Három nap óta minden közlekedés megszűnt Bécs és a külvilág között. A nihilisták semmi hírnököt nem bocsátottak Bécsbe.
Az „Éva Almája” naponkint új meglepő diadalhíreket hozott az anastater borzasztó hatásáról, mely Krakkó egy negyedét egy perc alatt romba döntötte; a honvédsereg alkudozásairól a fegyverlerakás iránt, azután megint a második anastater rombolásáról; a repülő lovasság megérkeztéről Krakkó alá; a honvédsereg kétségbeesett kitöréséről Krakkóból s a német határon át megkísérlett meneküléséről, annak meghiúsultáról a repülő lovasság jókor megjelenése által; a Krakkóba visszaszoríttatásról, mely után most már csak a föltétlen megadás várható minden nap.
Senki sem kételkedett benne, hogy ezek mind így történtek meg. A nihilistáknak volt gondjuk rá, hogy fenséges ellenfelüknek, a generalissimusnak is juttassanak ezekből a jó hírt hordó lapokból. Azokból meríté ő a leghitelesebb tudósításokat.
Mikor aztán a kapitulációt várta másnap reggel az olvasóközönség, s rohant az „Éva Almája” reggeli lapját mohón falni, talált ahelyett egy gonosz hírt a lap élén, melyet az előzmények után legkevésbé várhatott valaki.
– A múlt éjjel a Burgban egy orgyilkos háromszor lőtt revolverrel Alekszandra elnöknőre. Az elnöknő megragadta a gyilkost, s tőrével leszúrta. Nem tudni, ki volt ez ember, mert meghalt. Nála levő iratok nagy kiterjedésű összeesküvés nyomára vezettek.
Következtek az esemény természetes corollariumai.
Mától fogva a rendőrséget az orosz hadsereg főparancsnoksága fogja kezelni. A parlament ülései megszűnnek. Ostromállapot jön. Martialis törvények és haditörvényszék. A fegyvereket beadja mindenki. Két nap múlva házkutatás. A város minden része katonai megszállással foglaltatik el, s csak igazolvány mellett lesz megengedve a közlekedés. Este tíz órakor minden kávéház bezáratik; a színielőadások megszűnnek; s a tízórai hármas ágyúlövés után csak lámpással szabad járni az utcán, a gáz ki lesz oltva. Éjfélen túl mindenki elfogatik, aki az utcára kilép.
No ez bizony elég kellemetlen átváltozás az eddigi „gaudeamus igitur”-ból.
Mazrur is csak a börzekávéházban olvasta a hírt. Rögtön vágtatott fel a Burgba, és sietett Sasza asszonyhoz. Szabad bejárása volt hozzá minden időben. Egyedül találta.
– Ki volt az az átkozott? – kérdé, ajtóstul rohanva be hozzá. – Lengyel volt, ugyebár? Vagy magyar? Vagy emigráns bojár?
– Senki sem volt, semmi sem volt! – felelt rá ridegen Sasza asszony, s a két szemöld kérdőjele s a homlokredő felkiáltójele élesebben volt rajzolva arcán, mint egyébkor. – Koholmány az egész.
– Ah, haha! – Mazrur elkezdett nevetni.
– Ne kacagj! Te őrült! – kiálta fogcsikorgatva Sasza asszony, s öklével mellbe ütötte a Herkulest. – Tegnap agyonzúzták a krakkói hadseregünket, az egész repülő lovasságunkat, átverték mind Németországba, s elvették tőlünk Czenstochowát.
– Kicsoda?
– Kicsoda? Az Isten vagy az ördög; vagy mit tudom, kicsoda azok közül, akiknek létele lehetetlenség. Kicsoda? Egy ostoba fajankó, aki megüli a szombatot, nem issza a bort, s annak a nősténye, egy rózsaarcú mosolygó báb; a te növendéked, ki tőled megszökött, s annak a híme, ki téged megrugdalt. Ezek tiportak el minket. Kétszáznyolcvanezer ember! Hatvanezer lovas! Minden ágyú, egész Czenstochowa, minden készletünkkel! Pokolbeli, égbeli (mindegy az!) repülőgépek dolgoztak ott. Ez a férfi s ez asszony készíté nyíltan, mindenki tudtával, s mindenkitől kikacagva azt a gépet, mely most egyszerre ezerével támad a fejünk fölé, s minket a sárba gázol. Átok a fejedre, hogy nem tudtad őket megvenni vagy megölni; mikor a médiumok ezt már előre megjósolták neked.
