Mutat ordót, bizonyítványt,
Köz- s magános levelet;
Ha vendég jön, azt kivárja,
Négyszemközt marad veled:
Szemlesütve és zavartan
Ülsz, mint vádlott a padon:
"Ily nagy úron mit segít az
Én csekély szolgálatom?..."
Erre ívet von ki zsebből,
Szép a kaligráfia,
S megmutatja, hogy hová kell
A nevét beírnia,
Ki Deákkal és Tiszával
Óhajt lenni egy lapon;
"Mi jótékony célra?" kérded;
"Nemes a cél, mondhatom:
Egy dicső ház végső sarja --
(Tudja: Várna, meg Mohács...)
Nem lehet, ha birtok már nincs,
Sem szijjgyártó, sem kovács.
Volt, igaz, még egy tenyérnyi:
De a rozsda és aszály...
No, meg Homburg, s a zsidóság...
Hanem a rang: az muszáj."
Végre látod, az egészből
Hogy mi lóg ki: a "fizess!"
"Itt van" mondod fanyalogva,
"Pár ötös helyt, egytizes."
Te örűlsz, hogy így kiszurtad
(Ami nem volt) a szemét:
Ő örűl, hogy a népkonyhán
Meglesz már ma az ebéd.
(1877. júl. 27.)
16)
Cím nélkűl
Soknak lettem már, hogy élek,
A szemében szúró tüske:
De van még egy kicsi lélek,
Aki rám hiú és büszke.
Ez, hogy nevem is volt "hurcán",
Most eszmél csak, most tanulja:
S lesi már, ha megy az utcán,
Rámutat-e mások ujja.
Eddig együtt voltunk gyermek,
Én másod-, ő első ízben:
Épűltek fa-tornyok, termek,
Pacskolódtunk porban, vízben.
De, hogy ő nőtt, én is nőttem;
Alig ismerünk egymásra:
Ő kisasszony lett előttem,
Én meg neki óriássa.
No, engedjük kedvét telni,
Ha okos lesz, majd elhagyja; --
Legalább még nem szégyelli
Hogy én voltam... a nagyapja.
(1877. júl. 30.)
17)
Éjféli
párbaj *)
Bende vitéz lakodalmát lakja,
Hetekig tart... ma van első napja:
Szól a zene, tárogató, rézkürt,
Pörög a tánc, mint az orsó;
Bende kiált: "Ez utolsó!
Száraz ajkam eper-ajkat
Szedegetni készűl."
Bende vitézt a nyoszolyó-asszony
Elvezeti, hol olyat szakasszon;
Néma, sötét már az egész kastély --
S ím, lovag áll ágyok előtt,
Talpig acél -- ismeri őt:
Sápadt arcra kék lángot vet
A felütött rostély.
------------------------
*) Egy tiszta példányát Margitszigeti szobámból
ellopta valami ismeretlen tisztelőm.
|