelmek választottak.

Bármit mondtak is a reform barátai, az kétségtelen, hogy a birodalmi törvényszék felállításával, melynek a birodalom egységét, az alattvalók jogait megvédelmezni és megőrizni, minden erőszakot megakadályozni, sőt megtorolni, szóval mint legfelsőbb hatóságnak igazságot szolgáltatni volt hivatása, a császári hatalom jogkörét korlátozták. Ez birta arra Miksát, hogy 1501-ben az osztrák tartományokra nézve Bécsben a birodalmi udvari-tanácsot állitsa fel, mely ugyanazon hatáskörrel birt, de a birodalmi törvényszéktől független volt és egyedül a császár alatt állott. Ámde ez kevés kárpótlás volt azért, hogy Miksa a birodalomban a legfőbb birói jogot kezéből kibocsátotta.

Miksa császár serege egy város előtt: lovagok, landsknechtek, a város ellen irányzott nehéz lövegek elfödve, sátortábor és szekérvár; a két leghátsó szekér közt egy öreg ágyú van felállítva.
Burgkmair Hans fametszete a Weisskunig-ban.

Hogy a birodalmi törvényszék az ügyeket annál könnyebben végezhesse, 1512-ben a birodalom a következő tiz kerületre osztatott föl: 1. Ausztria (magában foglalta Ausztriát, Stájerországot, Karinthiát, Breisgaut); 2. a bajor kerület (Bajorország, Felső-Pfalz; a salzburgi, regensburgi, passaui, freisingeni püspökségek és mások): 3. sváb kerület (Würtemberg, Baden, Hohenzollern, Lichtenstein, Fürstenberg herczegségek; konstanzi, augsburgi püspökségek; Ulm, Heilbsonn, Reutlingen, Augsburg birodalmi városok, számos birodalmi lovagságon kívül 90 egyházi és világi rend); 4. a frank kerület (bambergi, würzburgi, eichstädti püspökségek: Ansbach, Bayreuth őrgrófság; Henneberg, Erbach, Wertheim grófságok; Nürnberg, Schweinfurt s más birodalmi városok; Mergentheim és a németrend más birtokai, 29 tartomány); 5. a választó rajnai kerület (Pfalz, Mainz, Köln, Trier érsekségek, Nassau, Isenburg); 6. a felső rajnai kerület (Worms, Speyer, Strassburg, Basel és más püspökségek; Pfalz-Zweibrücken hercegség; a rajnai Pfalzhoz a Rajna balpartján tartozó birtokok; Hessen, Darmstadt és Kassel-Fuldával tartománygrófságok, Leiningen, Salm grófságok, Worms, Speyer, Frankfurt, Wetzlar, Metz, Toul, Verdun, Besançon birodalmi városok; 7. az alsó-rajnai-westfali kerület (Jülich, Cleve, Berg herczegségek; Münster, Osnabrück, Padernborn püspökségek, Corvei apátság; Oldenburg grófság, Kelet-Friesland, Jever, Lippe, Waldeck; Aachen, Dortmund, Köln birodalmi városok nagyszámú grófi és fejedelmi uradalmakkal); 8. a felső szász kerület (Szász és Brandenburg választó fejedelemségek: Türingia, Schwarzburg, Reusz, Anhalt, Mansfeld és a pomeraniai herczegség); 9. az alsó szász kerület (Braunschweig, Mecklenburg, Lauenburg, Holstein herczegségek; Magdeburg, Bréma érsekségek; Halberstadt, Hildesheim és más püspökségek; Lübeck, Goslar, Magdeburg, Mühlhausen, Nordhausen, Hamburg és Bréma birodalmi városok); 10. a burgundi kerület (az osztrák Németalföld, Luxemburg, a burgundi szabad grófság).

Puskás landsknechtek.
Csoport Burgkmair Hans képsorozatából, mely I. Miksa császár diadalmenetét ábrázolja.

I. Miksa tallérja.
Az előlapon a császár képe, jobbjában a kormánypálcza, balja egy előtte álló nagy kardon nyugszik. Körirat: * MAXIMILIANVS ROMANOR’ IMPERATOR. SEMP’(ér) AVG’(ustus). A hátlapon a német birodalom, Magyarország, Ausztria, Burgund és Hapajzsai, fölöttük a császári korona; a mezőben az aranygyapju jelvényei. Körirat: * PLVRIVMQ, EVROPE. P(ro)VINCIAR’ REX. ET PRINCEPS POTEN(tissimus).
Eredeti nagyság. Berlinben, a királyi titkos állami éremgyűjteményben.