(A nihilizmus együtt jár a spiritizmussal, a lélek anyag, s holta után mediumok által közlekedik: ebben hitt Sasza asszony is.)
Mazrur tehetetlen tömegnek érzé magát e rémhírekre. Haja sok volt Sámson fejének, de eszméje kevés.
Sasza asszony lábával toppantott, s saját üstökét tépte az öt ujjával.
– Mit akartam én? Meg akartam alázni egy fejedelmi asszonyt, akinek apái az én apáimnak cárjai voltak; azt akartam magam előtt térden látni, és kegyelemért könyörögni hozzám maga és koronás porontya számára. És aztán nem adni neki kegyelmet, hanem elvinni őt magammal, hogy legyen egyedül rab, ahol mindenki szabad; aki egyedül volt szabad akkor, midőn mindenki rab volt!
– Ezt a Junót, ezt a császárnét akartam megalázni; elvenni tőle országait; népei szívét; asszonyi méltóságát; s mikor a célnál állok, akkor fölém kerül egy repülő féreg, egy méh, megszúr fullánkjával, és halott vagyok. Ah, csak asszony ne lett volna! Ha az a férfi, aki legyőzött, egyedül jött volna, odavetném magamat lábaihoz, széttárnám előtte keblemet, s azt mondanám: ide lépj, taposs rám; isten vagy, imádlak! De nőt is hozott magával. Miért veretett meg egy asszony kezével?
– Nincs segítség? – kérdezé Mazrur.
– Segítség? Bolond! Azok repülnek, mint a sasok; a mi léghajóink tekenősbékák ellenükben. Nekünk haza kell mennünk. S azután nem tudom, mi lesz. És még a pétervári banktól kivett igazi aranykészletünkből is elfoglaltak tízmillió rubelt. Mazrur! Nincs itt most siránkozni való idő. Szégyenlem, hogy annyit fecsegtem hiába. Pfuj! Asszony voltam. Legyünk férfiak; álljunk bosszút. Ej, nem kell nekem vér. Ma megsiratják, holnap elfelejtik. Nem csinálok én romhalmot Bécsből; de egy olyan sebet akarok rajta ütni, amit ez az ivadék ki ne heverjen, amíg él. Én elviszem a bécsi nemzeti bank kincseit.
– Hüh! – szörnyedt el Mazrur, s atlétai termete egy megriadt gyermek hunyász torzképe lett. – Az lehetetlen! A bank kívül-belül lepecsételve a nagyhatalmak követeinek címereivel, a trezorok Brahma-zárral ellátott betörhetlen vasajtóktól őrizve. Azonkívül van egy titkos gépezet, melynek nyitja a bankkal átellenes házba van vezetve. Ott felváltva őrködik egy bankhivatalnok éjjel-nappal; s annak az az utasítás van adva, hogy ha bárminő gyanús zörejt hallana a banképületben, a gépezet rúdját fordítsa el, s arra az egy mozdulatra minden trezor föld alatti boltozata megtelik vízzel. Ha pedig erőszakkal visszük el a kincseket, ha az tudomásra jut, minden nagyhatalom egyszerre miellenünk fordul, s mielőtt Szentpétervárig jutottunk volna, már felmorzsoltak bennünket, s zsákmányunkat is visszavették.
