Lankadva leűlne az is, meg ez is, Hívnák haza őket ebédjekhez is:    Nem, nem lehet; ugrani kell csak. Szidják a dudást, -- verik, öklözik őt -- Verik bizony a nagy üres levegőt; --    Gyors híre szaladt e csudának. Fut gazda, kié ama renyhe cseléd: "Jössz...? vagy dobom -- itt ez a villa -- beléd..."    Vasvilla kezébe ragadt ám; Fut lyány, fiu, és anya és feleség: "Apám, fiam, apjokom! untig elég..."    S kezeit töri, szíve szakadtán. Már józanon a fiu, az apa, férj Mennének is -- íme, közelget az éj --    Nyújtják kezöket nagy-epedve; A táncosok arcán vérkönyü hull: De a láb még egyre bokázza vadul,    Viszi a tánc ördögi kedve. Éjfélt hogy üt a toronyóra közel, Kénkő fojtó szaga terjedez el;    S mint szél ha forogva ragad port: Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére, (Mondják, a pokol tüzes fenekére)    Az egész örjöngő csoport. (1877. júl. 21.) 12) Mária! bűneid meg vannak bocsátva Oh, ne sujtsák a szelid nőt    A morál kemény szemöldi, Hogyha női hívatását    Méltatlannak is betölti. Láttam ily nőt esni porba    Mivel férjét nem hagyhatta; Elkisérte a nyomorba,    El a bűnbe, gyalázatba. Védangyalkint állt fölötte    S míg tehette, védelmezte; Mikor erre gyönge volt már,    Hozzáromlott: úgy lőn veszte. Mint a hű eb -- kész urával    Elbujdosni, száműzött lesz; Macska ott marad a háznál:    Új gazdát nyal, egeret les. (1877. júl. 22.) 13) Mindvégig A lantot, a lantot Szorítsd kebeledhez    Ha jő a halál; Ujjod valamíg azt Pengetheti: vígaszt    Bús elme talál. Bár a szerelem s bor Ereidben nem forr:    Ne tedd le azért; Hát nincs örömed, hát Nincs bánat, amit rád    Balsors keze mért?... Hisz szép ez az élet Fogytig, ha kíméled    Azt ami maradt; Csak az ősz fordultán, Leveleid hulltán    Ne kivánj nyarat. Bár füstbe reményid, -- S egeden felényit    Sincs már fel a nap: Ami derüs, élvezd, Boruját meg széleszd:    Légy te vidorabb. S ne hidd, hogy a lantnak Ereje meglankadt:    Csak hangköre más; Ezzel ha elégszel, Még várhat elégszer    Dalban vidulás. Tárgy künn, s temagadban -- És érzelem, az van,    Míg dobban a szív; S új eszme ha pezsdűl; Ne vonakodj restűl    Mikor a lant hív. Van hallgatód? nincsen? Te mondd, ahogy isten    Adta mondanod, Bár puszta kopáron -- Mint tücsöké nyáron --    Vész is ki dalod. (1877. júl. 24.)