E kerületekre való felosztással az ügykezelést akarták megkönnyíteni, de már ezt is kétségessé tette az egyes kerületek nagy kiterjedése; azt pedig, hogy a fegyveres önbiráskodást lehetetlenné tegyék, az által akarták elérni, hogy a birodalmi törvényszék itéleteinek végrehajtását a leghatalmasabb fejedelmekre ruházták, a kik közül minden kerületben kettőt-kettőt kerületi kapitányokká választottak meg. De éppen ez volt a javaslatnak a leggyengébb oldala, mert a belbékét eddig is legtöbbször a hatalmas fejedelmek fenyegették, ezek ellenében pedig védelemről már gondoskodni nem tudtak. Ezzel tehát a javaslatnak legfontosabb részét a jó szándékra bizták. Sokkal jobban megfelelt a követelménynek az, hogy a birodalom példájára a kerületi rendek is összegyültek és a kerületi vagy tartománygyűléseken a közös szükségletek fedezésére adóztak, a kerület hadjutalékát megszavazták, a személy és vagyonbiztonságról gondoskodtak. Ez intézkedésnek életrevalósága különösen a birodalmi hatalom sülyedése idejében tünt ki, mert mikor a birodalmi törvényszék hatalmát vesztette, az igazságszolgáltatásnak a szükséges súlyt megadták, a birodalmi gyűlésnek a pénzverés, közlekedés, a belső rend fentartása érdekében hozott határozatait végrehajtották és végre megakadályozták a birodalom feloszlását. Éppen ennek köszönhette azt, hogy ez intézkedés mindvégig fönmaradt.

Mindennek fejében a császár kivánságára behozták a birodalmi adót, a mely szerint a következő négy évben minden 500 frt vagyon után évenként fél, 1000 frt vagyon után évenként egy forint adó fizetendő, a kiknek vagyona 500 frt értéknél is kevesebb, ezek 24-en együtt fizetnek egy frtot. A gazdagoktól elvárták, hogy a közjó érdekében vagyonuknak megfelelő nagyobb áldozatot önként meghozzák. A papoknak pedig kötelességökké tették, hogy a szószékről figyelmeztessék hiveiket eme kötelességökre, miáltal e közteher nem is birodalmi adónak, mint inkább az Isten nevében nyújtott alamizsnának színét öltötte magára.

Ez lett volna tehát az, mivel a birodalmi gyűlés a császár engedékenységét viszonozta volna, de még ezt is korlátolta az által, hogy a birodalmi adónak úgy beszedése, mint hovafordítása fölött a fölügyeleti jogot a birodalmi gyűlés magának tartotta fönn, miből következett annak szükségessége, hogy a császár a birodalmi gyűlést évenként összehivja, a mi kétségtelenül ismét egy lépés volt az aristokratikus rendi kormány megvalósításához.

Az első teljes lemezes vértezet typusa.
I. Miksa részére készült.

Hosszú idő óta az volt az első birodalmi gyűlés, mely az eddig sikertelenül követelt reform terén valami határozottat alkotott, csak az a kérdés, valjon az életben érvényesülnek-e ez ujítások és általok teljesülnek-e ama remények, a melyeket hozzá füztek? E kérdésre már most tagadólag kell válaszolnunk, mert tudjuk azt, hogy az állami tényezők egyike sem volt a hozott reformmal megelégedve. A császár boszankodott azért, mert megegyezését úgyszólván kierőszakolták; a reformpártiak pedig azért elégedetlenkedtek, mert a császár engedményét egy igen szegényes részletfizetésnek tekintették csupán, de a melylyel még is meg kell elégedniök. Ebből kifolyólag mindegyik fél a jelen helyzetét rosszabbnak tartotta, mint a multat és ezért mindegyik fél arra számított, hogy az első kedvező alkalommal meg fogja valósítani azt, miről a jelenben le kellett mondania. A reformpártot különösen az keserítette el, hogy a császár ellenkezése miatt le kellett mondania a rendi központi hatalmat kifejező birodalmi tanácsról, jóllehet kétséges maradt még mindég, hogy ha ezt életbe léptetik, e birodalmi tanács birt volna-e akkora tekintélylyel és hatalommal, a milyennel a reform hivei felruházni akarták? Miksa császárt pedig különösen az kedvetlenítette el, hogy a helyett, hogy ő egy harczképes birodalmi sereget nyert volna, egy igen is szegényes pénzsegélyben részesült, a melylyel nemhogy Francziaország ellen, de még Olaszországban sem léphetett föl erélyesen, a hol pedig Sforza Biancával, Lodovico milanoi herczeg unokahugával kötött második házassága által Lombardiára való jogát megujitotta. Volt mégis a wormsi birodalmi gyülésnek egy nagy eredménye: és ez az, hogy ünnepélyesen minden németet a birodalom alattvalójának nyilvánított és a terheket közöseknek mondta. A legmagasabb méltóság, mint a legfelsőbb hűbérúrnak kiváltsága, továbbra is sértetlenül fönmaradt; de már a birodalom ügyeinek nem volt egyedüli intézője, hanem csak feje annak a rendi testületnek, a mely intézkedett. Az életben sem igen vált be az új rend. Nem is lehetett arra gondolni, hogy wormsi gyülés határozatainak közzététele, különösen az örök békének kimondása megvalósítsa a belső békét. A fegyveres önbiráskodás, bosszú, ököljog sokkal régibb, meggyökeresedettebb visszaélése volt a birodalomnak, sem hogy ezt egy varázsütésre megszüntetni lehetett volna; pusztított ez tovább is. És ekkor kellett volna a birodalmi törvényszéknek azt a hatalmat gyakorolni, mely képes a visszaéléseket megszüntetni. E hatalmat azonban nem tudta meríteni a birodalmi gyülés határozatából, nem nyújtotta neki a császár, a kire nézve mindezen intézkedések csak kellemetlen emlékek voltak; a választó-fejedelmek sem. A birodalmi törvényszéknek lassúsága úgyis szükségessé tette, hogy a választók és a fejedelmek a saját tartományaikban szolgáltassanak igazságot. Így tette kétessé a wormsi birodalmi gyülés egyetlen nagy eredményét, a birodalom egységét, az alattvalók összetartozandóságát a birodalmi törvényszék, a mely soha sem tudott hivatásának magaslatára emelkedni.

