|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I
II •
Elizabeth nagyon örült, hogy a lehető leggyorsabban kapott választ levelére. Alig volt kezében a levél, máris szaladt a kis ligetbe, ahol legkevésbé kellett tartania a zavarástól. Leült az egyik padra, és jóleső érzéssel fogott neki az olvasásnak, mert már a levél terjedelméből is látta, hogy nagynénje nem tagadta meg kérését. Gracechurch Street, szeptember 6-án. Kedves húgom, most kaptam meg leveledet, s az egész délelőttöt arra szánom, hogy válaszoljak neked, mert előre tudom, hogy egy rövid kis levélben nem mondhatnám el mindazt, amit el kell mondanom. Bevallom, hogy kérésed meglepett - tőled ezt nem vártam. De azért ne hidd, hagy haragszom, csak azt akarom ezzel mondani, nem hittem volna, hogy neked szükséged van ilyen kérdezősködésre. Ha nem akarod elérteni, mire célzok, bocsásd meg tapintatlanságomat. Nagybátyád éppúgy meg van lepve, mint én, hiszen csak azért volt hajlandó erre az elintézésre, mert azt hitte, hogy te is érdekelt fél vagy. De ha csakugyan olyan naiv vagy és tájékozatlan, bővebben meg kell magyaráznom az egészet. Aznap, mikor Longbournból hazaérkeztem, nagybátyádnak igen váratlan látogatója volt. Mr. Darcy kereste fel, és órák hosszat tárgyaltak zárt ajtók mögött. Mire én megjöttem, a tárgyalás már véget ért, s így nem kellett oly szörnyen szenvednem a kíváncsiságtól, mint neked. Mr. Darcy közölte nagybátyáddal, hogy sikerült megtudnia, hol rejtőzik Lydia és Mr. Wickham, s hogy már találkozott és beszélt mindkettőjükkel, a húgoddal csak egyszer, de Wickhammel több alkalommal is. Úgy emlékszem, hogy Mr. Darcy már egy nappal miutánunk elutazott Derbyshire-ből, és egyenesen Londonba jött, azzal a szándékkal, hogy felkutatja a szökevényeket. Lépését azzal indokolta, hogy meggyőződése szerint ő a hibás, ha Wickham jellemtelensége nem annyira közismert, hogy egyetlen tisztességes fiatal leány sem ajándékozná meg szerelmével és bizalmával ezt a haszontalan embert. Nagylelkűen saját túlzott büszkeségének tulajdonította ezt az egész szerencsétlen ügyet - mint maga mondta, régebben méltóságán alulinak tartotta volna, hogy bárkinek is beszámoljon tetteiről vagy indokairól; úgy vélte, hogy jelleme önmagáért beszél Most kötelességének érzi, hogy kezébe vegye a dolgot, és tőle telhetőleg orvosolja a bajt, amelyet saját maga idézett fel. Ha egyéb oka is volt a közbelépésre, emiatt sem kell szégyenkeznie. Már néhány napot töltött Londonban, mire rábukkant rejtekhelyükre; de neki volt legalább valami támpontja a kutatásban, míg mi csak a sötétben tapogatóztunk - eggyel több ok arra, hogy utánunk jöjjön Londonba. Van itt egy Mrs. Younge nevű asszony, aki régebben nevelőnője volt Miss Darcynak, de később valami mulasztás miatt elbocsátották - hogy miért, arról Mr. Darcy nem beszélt. Ez a nő aztán nagy házat bérelt az Edward Streeten, és azóta abból él, hogy szobákat ad ki albérletbe. Mr. Darcy tudta róla, hogy bizalmas viszonyban van Wickhammel, s mihelyt Londonba érkezett, hozzá ment értesülésekért. De két-három nap is elmúlt, mire sikerült megtudnia, amit akart. Azt hiszem, Mrs. Younge megvesztegetés és jutalom nélkül nem akart méltatlan lenni a beléje vetett bizalomra - ő ugyanis valóban tudta, hol rejtőzik az ismerőse. Wickham megérkezésük után rögtön felkereste Mrs. Younge-ot, és nála is maradtak volna, ha történetesen van üres szoba a házban. De áldozatkész barátunk végre is megszerezte az asszonytól a kívánt útbaigazítást: az X. utcában béreltek szállást. Mr. Darcy felkereste Wickhamet, és ragaszkodott