– Te hallgass! Nem kértem tanácsodat. Te teljesítsd, amit én parancsolok. Én úgy viszem el a bank kincseit, hogy azt maguk a bank igazgatói sem fogják észrevenni; csak majd egyszer nagy későn, évek múlva vezeti őket rá valami véletlen, hogy ki vannak rabolva. És akkor sem fogják bebizonyíthatni, hogy ki által. Jegyezd fel utasításaimat. De ne! Ne írj fel semmit. Tartsd a fejedben; ahol fennakadsz, kérdezd meg újra. – Tehát legelső dolog a pecsétek. Ez a legkisebb akadály. Te értesz a technikához; hiszen tanítottad azt a Sabinádban. Az orthoclasporcellán agyagból egy gyűrű nagyságú gyurmát rányomsz a pecsétre, azt a fegyvertár kohójában kiégetteted, olyan lesz, mint az eredeti carniolba metszett pecsétnyomó; akkor a felragasztott papírszalagokat bizton letépheted; a pecsétnyomók birtokodban vannak. Nehezebb feladat a bank udvarára való bejutás, mert a kapukon át nem lehet; ott mindenki meglátná. De ez is kivihető. Egy léggömb elég, hogy tíz embert fölemeljen, egy másik léggömb pedig utánuk viszi száz kiürített léggömb hüvelyét. Ezeket teherszekerek viszik éjjel a banképületig. A léggömbök mind fekete fátyolszövettel legyenek bevonva, hogy a sötétben ne lehessen őket látni. A két első léggömböt eresszétek le a mondott teherrel a bank négyszög-épületének udvarára. Mind a tíz ember a leggyakorlottabb aeronautákból legyen válogatva, kik értenek a légjárók megtöltéséhez, felbocsátásához és leszállításához. Az üres léggömbhüvelyeket meg lehet tölteni a bank helyiségében levő gázvezeték csöveiből. – Most előttünk vannak a zárt ajtók. Mikor a bank helyiségeit lezárták, az jelenlétemben történt; mert csak úgy vállalhattam felelősséget azért, hogy minden kincs ott marad, ha előbb meggyőződtem róla, hogy csakugyan ott is van minden. Tehát a következő ajtók felnyitandók: első udvaron a főlépcsőről benyíló egyszerű ajtó 1. számmal. Ez az igazgatósági lakosztályba vezet. Strutt-féle zár, a kulcs száma 15,282. Innen átjárás van a bank pénztárába, melynek ajtaján Cotterol-féle négy oldalra csukó zár van; ennek a kulcsszáma 42. (A számokat írd fel.) Mikor a pénztárba eljutottál, akkor ott találsz három nagy vasszekrényt, melyek az egész falat elfoglalják, mind szélében, mind magasságában. Az egyikben áll a forgalomra szánt arany – és ezüstpénz, tízmillió; a másodikban a tartalékbankjegy tízes, százas és ezres csomagokban, százmillió; a harmadikban állnak a visszaváltott bankjegyek. Ez már szemét. Mind a három szekrénynek Brahma-zára van, a saját kulcsán kívül semmivel fel nem nyitható, valamint a föld alatti kincstartó boltozatoknak. Az első szekrény kulcsszáma 162, 818, a másodiké 38,001, a harmadiké 200,012. De a főkulcsokon kívül még mindeniknek van egy a, b, c és x, y, z betűkkel megkülönböztetett közép és kisebb kulcsa. A legkisebb kulcs nyitja ki a legbelső fiókot. Ebben a fiókban nem áll egyéb, mint a föld alatti trezortermeknek fő- és mellékkulcsai külön-külön. Egyik a bankigazgatónál, másik a főkönyvvezetőnél, harmadik a pénztárigazgatónál áll rendesen, most oda vannak elzárva, s csak a szekrények kulcsai adattak át a három hivatalnoknak a lepecsételéskor. – Most figyelj jól. Valamennyi szekrényt és ajtózárat mind a régi Wertheim-cég készítette. Most ezt részvénytársulat útján megszereztük. Te vagy a társulat elnöke. A gyár ügykönyvének a nyomán a tudtodra adott számok segélyével valamennyi kulcsot mind megszerezheted; lehet, hogy megvannak párban is készen, hogy ha netalán elvesznének, megszerezhetők legyenek; de a rajzaik, mintáik bizonyosan megvannak a mintakönyvben, s saját munkásaink azokat utánakészíthetik. És akkor, megkapva a trezorkulcsokat, azokkal minden kincstár ajtaját sorban kinyitod egész kényelemmel.