Ez eredménytelenség visszahatással volt még magára a birodalmi gyülésre is, melynek tekintélyét csökkentette az a most kezdődő szokás is, hogy úgy a császár, mint a fejedelmek, küldöttek által képviseltették magokat a gyülésen. Mégis elvárta, hogy akaratának puszta nyilvánítása előtt meghajoljon mindenki, még oly tartomány is, amely úgy is már csak névleg tartozott a német birodalomhoz. Miksa is követelte, hogy Svájcz szabad parasztjai ismerjék el a birodalmi törvényszék felsőbbségét és fizessék a birodalmi adót, Svájcz mind a kettőt visszautasította, s Francziaország barátságára támaszkodva kész volt szabadságát fegyverrel is megvédelmezni. Így is történt. Miksa seregét Dornach mellett vívott véres csatában leverték a svájcziak, mit Francziaország arra használt föl, hogy Olaszország ügyeibe beleavatkozzék. E kettős veszedelem arra kényszerítette Miksát, hogy 1499. szept. 22-én Svájczczal megkösse a baseli békét, a melyben Svájcz a birodalmi törvényszék és a birodalmi adó alól fölmentetett, vagyis független lett a birodalomtól, a melyhez már csak mint «rokon» tartozott. Ez esemény hatást gyakorolt a paraszt-osztályra, mely a svájczi szabad-parasztok győzelmeiből bátorítást merített arra, hogy a magok sorsán javítson. S így ezzel a bomlás folyamata a szó igaz értelmében általánossá vált.

Csoport Dürer Albert Rajzaiból: Ehrenpforte Maximilians I.
Landsknechtek harczban; mögöttük lovasok, pánczélos paripákon, kiknek kiadják Miksának a flandriaiak által elfogott fiát, Fülöpöt.

Mindez kétségtelenné tette azt, hogy a wormsi birodalmi gyülés a nehéz feladatot nem oldotta meg s mert a viszonyok mind rosszabbra fordultak, a melyeket sem a lindaui (1496–7.), sem a freiburgi (1497–8.) birodalmi gyülések orvosolni nem tudtak, örömmel fogadták az augsburgi gyülésre való meghivást, a melytől a császár erős birodalmi hadsereget, a reform hívei pedig a megtagadott reform megvalósulását remélték. 1500. ápr. 10-én Augsburgban valóban létre is jött a várva várt megegyezés, a mely szerint eltörölték az országos adót s e helyett birodalmi hadsereget szerveztek s pedig úgy, hogy minden 400 lakos egy gyalog katonát állít, a fejedelmek s főurak a lovasságot, a papok, nem-szabadok és a zsidók pedig a szükséges pénzt szolgáltatják. Ennek fejében Miksa beleegyezett az állandó birodalmi tanács felállításába, melyet öt évvel ezelőtt visszautasított.

Csakhamar azonban kitűnt, hogy ez újítás nagyban korlátozta a császári hatalmat, a nélkül, hogy neki kárpótlást nyújtott volna a birodalmi sereg által, a melynek kiállítása csak oly nehezen ment, mint a birodalmi adó befizetése; hogy az egész újítás növelte a rendek, első sorban a választó-fejedelmek hatalmát. A császári hatalom alásülyedt, annyira, hogy például Velencze nem engedte át Miksát koronázási utjában területén (1508), miért is a választott római császár czímével kellett beérnie; Olaszország fölött pedig a hegemoniát más államok gyakorolták.

