BEVEZETÉS.

A VI. kötet tartalma: az 1270–1500-ig terjedő világtörténeti események, legszomorúbb korszakát teszik a keresztyénségnek.

Az egyház sülyedése megsemmisítette az egyház tekintélyét, minthogy pedig e kornak minden intézménye a tekintélyen, első sorban az egyház tekintélyén nyugodott, mikor ez megdőlt, romba dőltek az összes intézmények. A világtörténelem egy kora sem bizonyítja ily feltünően, hogy minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs; de egyszersmind azt is, hogy a sülyedésben fogamzik meg az uj élet.

Mindezt feltüntetni s magyarul először igazán megírni, nehéz feladat. Mert nehéz az igazságot megismerni és még nehezebb azt kimondani, arról tanuságot tenni. E kornak megismeréséhez a kath. hittudományban való jártasság is megkivántatik.

Engem e kötet megírására 1903. évi julius 14-én kért föl a szerkesztőség és erre minden habozás nélkül vállalkoztam is, abban a tudatban, hogy a várakozásnak meg fogok felelni. Vállalkoztam, mert mikor látom az általános bomlást, az erkölcsi romokat, ezek alatt észreveszem az új élet megfogamzását; a későbbi századok története meggyőz engem arról is, hogy nem kevesebb, hanem valóban ennyi sár, ennyi iszap volt képes megtermékenyíteni a talajt annyira, hogy belőle a leghatalmasabb, az ujkor szülessék.

A tekintélyét vesztett egyháztól már nem gátolva, az általános romlottság közepett egymás után kelnek életre a nemzeti királyságok; ezek és a pápaság közötti ellentét elősegíti a renaissance-t, a tudomány új életre ébredését, a mely minden országban szellemi mozgalmat idéz elő és e tudomány, melynek szelleme épen nem keresztyén, akkor hódítja meg a pápaságot, mikor az megtisztultan, régi fenségében mutatja be magát. De mert a pápaság a már rég nélkülözött fényt és dicsőséget nem a keresztény vallásból merítette, hanem az új tudományból, a melynek világánál mind jobban felismerték, hogy a középkori nézetek és intézmények, ezek között a pápaság is, már elvesztették erejöket, koruk lejárt, így a pápaság a mozgalomnak nem tudott irányt adni, sőt maga is bele került abba az áradatba, mely végeredményében megtörte a keresztyénség egységét.

A másfélezer éves intézmény azonban nem bukhatott el, csak megcsorbult s maga is új életre ébredt. Látta a mult tarthatatlanságát, de mert a keresztyén tan az új tudomány miatt meg sem erősödhetett, az új tudományt pedig nem hódította meg annyira, hogy segítségével az elavult elvek helyébe új elveket állítson és oly intézményeket létesítsen, melyek az emberiség igényeit kielégíteni képesek lettek volna, bekövetkezett ennek természetes következménye, mit azonban akkor látni, felismerni senki sem akart: hogy mikor tanított, akkor tulajdonkép kételyt csepegtetett az emberek szívébe. De erre is szükség volt, mert e nélkül nem születik vágy az emberek szivében, hogy alkosson újat, mely megszünteti a kételyt s a bomlásnak is véget vet; vagyis e nélkül nem virrad az emberiségre az eszmékben gazdag újkor. Ezt láttam én és ezért vállalkoztam minden habozás nélkül e kötet külföldi történelmi részének megírására.

Igaz, hogy sok nehézséggel kellett megküzdenem, első sorban a keret szűk volta, a melynek kiterjesztését a már rég megjelent V. és VII-ik kötetek lehetetlenné tették, okozott nehézséget; de még ennél is nagyobbat maga az anyag, mely ugyancsak próbára teszi a történetírónak igazságszeretetét és higgadtságát. E tekintetben is bíztam magamban és mégis, bár szolgai utánzója egy munkának sem akartam lenni, figyelemmel kisértem a nevezetesebb egyház- és világtörténelmeket, katholikus és protestáns egyházi írók műveit,¹ hogy ezek ítéletét olvasva, minden egyes kérdést több oldalról megvilágítva, itéletemben annál határozottabb lehessek.