Mazrurnak izzadság gyöngyeivel volt tele a homloka. Sasza asszony folytatá:
– Most hallgasd meg, hogy mit tégy tovább. A banknak öt föld alatti kincstára van. Kettőben áll az ezüst, háromban az arany. A föld alatti bolt bejáratánál van egy süllyesztő gépezet, melyet kétféle gép hajt választás szerint, egyik gőz-, másik embererővel. Ez a gépezet bocsátja le a pincetornácig az érccel terhelt öblös kocsit s ez vontatja fel. E kocsi 160 pénzeszacskóval telik meg, mely ezüstben 75 ezer, aranyban 800 ezer forintot tartalmaz. A trezorok mindegyike egy-egy tíz láb magas boltozatos terem, mellékgádorokkal és fülkékkel, ölnyi széles kőfalai belül vaspáncéllal burkolva s alul a talapzat is erős vaslemezzel födve, hogy azokba mind kívülről a falon át, mind alulról, valami szomszéd házból ásott aknán keresztül betörni ne lehessen. Ablakai hármas rostéllyal vannak elzárva. Ez odúkban jéghideg a lég mindig, a szél húz rajtuk keresztül. Az első trezor hat öl hosszú és három öl széles. A legmélyebb fülkében van egy rézlap, az első alapkövet letevő osztrák császár, Ferenc emléke belevésve. A többi fülkék mind egész a boltozatig telerakva pénzeszacskókkal, mikben a vert ezüst áll, minden zacskó a torkán lepecsételve s a hurokhoz kötve annak a hivatalnoknak névjegye, aki annak a tartalmát megszámlálta. A hosszú boltozat alatt végig állnak ily pénzzacskókból felrakva a hét láb magas és négy láb széles gömbölyű és négyszögű tömör tornyok; a zsákok ritka szövetén átcsillog a tallérok fénye. Mindegyik toronyra rá van írva az összeg, melyet tartalmaz. Az első hengeridomú pénzbástya másfél millióval kérkedik; szomszédja, a hombár alakú ezüstmamelon már két és fél milliót vall be. Ez első trezorbolt hatvanmillió ezüstöt tartalmaz.
A második kincstárbolt, melyhez ismét más vasajtó vezet, más kulcsokkal, többnyire aranyat rejt. Az arany két láb hosszú faládákban áll, vagy nagy födeles szekrényekben, ötszáz darab tízforintosokat tartalmazó zacskókba szorítva. Egy szekrényben van 500 zacskó, s annak a súlya 31 mázsa. Itt 87 millió frtnyi arany van eltemetve.
A második trezorból jutni egy harmadik pincébe; itt arany van felhalmozva rudakban, miknek mindkét vége a hitelesítő bélyeggel van ellátva. Egyes ládák fontszámra megbecsült „pepitákat” tartalmaznak. Az állványokon kúp alakú „királyok” és a szekrényekben ellapított bandelettek, minőkkel Kínában szoktunk fizetni. Ugyanitt vannak szekrényekben a külföldi arany pénznemek is, különösen indiai rúpiák és portugale-ok. E kincstár becsértéke ötvenötmillió forint.
A negyedik trezor a banképület északi szárnya alatt van; az egyetlen nagy szekrényt rejt magában, mely egy alacsony fülkében még külön el van zárva vasrostéllyal. E szekrényben hever negyvenegymillió forint, újveretű Árpád-aranyokban.
Az átelleni ajtó nyílik az ötödik trezor termébe, mely ismét ezüst barre-okat tartalmaz. Feketésszürke vastag téglák azok: 60 fontot nyom egy-egy. Rajtuk a készítő bankház stampigliája benyomva: „Sharps et Hilkens, Bullionbrokers, London, A. 772. B.” Mellékelve hozzájuk a hamburgi próba, az ezüst valódi értékét bizonyító. Ezen téglák tűzhely alakban vannak egymásra halmozva. Mind együtt ötvenhétmillió forint van bennük.
Tehát az egész bank kincse háromszázmillió forint.
