Képek a Margitszigetről
Vidéki ember, hacsak két napot tölt is a fővárosban, nem mulasztja el meglátogatni azt a kis paradicsomot ott a Duna közepén, mely a maga nemében bizonyára a legszebb pontja ennek az országnak s büszkesége lenne bármelyiknek is.
Egész kis állam, - dióhéjban. És pedig a civilizáltabbak közül való. Természet és művészet versenyeznek benne, hogy kedvessé, vonzóvá tegyék.
Megvan csaknem mindene, - írja e sziget egyik krónikása, - amit a modern felfogás a civilizált kis állam fogalmától megkíván. Van két kikötője, mind a két végén egy-egy félórai hajóközlekedéssel. Van postahivatala. mely ide is rendesen elvezeti a világáramlat lüktetéseit. Van vízvezetéke, mely behálózza egész területét s öntöző készülékeivel oly tenyészetet idéz elő, hogy bámulva áll meg előtte a sok világot látott ember is. Van gázvilágítása, mely meghosszabbítja a nappalt s nem bízza a világosság terjesztését a jó csillagokra, mint annyi nagy város. Van távírója és vasútja, gyönyörű épületei, nagyszerű ültetvényei, százados fái, nyílt mezeje, bársonysíma pázsittal, árnyas búvóhelyei, a föld mélyéből kierőszakolt jövedelmi forrásai, melyek természetes meleg víz képében szökeltetik föl üdítő és gyógyító kincseiket, - van rendészete, sőt még törvényhozása is, amiről a fák sudarára ragasztott figyelmeztetések tesznek tanúbizonyságot, külön határai, sok százados nevezetes múltja, írott és faragott dokumentumokkal, virágzó jelenje s bizonyára a múltnál és jelennél is sokkal szebb - jövője. És van egy főhercege, aki kiváló szeretettel csügg ez atyai örökén. Szóval bír mind ama garanciákkal, melyek egy kis kultúrállam fennállását és virágzását biztosítják.
*
Képeink csoportját nem követhetjük abban a sorrendben, amint azt a rajzoló ónja nem az egymásutánt, hanem az artisztikai összeállítást tartva szem előtt, együvé állította. Mi a látogatók rendes útját vagyunk kénytelenek választani s miután a budavári magaslat éjszaki fokáról futó pillantást vetettünk az elénk táruló szép panorámára, a szőke Dunára, melyen túl Pestnek egy része, innen Budának a császárfürdő körüli része, Buda-Újlak és Ó-Buda, a víz közepén meg a szép Margitsziget is látszik az új híd egy részével: beülünk a hajóba és kikötünk képzeletben az alsó beszállónál.
Hatalmas fák borítják itt el szemünk előtt az alsó vendéglőt, melynek csak felső kis része látszik elő a fák koronái fölött. Katonazene hangjai üdvözölnek az oszlopos vendéglő előtti térről, hol lámpasorok között százai állnak a fehérre festett kerek asztaloknak és székeknek, melyeken tarka közönség foglal helyet.
Két évtized előtt e vendéglő helyén egy elárvult majorság állt körülnőve dudvával, bozóttal. Midőn a sziget nagyszerű átalakítását munkába vették, öt lábnyi földréteget emeltek le innen s ekkor nagyszerű, 10 láb széles alapfalakra akadtak itt, melyek tökéletes négyszögben futottak, roppant kiterjedésben, minden sarkon vártornyok alapjait mutatván. E roppant épület lehetett a régi krónikák által említett János-vitézek kastélya, vagy annak körfala.
*
De forduljunk a sziget alsó csúcsa felé. Gyönyörű kilátás tárul itt elénk. Ott látjuk magunk előtt a testvér-fővárost Pestet, szabályos palotáival és Budát, királyi várával. Jobbkéz felé, mintha holdja volna a Margitszigetnek, egy kisebb sziget áll, eltakarva a rózsahegyet és a budai vízivárost. E kis sziget még ősvilág, bozót és dudva tenyészfái alatt s csak a tej- és savókúra látja hasznát, menedéket adván a teheneknek.
Az alsó csúcsról látjuk a Margit-hidat, mely úgy volt tervezve, hogy száraz lábbal is el lehessen jutni a szigetre, - azonban a földnyelv, mely a szigettel összekötné a hidat, még mindig várakoztat magára.
*
Üljünk föl azonban a vasútra s tekintsünk kissé körül a szigeten. Megkerüljük az alsó vendéglőt, melynek a sziget belseje felé néző oldalán már nyári lakások vannak, a svájci alakra épült kocsiszín mellett fölülve a könnyű, szellős vasúti kocsira, - a leggyönyörűbb fa- és bokorcsoportozatok között vezet el utunk. Balról az itt-ott megritkult fák között kilátás nyílik a Dunára és az ó-budai Dunapartra. A fák néhol egész alagutat alkotnak összehajló lombjaikkal, majd meg bepillantást engednek a sziget belsejébe, a többi közt arra a veresfenyő-partiera, melyet egyik képünk mutat. E facsoportozat emelkedett dombháton áll. Itt sejtik azt a helyet, melyen egykor, régi okmányok szerint egy falu állt: Pálfalva, amit a boldog emlékezetű József nádor egy lelete is megerősíteni látszott, ki e helyen tömérdek konyhamaradványokat és cserepet talált.