A jegyzet alatt megjelent műveken kívül az egyes részekhez fölhasználtam még az alábbi műveket, nevezetesen:

Az I. részhez: Denifle Henrik Suss: Zur Gesch. der Universitäten (Kaufmann ellen) Hist. Jahrb. 1889; Gesch. der Universitäten im Mittelalter. Berlin; Drumann: Gesch. Bonifac des VIII. Königsberga, 1852; Wattenbach: Gesch. des röm. Papstthums. Berlin, 1876; Spittler: Vorlesungen über die Gesch. des Papstthums. Heidelberg, 1826; Ranke Lipót: A római pápák. Akad. kiadvány; Symonds: A renaissance Olaszországban. Akad. kiadvány; Burckhardt: Gesch. der Renaissance in Italien. Stuttgart, 1878; Péterfy Jenő: Dante; Áldásy Antal: A nyugati nagy egyházszakadás története VI. Orbán pápa haláláig, 1896; J. H. v. Wessenberg: Die grossen Kirchensammlungen des XV. u. XVI. Jahrh. Constanz, 1840; K. Schmidt: Essai zur Jean Gerson. 1839; Philipp Melanchton, 1861; Karcsu Arzén: A római pápák történelme. Szeged, 1869; Sigmund Riezler: Die litterarischen Widersacher der Päpste zur Zeit Ludvigs der Bayers. Lipcse, 1874; Lechler: Johann v. Wiclif und die Vorgeschichte der Reformation. Lipcse, 1873; R. Buddensieg: Johann Wiclif und seine Zeit. Gotha, 1885; Balogh Ferencz: Keresztyén egyháztörténelem; Jäager: Johann Wiclif und seine Bedeutung für die Reformation. Halle, 1854; Böhringer: Die Vorreformatoren. Zürich, 1856; Loserth: Huss und Wiclif. Prága, 1883; Gindely: Gesch. der Böhmischen Brüder. Prága, 1836–1867; Palacky: Gesch. von Böhmen. Prága, 1836–1867.

A II. részhez: O. Lorenz: Deutsche Gesch. im XIII. u. XIV. Jahrh. Wien, 1863–7; K. W. Nitzsch: Die Gesch. des deutschen Volk bis zum Augsburger Religionsfrieden. Lipcse, 1883–5; Dr. Hans Prutz: Staatengeschichte des Abendlandes im Mittelalter. Berlin, 1885–7; Alfonz Huber: Gesch. Österreichs; Die Waldstätte Uri, Schwyz und Unterwalden etc. Innsbruck, 1861; Werunsky: Gesch. Kais. Karls IV. u. seiner Zeit. Innsbruck; Linder: Deutsche Geschichte unter d. Habsburgern und Luxemburgern, 1892; Geschichte des deutschen Reiches unter König Wenzel, 1875–6; Geschichte des deutschen Reiches vom XIV. Jahrhundert bis zur Reformation; Aschbach: Gesch. Kaiser Sigmunds. Hamburg, 1835–45; L. Quidde: König Sigmund und das deutsche Reich; K. Hegel: Städte und Gilden der germanischen Völker, 1891; Die Gesch. der Städteverfassung v. Italien, 1847; Chroniken der deutschen Städte; A. Bachmann: Deutsche Reichgeschichte im Zeitalter Friedrichs III. und Max I. Lipcse, 1884; Dr. Felix Dahn: Urgeschichte der germanischen und romanischen Völker. Berlin, 1881–1899.

A III. részhez: H. Leo: Über die Verfassung der lombardischen Städte, 1821; Gesch. der italienischen Staaten, 1829–32; Fer. Gregorovius: Gesch. der Stadt Rom im Mittelalter, Róma, 1886–92; Kleinpaul: Florenz in Wort und Bild, 1887; Hartwig: Quellen u. Forschungen zur ältesten Gesch. der Stadt Florenz. Halle, 1881; Reumont: Lorenzo de’ Medici il Magnifico. Lipcse, 1883; Macchiavelli: Istorie fiorentine. Németre ford. Reumont. Lipcse, 1844; Amari; La guerra del vespro siciliano. Ford. németre Schröder. Lipcse 1851; Wenzel: Dipl. Emlékek az Anjou-korból. Akad. kiadv.; Sismondi: Histoire des republiques italiennes du moyen-age. Zürich-Páris, 1807–18.