Ez most a kezünkben van. Te a trezorokat felnyitva, a zacskókat fölemelteted a géppel, s átrakatod a léggömbök hajóiba. Egy nap húsz léghajó megrakodhatik. Azok éjjel, amint a gázvilágítás a városban kialudt, egymáshoz kötve a bank udvarából felszállhatnak. Te magad ott légy a léghajókon, s intézd okosan a leszállást. Én intézkedem, hogy akárhol szálltok le a városon kívül, szekerek álljanak készen, melyek a kincset átvegyék, s elszállítsák az arzenálba, ahol én magam fogom azokat átvenni. A másik éjjel a léggömbökkel visszatérsz a bankhoz a szekerek által vontatva, s az elhozott zacskókat visszaviszed. Azok meg lesznek töltve a velünk hozott alfenide tallérokkal és alumínium aranyokkal; azokat visszarakatod a maguk helyére. Öt nap alatt elkészülhetsz az egész munkával; s mikor az igazi ezüst és arany helyett ott lesznek az álpénzek, az ezüst barre-ok helyén az ólomtéglák, a pepiták kicserélve pinchbeak és similor darabokkal, akkor bezársz ismét minden trezort, s lepecsételed az ajtókat. – Nos, fázol talán?
– Nem. El vagyok ragadtatva. Szédülök. Ez mind meglesz. De egy dolog aggaszt. A felveendő kincs iszonytató tömeg. Százötvenezer forint ezüstben és egymillió forint aranyban dolgot ád két lónak elvontatni. Nekünk pedig tengelyen kell mindent elszállíttatnunk. Krakkó miatt a vasutat nem használhatjuk, s a magyarországi vasutak mind fel vannak előttünk szaggatva. Tehát ennyi ezüst és arany elszállításához kell hétszázötven szekér. Ha mi hétszázötven szekérrel háromszáz mértföldnyi úton keresztül pénzt szállítunk, emberi lehetetlenség, hogy azt az egész világ meg ne tudja.
– Arra is gondoltam – felelt Sasza asszony, gúnymosollyal ajkai körül –, azért leszek én magam az arzenálban. Az osztrák fegyvergyárnak van ötven ágyúöntő gépe. Az aranyat, ezüstöt megöntetem ágyúknak: hat ló csak elbír egyet; lesz kétszázötven ágyú a hétszázötven szekér terhéből, s azt a kétszázötven ágyút egy rakáson, trombitaszó mellett viszem el, az egész európai diplomácia szeme láttára, fényes nappal.
– Pompás! – kiáltott fel Mazrur, szokott gorillakacajával. – Hanem még egyet legyen szabad megjegyeznem, imádatra méltó asszonyom. Ahol ötven ágyúöntő gépnél háromszáz ember működik, ha mind a saját emberünk is, lehet-e arra gondolni, hogy azok haláluk órájáig híven meg fogják a titkot tartani? Nem történhetik-e meg, hogy az ágyúöntöde agyagmintáiban egy-egy kis áruló atom az ágyúanyagból ott marad, s tanúbizonyságot tesz afelől, hogy vas és messing helyett ezüst és arany lett ágyúnak öntve?
Sasza asszony egymás fölé tette karjait, s szánalmas megvetéssel tekinte Mazrurra.
– Hát nem tudod-e, hogy az arzenál alá van aknázva? Nem történhetik-e meg az a véletlen, hogy mikor az utolsó ágyúöntéshez igazi vasat és rezet olvasztanak, az egész öntöde, minden munkásaival együtt a levegőbe repül?
Mazrur kegyetlenül kacagott. Csak háromszáz ember életéről volt szó. Mi az egy háborúban?
– Ez a véletlenség megtörténhetik – szólt Mazrur. – És akkor a németek háromszázmillió aranya, ezüstje velünk jő. Illetőleg még tízmillióval több, ami a pénztárban áll.
– Nem. Azt ott hagyod. Ha azt elvinnők, arról az egészre rájönnének. Ahelyett valami mást viszünk el: a tartalékbankjegy összegét, százmilliót.
– Hát ahelyett mit hagyunk ott?