ahhoz, hogy Lydiával is beszélnie kell. Saját bevallása szerint eredetileg az volt a terve, hogy rábeszéli Lydiát, változtasson szégyenletes helyzetén, és térjen vissza családjához, mihelyt hajlandók ismét befogadni, azt is felajánlotta, hogy ebben tőle telhetőleg segítségére lesz. De Lydia kereken kijelentette, hogy ő bizony nem megy, nem törődik családjával, nem kell neki Darcy segítsége, esze ágában sincs elhagyni Wickhamet. Előbb-utóbb úgyis megesküsznek - hogy mikor, az nem számít. Mikor Darcy látta, hogy Lydia így fogja fel a dolgot, nem maradt más hátra, mint biztosítani és siettetni a házasságot, noha a legelső beszélgetésből, amelyet Wickhammel folytatott, mindjárt kitűnt, hogy Wickhamnek semmi szándéka sincs megesküdni. Bevallotta, hogy az ezredből becsületbeli adósságai miatt kellett távoznia, amelyek már nagyon a körmére égtek; ami pedig Lydia szökésének súlyos következményeit illeti, ezeket minden lelkifurdalás nélkül egyedül a leány ostoba és meggondolatlan viselkedésének tulajdonította. El volt szánva, hogy azonnal lemond tiszti rangjáról, de jövő elhelyezkedésére vonatkozólag csak homályos célzásokra szorítkozott. Valahová majd csak elmegy, de még nem tudja, hová; annyit mindenesetre tud, hogy nem lesz miből megélnie. Mr. Darcy megkérdezte tőle, miért nem esküdött meg rögtön Lydiával. Ha Mr. Bennet nem állt is gazdag ember hírében, mégis segíthette volna őt valamivel, s a házasság megszilárdíthatta volna helyzetét. De a válaszból azt vette ki, hogy Wickham még mindig valami gazdag házasságban reménykedik, ezzel akarja megalapozni szerencséjét az ország más vidékén. Ilyen körülmények között azonban mégis kilátás nyílott, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, ha azonnal megmenekülhet szorult helyzetéből. Több ízben találkoztak, mert sok volt a megbeszélnivaló. Wickham természetesen többet akart, mint amennyit kaphatott, de végül mégis sikerült rábírni, hogy ésszerű követelésekkel elégedjék meg. Miután egymás között minden kérdésben megállapodtak, Mr. Darcy következő lépése az volt, hogy nagybátyádat is értesítette a megállapodásról. Először a megérkezésem előtti este jött el hozzánk a Gracechurch Streetre. De nem beszélhetett Mr. Gardinerrel, és további érdeklődésre megtudta, hogy édesapád még nálunk van, de másnap reggel elutazik Londonból. Mr. Darcy úgy vélte, hogy nagybátyáddal jobban megtárgyalhatja az ügyet, mint édesapáddal, s ezért szívesen elhalasztotta a látogatást másnapra, amikor Mr. Bennet már távozott. A nevét nem hagyta meg, s másnapig csak annyit tudtak nálunk, hogy egy úr üzleti ügyben kereste Mr. Gardinert. Szombaton Mr. Darcy újra eljött. Édesapád már elutazott, nagybátyádat azonban otthon találta, s amint már említettem, hosszú ideig tárgyaltak egymással. Vasárnap megint összeültek, s akkor én is találkoztam vele. De egyes kérdések még hétfőre maradtak, s mihelyt végleg elintéztek mindent, nagybátyád rögtön gyorspostát küldött Longbournba. De látogatónk nagyon makacsnak bizonyult. Azt hiszem, Lizzy, hogy a makacsság az igazi hibája jellemének. Sokféle hibát vetettek a szemére, ki ezt, ki azt, de ez az ő igazi baja. Mindent magára vállalt, amit vállalni kellett ebben az ügyben, pedig bizonyos vagyok benne (s ezt nem azért mondom, mintha köszönetet várnék, ezért ne is említsd senkinek), hogy a nagybátyád nagyon szívesen fedezte volna az összes költséget. Hosszú ideig vitatkoztak ezen, pedig az érdekeltek közül sem az úr, sem a kisasszony nem volt rá érdemes. Végül is nagybátyád kénytelen volt engedni, s ahelyett, hogy segíthetett