És ne gondold, hogy kihalnak    Sujtott népek hirtelen, Amig össze-zeng a dalnok    S a nemzeti érzelem. Tán veszélyt, vagy annak látszót    Vélsz a honra tűnni fel: Hát van lelked, a szent zászlót    Épen akkor hagyni el!? Oh, ha méltóbb s új kobozzal    A megifjodott hazát Zönghetném még Homérosszal;    Ne csak mindig panaszát! De legyek, ha veszni sorsa,    Húnyó nép közt Osszián, Inkább, hogysem dalok korcsa    Közönyös harmóniám! (1877. aug. 8.) 21) Vándor cipó Kinek nyúlfarknyi a reménye    S többé se kér se vár sokat: A multban él, ez ócska lom közt    Tesz-vesz, keresgél, rakogat. Emlékeimmel olykor én is,    -- Mint rongya közt egy vén szipó -- *) Elbíbelődöm: ilyen emlék    Ama fentírt vándor cipó. A tékozló fiú regéjét    Sokan csináltuk újra már: Én nem vagyont, kincset pazarlék,    (Apámnak is lett volna bár!) Hanem jövendőt, biztos állást,    Meg ami erre útnyitó, Légvárak-, ábránd- s délibábért...    Tanulság: egy vándor cipó. Hogy aztán a goromba élet    Jeges zuhannyal önte le: "Megyek -- kiáltám -- vészes út ez,    Vissza megint bölcsőm fele!" Ma fizetés-nap; húsz forintra    Jut húsz krajcár "proporció": Harminc gyalog mérföldre abból    Kifutja... egy vándor cipó. Mondám s tevém; -- a dél-ebéd már    A nagy országuton lele; ------------------------ *) (anyó) szipa, szipirtyó, szipó Sebaj! kinek hátán a háza    És kebelén a kenyere. De majd az estve!... hátha rablók...    Eh! nincs velem sok földi jó: Egy zsebkendőbe minden elfért:    A gárdrob és vándor cipó. Egy bot talán jó volna mégis --    Ahol egy tört "lógó"-darab! Ettől ugyan valódi medve    Nem fél; de képzelt megszalad. Most éjszakára fel, a "bércnek!"    Előttem rónaszéki só Megy sok szekéren: biztosabb már    A vándor és vándor cipó. Kérdik: ki és mi? hova mászkál?    Hang csúfos, a nyelv idegen; Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál.    Most haza indult betegen. Bükkös tetőn éjjel kifognak,    Pór-élc megöklel, mint tinó: De tűznél, mit kazalba raknak,    Jólesik a vándor cipó. Hűs hajnalon (még mind üressen    Lógtak ki a járom-szegek) Bucsút köhintve, megiramlva --    S a késő hajnalig, megyek. Ott száraz ágból, korcsma végin,    Lombsátor a közös "ivó": Ott deszka-pad lapít deszkává,    S párnám csak a vándor cipó. Hanem a szép táj bűvöl így is,    Oh, ifju könnyedvérüség! Ím ott dülőnkint a hegyoldal    Harmat-szivárvány színben ég; Lent, sziklavölgyben, fakupával    Csurgó kinál, oly csábitó! Az útas keble megtelik... de    Bezzeg fogy a vándor cipó! Bérc elmaradt; tölgyes lapályon    Visz útam, napja már negyed; Tölgy sincs azontúl, -- visszanézve    Látom csak a kéklő hegyet. Posványiban, mint lomha sertés,    Ferdőzik az ecsedi tó; Rekkent a hév nap, útas izzad,    Bár könnyű a vándor cipó.