– Majd elmondom. A banképület déli részében van a bankjegygyár. Hogy megértsd, mi a teendőd, le kell előtted írnom az egész bankjegygyártást, ahogy az az osztrákoknál be van rendezve; ők maguk világosítottak fel mindenről, midőn bankjukat nagylelkűen lezároltam.
Neked tizenöt nyomdászt kell magaddal vinned és tíz erős munkást, aki a gőzgép helyett a gépkerekeket hajtja. A gőzt mi nem használhatjuk, elárulna a kéményen át bennünket. Feladatod lesz azt a százmilliót kinyomatni s az új jegyekkel a tartaléktőke jegyeit kicserélni. Evégett a II. pavillon II. emelete 3. folyosóján az 1. számú ajtót felnyitod a 92,054. számú kulccsal. Onnan bejutsz a vésnöki műterembe. Ennek a 13,512. számú kulccsal nyíló szekrényében megtalálod a bank jelenlegi ezeres, százas és tizes jegyeinek „patrice”-ait. Jegyezd meg jól: csak a patrice-ok vannak meg, a matrice-ok meg vannak semmisítve, majd megmagyarázom később, miért. Egyetlen eredeti acéllap van, melyet többféle művész készített el; de azt nem használják, az az igazgató kezében van. Ez eredeti acéllapba egy gép segélyével egy lágyabb acélhengert forgatnak mindaddig, míg annak felszíne az eredeti metszés legfinomabb karcolatát is, mint kiálló domborrajzot veszi fel magába; akkor azt a hengert kemény acéllá edzik. Azután ezzel a hengerrel ismét más lágy acéllapba nyomtatják bele az eredeti rajzot, s akként tizenöt, egymáshoz egészen hasonló matrice-ot nyernek, s az öt sajtógépen egyszerre tizenöt példányt állítanak elő ugyanazon bankjegyből. A nyomda helyiségeiben meg fogja találni az odavitt nyomdamesterünk a bankjegypapír-raktárt, a légszivattyús papíráztató gépet, s a bankjegyszárítót gázmelegítéssel. Mindezekre jól kell ügyelni, hogy az új bankjegyek egészen hasonlítsanak a valódiakhoz. És még akkor sem fognak hasonlítani! Ezt is tudd meg, hogy miért. – Minden egyes matrice-lap egy külön series bankjegyét nyomtatja. Mikor az acéllap készen van, akkor még egy kevés gyémántport hintenek rá, és azt szarvasbőrrel végigdörzsölik rajta. Ezáltal olyan vékony, kuszált vonalok támadnak az acéllapon, miket puszta szemmel meg nem lehet látni; hanem amint egy bankjegyet a gázgórcső mögé tesznek, mely ezerszer nagyít, egyszerre előtűnnek rajta azok a kuszált vonalkák, s bizonyítják, hogy a bankjegy igazi. Azért hasztalan minden utánzás; még ha valaki az eredeti patrice-ot megkapja is, s azzal készíti el a bankjegylapot, rajtakapják a hamisításon. Az eredeti acéllap gyémántpor karcait nem lehet utánozni. Ezek minden seriesnél más meg más rajzot adnak, s ezek által ismeri ki a bank saját jegyeit az utánzottak közül. Ezért kell kicserélnünk a magunk által gyártott bankjegyekkel az ő saját gyártmányukat. S ha az is meglesz, akkor aztán csak tőlünk függ, hogy meddig hagyjuk őket élni. Nem törhettük őket össze a csatatéren, össze fogjuk törni a pénzpiacon. Egész financiájuk, nemzetgazdaságuk ennek a nemzeti banknak a lételén alapszik. Hadd építsék erre az alapra palotáikat, kunyhóikat, vasutaikat, kikötőiket, kereskedelmüket. Évekig nem fogják észrevenni először azt, hogy a kincsük nem arany, nem ezüst; mert az otthagyott tízmilliót sem adják ki, s évről évre szaporítani szokták érckészületüket, ahhoz ők hozzá nem nyúlnak. Másodszor nem fogják észrevenni, hogy százmillió igazi bankjeggyel több van forgalomban, mint amennyit ők közrebocsátottak, mert ami hozzájuk visszakerül, az a górcső alatt is igazi bankjegynek mutatja be magát. Egyszer aztán, mikor idejét látjuk, felébresztjük a kétséget, s akkor egyszerre kifog tűnni, hogy semmijük sincs, hogy koldussá vannak téve. Ki által? Hogyan? Talány marad. Vádolni fogják a bank fejeit, a kormányt, magát a császári családot. És akkor aztán összeomlik az egész kártyavár, aminek ország a neve; s palotákban és kunyhókban nem lesz más, csak koldus, s ez az egész nép mint tönkrejutott csaló fog a sárba hullani, ahonnan nem kel fel többé. A sírból még van föltámadás, de a sárból nincsen.
