Szép ajak mond: "Gróf úr nem mer Szóba állni a szellemmel." Gróf mosolygva asztalhoz nyúl, Csak érinti: asztal indúl,    Szalad ujja közt az ón, S a papírra ez van írva:    Ismert kézzel: "Én, Verón." Arcát éri hűs fuvallat, Hátranéz s egy "ah!" szót hallat: Áll mögötte volt leánya, Már nem élő, csak az árnya,    Sápadt, rongyos, -- ím, minő! Karján, alva-é vagy halva?    Egy idétlen csecsemő. "Nem emelek súlyos vádat, Csak elhoztam unokádat; Teste nyugszik az enyémmel, Vad erdőben temeték el, --    Nézd ha élne, szép fiú; Lelke szunnyad, nem költ még fel,    Nem volt arra ért korú." Mint kit rémes álma zaklat, Gróf nehány szót félbeszaggat; Kik ezt látják ott körösleg, Vélik olyan különösnek,    Szóbeszédnek tere tág; A gróf elment; -- nem is látja    Többé semmi társaság. Megy, s bezárja benső zárját Hivja gyakran holt leányát; Kulcslyukon kik hallgatóznak, Csak felét hallják a szónak:    Amit a gróf maga mond; Szájról szájra suttogás kél:    "Csitt... való: a gróf bolond." Nem, nem az még: szól, tesz, rendel Most is mindent értelemmel; De, ha asztalával írat, Hogy sebére leljen írat    És ha lánya megjelen: Kérdi, kéri, térden állva:    Engesztelni mit tegyen? "Nem mondom, hogy »megbocsátok«, Mert nem tőlem függ ez átok; Míg szivemben élet égett, Sem táplált az gyűlölséget,    Megtöré csak fájdalom; Kérjed Istent; bűnbocsátni    Nála több az irgalom." "Monddsza hát, hol nyugszik tested? Gróf atyád már rég kerestet; Felrakattam új kápolnád, Aranyozzák büszke tornyát:    Ott nyugodjál, gazdagon." "Oh -- hová kopóid űztek --    Jobb nekem már a vadon!" Még egy kép jön, az utolsó: Márványkőbül nagy koporsó; (Benn egész sort rejt e kripta.) Címerét most megfordítva    Vésték rá a kőlapon: Ez a sírbolt nem lesz nyitva    Csak az ítéletnapon. (1877. nov. 25.) 43) Hagyaték "Hát csak írni, mindég írni    A manó se tudja, mit? Nosza, már a közönség is    Lásson egyszer valamit!" Nem akarok több izgalmat:    Mert -- betegnek -- izgalom, Ha olvassák itt is, ott is,    S bírálgatják új dalom. Hadd maradjon, mint tizenkét    Év során belém fagyott! És ne haljak meg, mint koldus,    Aki semmit sem hagyott. (1877. dec. 11.)