A sziget közepe táján, jobbra a fölfelé haladó vasúttól, látjuk a főhercegi lakot, melyben a boldogult nádor oly örömest időzött, s melyet József főherceg is lakásának választott. A ház oldalában, folyondárral félig beszőve, áll a premontreiek Szent-Mihályról nevezett egykori templomának, - a sziget legrégibb épületének azok között, melyeknek nyomai még fölismerhetők, - még ma is nagyszerű omladékai, gót faragványú ablakaikkal. A főhercegi nyaraló előtt hatalmas platánok terjesztik el terebélyes ágaikat s a virágágyak között itt nyílik a tulipánfa is, melyben az öreg nádor egykor oly nagy örömét találta.
*
De íme a vasút megáll. Itt vagyunk a felső kikötőnél. A nagy fürdőház, ragyogó kupolájával, hatalmas szárnyaival, előtte a hasonlíthatatlan üdeségű messze nyúló gyepszőnyeg, ezen túl a nagy szálló s túl rajtok a nyaralók egész sora, itt vannak előttünk. De mi a meleg forrás épületéhez sietünk. A nagy fáradsággal s még nagyobb költséggel fúrt forrás bőven szökellteti föl a vizet egész az épület tetejéig, hol a forrás legmélyéig benyúló csőből kőmedencébe omlik elő a víz, hogy a budai oldal felé, gyönyörű zuhatagot alkotva, lerohanjon a romalakra épült falakról a Dunába. A Duna felöl tekintve, valóságos természetes vízesésnek látszik az egész s a zöld nyálkás réteg, melyet a víz a kövekre százados moh gyanánt vont, még meggyőzőbbé teszi a csalódást.
A forrásnak csak fölösleg vize omlik a Dunába. A többi a fürdőmedencéket táplálja s az ivócsarnok csapját.
A pompás fürdőház, a gyönyörű nyaralók, virágszőnyegek, gondosan ápolt gyepek, - a vízemelő gép háza, a vízvezeték tornya, s mind, ami itt környez, a legmodernebb kultúra hatásával van reánk s miután az ellentétek vonzzák egymást, szinte jól esik kissé fölváltanunk a kultivált világot egy kis vad romantikával.
Erre is van alkalom a kis szigeten. Hisz említők, hogy e dióhéjba szorított kis államnak történeti múltja van a messze időkről beszélő emlékei. Keressük föl azokat.
*
Eddig a sziget budai oldalán haladtunk fölfelé, most a pesti parton tegyük meg az utat visszafele.
A sziget közepetáján, közvetlen a Duna mellett, kissé dombosabb hely emelkedik. Sürü cserjés borul itt egymásba, összeszövődve a kiemelkedő fák ágaival. Összekuszálódtak amint a Jóisten nőni engedte. A sziget minden egyéb részén látszik a gondozó kéz nyoma, minden egyes fát mintha mindennap megmosdatnának, megberetválnának, kicsinosítanának, hogy szalonképes legyen; itt a természet szabad kezét látjuk a maga erőszakolatlanságában. Odább egy kis fenyves, majd ismét gyertyánfacsoport, váltakozva juharral, bükkel, sommal, vadalmával, egyenetlen, dombos, szakadékos talajon.
Ez szándékosan van így hagyva. Régmúlt idők emlékeit takarják e fák itt, századok nyomai vannak ott elrejtve az egyenlőtlen halmok alatt. IV. Béla leányának, szűz Margit templomának és kolostorának vannak itt romjai. Emitt egy oszlopfejezet, amott boltozatot tartó heveder, ismét egy szögletkő, gondosan kifaragva, s az annyi százados falak, melyek oly tömérdek viszontagság után is tisztán feltüntetik az itt emelkedett Árpádkori templom egykori alakját, a királyleány gyónószékének, térdeplőjének helyével.
A romtörmelék hatalmas dombokban, hosszú ároktöltésekben tekintélyes területet foglal el e helyen, mind megannyi sírhalom, melyben hat század omladékai porlanak eltemetve, körülnőve bozóttal, mohával, vadvirággal.
Méla, andalító hangulat szállja meg az embert e helyen, s csak az alsó kikötő felöl idáig is elhangzó gőzsíp riasztja föl, eszébe juttatván a hazatérés idejét.
(= Vasárnapi Újság, 1880. (35.) 575-578.)