Mazrur lelke kéjelgett e nő mámorító szavaiban.
– Minthogy mégis lehetséges, hogy az a munka némi zajt okozhat, lesz gondom rá, hogy a bank melletti utcákon éjjel-nappal szakadatlanul járjanak végig ágyúink és társzekereink, miknek zörejétől az őrködők semmi neszt sem foghatnak el; s éjjel, mikor léggömbjeitek felszállnak, fáklyakíséret mellett fognak szekérvonataink járni; a fáklyalobogványtól idelenn senki sem fogja észrevehetni a fekete léggömbök illanását odafenn.
– Hát azokkal a nyomdászokkal mi történik, akik a bankjegytömeg kinyomását eszközölték, hogy ne fecsegjenek?
– Megjutalmazod őket gazdagon. Azután megesküdteted, hogy soha egy szót nem fognak abból kibeszélni, ami titok.
– Mire esküdtetem őket? Az istenre vagy az ördögre? Egyikben sem hiszünk mi, egyiktől sem félnek ők.
– Ne szakítsd félbe szavaimat. Bánom is én: esküdtesd meg őket a nagy mammut csontvázára. Csak esküdtesd meg. Beszélj nekik a becsületről is, amit tudsz. Azután ültesd fel őket a munkában részt vett léghajósokkal együtt egy léggömbbe, s mint nem harcolókat bocsásd el őket örök szabadsággal. Csak egyre ügyelj. A léghajójuk szellentyűjének sarkait ne mulaszd el durrolajjal megkenni. Mikor aztán le akarnak szállni valahol a földre, s a szellentyűt felnyitják, a sarkok dörzsölésére a durrolaj elrobban, s meggyújtja a léggömb könenyét: és akkor aztán – a te embereid meg fogják tartani az esküjöket bizonnyal.
– Ezt nevezik „verticalis deportatio”-nak a XX. században.
– Most megkaptad az utasításaidat: eredj.
Öt napig tartott már a szigorú ostromállapot a legkedélyesebb világvárosban; e napokat Sasza asszony folyvást az arzenálban tölté. Az arzenál kéményei kibeszéltek annyit, hogy az ágyúöntödék éjjel-nappal dologban vannak. Ebből kiokoskodta a leleményes népelme, hogy a nihilisták ágyúkat öntetnek; az rávezetett arra a következtetésre, hogy valahol bizonyosan sok ágyút elvesztettek. Ezt összevetve az ostromállapottal, a félhivatalos „Éva Almája” naponkinti diadalhíreivel, kisült a végeredmény: a nihilistákat valahol bizonyosan nagyon megverték. Hatodnap aztán légbe repült az arzenál ágyúöntödéje. Azt mondták, hogy az egy önfeláldozó osztrák tüzér hőstette volt.
Másnap kétszázötven teljesen fölszerelt csataágyú hagyta el a bécsi arzenált; mindegyik elé hat ló volt fogva. Szokás szerint minden löveg ércteste vízmentes ponyvaburkolattal volt bevonva, s elöl a szájánál bőrszeleppel bekötve; így senki sem vehette észre, hogy a kétszázötven ágyú közül egyetlenegy sincs kifúrva.
Azok trombitaszó mellett vonultak keresztül Bécs főutcáin, valamennyi európai, ázsiai és amerikai nagyhatalom nagyköveteit felrázva nagy álmaikból, mikor ablakaik alatt végigrobogtak…