Míg tehát más államok a nemzeti intézmények megerősödése folytán a haladás utjára léptek, addig a német birodalomban a politikai feladatok a közgazdasági és társadalmi kérdésekkel vegyültek össze, a melyeket midőn megoldani nem tudtak, a belbajok egész sorának és minden téren a sikertelenségnek váltak szülőokaivá. A XV. század végén a mezőgazdaság helyét a pénzgazdaság foglalta el; de ez Németországban csak egy osztálynak vált előnyére. A föld, a melyen előbb a gazdasági és társadalmi viszonyok nyugodtak, jelentőségéből sokat vesztett és ennek folytán, míg az ipar és kereskedelem révén a városok meggazdagodtak, a nemesség elszegényedett, régi híréből, jelentőségéből kiesett. Legkirívóbban tünteti föl ezt a hadügy, melyben a legfontosabb szerepet játszotta már a nem-nemesekből álló gyalogság, melyet lőfegyverekkel láttak el és a melylyel a pánczélos lovasság a versenyt kiállani nem tudta. Ez végzetes csapást mért a nemességre és jelezte, hogy koruk lejárt. És ekkor választania kellett a nemességnek a között, hogy vagy lemond eddigi kiváltságos helyzetéről, megadván magát sorsának, vagy pedig megkezdi a küzdelmet egy újabb kort jelző intézmény ellen, a mely küzdelem, mint az eddigi tapasztalat mutatta, reá nézve nem fog győzelemmel végződni. Voltak ugyan a nemesek között egyesek, kik elég vagyonnal rendelkezvén, gyalogságot szerveztek, ezt lőfegyverekkel látták el, ezt azonban csak kevesen tudták megtenni. Pedig ekkor már a mozgalom nagy arányokat öltött, s a parasztság a nép oly egyesülését sürgette, a melyben minden néposztály részt vesz s hogy a svábszövetség ez elvet mellőzve, úgy alakult meg, hogy abból a parasztságot kihagyta, arra birta a parasztokat, hogy a mit nekik jószántukból megadni nem akartak, kicsikarják.

Firenze látképe 1490. körül.
(Egykoru fametszet kisebbített mása. Eredetije a berlini kir. metszetgyüjteményben.)
E modorban ez a legrégibb látkép. A Palazzo Pittinek még csak egy hét ablakos szárnya van kiépítve, s minthogy a Palazzo Strozzi, melyet 1492. kezdtek építeni, nincs meg a képen, a rajz valószinűleg 1492. előtt készült.

Az állami, társadalmi és közgazdasági élet régi formái elvesztették erejöket, a romok között mindenütt az újkor életerős csirái vertek gyökeret.

Miksa csatáiból a velenczésekkel.
Dürer Ehrenpforte-jából.

Franczia mintára Miksa is szervezett állandó zsoldos katonaságot (Landsknechte), megjavította az ágyúkat, a tüzérségnek útmutatást («Artalrey») adott. A közlekedés megkönnyítése végett behozta a postát, a melynek kezelését örökösen Thurn-Taxisra bízta. Ez az intézkedése ért legtöbbet. Pártolta a tudományt és művészetet. Az egyetemek közül leginkább a bécsi képezte gondoskodásának tárgyát, a hol új tanszékeket állított föl, a mely csakhamar oly hirnévre emelkedett, hogy 7000 hallgatója lett. Ő alapította a bécsi udvari könyvtárt is. A közte és a fejedelmek között uralkodó feszültség mégis oly bizalmatlansággá fajult, mely a sikeres együttműködést lehetetlenné tette. A reformok megakadtak. Hogy legalább a belbékét biztosítsák, 1512. tíz kerületre osztották a birodalmat, de midőn Miksa azt tapasztalta, hogy házának az örök béke sem hoz valami nagy előnyt, ezzel épp úgy nem törődött, mint a többi újítással. Egymás után oldódtak föl a birodalom egyes részeit egybefüző kötelékek, a társadalmi válaszfalak ledőltek, az emberekben feltámadt az újítás vágya. Mindez oly mozgalmat szül, melyen hajótörést szenved Miksa császár minden terve, a választó-fejedelmek törekvése és ezzel nyilvánvalóvá válik a birodalmi gyűlés tehetetlensége is. A középkor leáldozott, az újkor hajnalpirja az utolsó lovag-császár ravatalára vetette fényét. Még megérte azt, hogy unokája, Károly, Spanyolország és a fölfedezett új világ urává lett s már azon fáradozott, hogy neki a német-római császári koronát is megszerezze; de közben Welsben (Felső-Ausztria) 1519 jan. 12-én meghalt.

I. Miksa ágyui között.
Dürer Albert Ehrenpforte-jából.