A IV. részhez: J. Kopp: Gesch. d. eidgenössischen Bünde, 1845–62; Geschichtsblätter aus d. Schweiz. Luzern, 1854–56; Wenzelburger: Gesch. der Niederlande. Gotha, 1878; Warnkönig: Flandr. Staats- und Rechtsgeschichte. Basel, 1845–48; Gneist: Englische Verfassungsgeschichte. Berlin, 1882; Das englische Parlament, 1886; Lappenberg: Urkundliche Geschichte d. deutschen Hause. Hamburg, 1830; Geschichte von England. Hamburg, 1834–7; Marczali Henrik: Jeanne d’Arc. Budapesti Szemle, 1878; J. Müller: Die Geschichte schweizerischer Eidgenossenschaft. Lipcse, 1806–1826; Lembke-Schäfer-Schirrmacher: Gesch. von Spanien. Hamburg, 1831–1893; Diercks: Gesch. Spaniens von den frühesten Zeiten bis auf die Gegenwart. Berlin, 1896–97; Roepell-Caro: Geschichte Polens. Gotha, 1840–75; L. v. Ranke: Zwölf Bücher preussischer Geschichte. Berlin, 1878–79; Strahl-Hermann: Geschichte des russischen Staates. Hamburg-Gotha, 1832–1866; Dr. Ch. Schiemann: Russland, Polen und Livland. Berlin, 1886–87; Leunclavius Johannes: Annales Sultanorum Othomanidarum a Turcis sua lingua scriptae, latine reddidit. Frankfurt, 1596; Zinkeisen: Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. Hamburg-Gotha, 1840–63; L. v. Ranke: Die Osmanen und die spanische Monarchie; Rosen: Geschichte der Türkei. 1826–56; Vámbéry: A török faj. Budapest, 1885; u. az: Das Türkenvolk in seinen ethnologischen und ethnographischen Beziehungen. Lipcse, 1885; Hammer-Purgstall: Geschichte der goldenen Horde in Kiptschak. Pest, 1840; Hertzberg: Geschichte der Byzantiner und des osmanischen Reiches. Berlin, 1883; Hammer-Purgstall: Geschichte des Osmanischen Reichs. Pest, 1827–34; Dr. A. Müller: Der Islam im Morgen- und Abenland. Berlin, 1885–87.

Az V. részhez: G. Voight: Die Wiederbelebung des klassischen Alterthums, oder das erste jahrhundert des Humanismus. Berlin, 1880–81; Enea Silvio de’ Piccolomini, ats Papst Pius II. und sein Zeitalter. Berlin, 1856–63; Dr. Ludwig Geiger: Renaissance und Humanismus. Berlin, 1882; Reumont: Lorenzo de Medici il Magnifico. Lipcse, 1883; Buser: Lorenzo de’ Medici als ital. Staatsmann. Lipcse, 1879; Spittler: Vorlesungen über die Geschichte des Papstthums. Heidelberg, 1826; Wattenbach: Geschichte des röm. Papstthums. Berlin, 1876; Marczali Henrik: Luk. Borgia. Budapesti Szemle, 1875; Ranke Lipót: A római pápák. Akad. kiadv.; Audin: Geschichte des papstes Leo X. (ném. ford. Brug). Augsburg, 1845; Peschel Oskár: Geschichte des Zeitalters der Entdeckungen. Lipcse, 1877; Dr. Sophus Ruge: Geschichte des Zeitalters der Entdeckungen. Berlin, 1881.

Igy a segédeszközökről is beszámoltam, s midőn köszönetet mondok a kiadó vállalatnak megbizatásomért, Marczali Henrik szerkesztő úrnak szíves előzékenységeért, amelylyel munkámat nagyban megkönnyítette, átadom művemet a nagy közönségnek.

Budapest, 1904. évi május hóban.

Dr. Csuday Jenő.