volna unokahúgának, be kellett érnie a látszattal, pedig ez ellenkezik természetével. Meg vagyok róla győződve, hogy ma reggel nagyon megörült levelednek, mert e magyarázat után nem kell idegen tollakkal ékeskednie, s a dicséret arra száll, akit megillet. De ígérd meg, Lizzy, hogy ezt senkinek sem mondod el, legfeljebb Jane-nek. Azzal bizonyára tisztában vagy, hogy mi minden történt a fiatal pár érdekében. Kifizetik Wickham összes adósságát (úgy tudom, ezer fontnál jóval többet), további ezer fontot Lydia nevére írnak, saját vagyonán kívül, sőt tiszti rangot vásárolnak Wickham számára. Hogy miért vállalta Mr. Darcy egymaga mindezeket a költségeket, azt már előbb kifejtettem. Szerinte ő volt a hibás, az ő tartózkodása és a kellő megfontolás hiánya okozta, hogy Wickham jellemét teljesen félreismerték, s ennélfogva minden társaság befogadta, sőt kitüntette ezt az embert. Ebben talán van is egy mákszemnyi igazság, bár én kételkedem benne, hogy akár Darcy tartózkodása, akár másvalakinek a hallgatása okozta volna ezt az egész galibát. De bármilyen ékesszólóan beszélt Mr. Darcy, afelől egészen bizonyos lehetsz, drága Lizzym, hogy nagybátyád semmi esetre sem adta volna be a derekát, ha nem sejtettük volna, hogy Mr. Darcynak egészen más érdeke is fűződik ehhez az ügyhöz. Miután mindezt megbeszélték, Mr. Darcy visszautazott a barátaihoz, akik még Pemberleyben tartózkodtak. De úgy egyeztek meg, hogy az esküvő napjára megint leutazik Londonba, s az összes pénzügyeket akkor fogják végleg elintézni. Azt hiszem, most már mindent elmondtam. Leveledből úgy látom, nagyon meg fogsz lepődni, de remélem, nem lesz kellemetlen meglepetés. Lydia hozzánk költözött, Wickhamnek pedig szabad bejárása volt a házba. Őt pontosan olyannak találtam, mint amikor Hertfordshire-ben megismerkedtem vele; de hogy mennyire elégedetlen voltam Lydia viselkedésével, mialatt a vendégünk volt, azt el sem mondanám neked, ha nem olvastam volna ki Jane múlt szerdai leveléből, hogy hazaérkezése után szakasztott úgy viselkedett otthon is - ezért nem okozhatok neked új fájdalmat azzal, amit itt elmondok. Többször is komolyan a lelkére beszéltem, próbáltam vele megértetni, milyen hitvány módon járt el, és milyen szerencsétlenné tette a családját. Hallott-e véletlenül mindebből valamit, azt nem tudom, de láttam rajta, hogy nem figyel oda. Néha már majdnem kijöttem a béketűrésből, de akkor eszembe jutott az én kedves Elizám meg Jane, és az ő kedvükért leküzdtem haragomat. Mr. Darcy pontosan visszajött Londonba, s amint Lydiától tudod, jelen volt az esküvőn. Másnap nálunk ebédelt, s azt mondta, hogy szerdán vagy csütörtökön utazik vissza. Nagyon haragszol rám, kedves Lizzym, ha most levélben megmondom, amit eddig sohasem mertem megmondani: hogy mennyire tetszik nekem? Most is éppolyan kellemes volt a viselkedése minden tekintetben, mint derbyshire-i látogatásunk idején. Eszéről és nézeteiről a legjobb véleménnyel vagyok; nem hiányzik belőle semmi, csak valamivel több élénkség - erre pedig, ha okosan nősül, megtaníthatja a felesége. Úgy vettem észre, hogy nagyon ravasz, a te nevedet alig említette. De a ravaszság, úgy látom, divat mostanában. Bocsáss meg, kérlek, ha nagyon tapintatlan voltam - azzal semmi esetre se büntess, hogy nem hívsz meg Pem.-be. Addig úgysem lesz nyugtom, amíg nem láttam az egész parkot. Egy alacsony kis kocsi, egy pár szép pónilóval - ezen lehetne legjobban végignézni. De most abba kell hagynom, a gyerekek már félórája kiabálnak utánam. Szeretettel csókol M. Gardiner A levél tartalma felkavarta Elizabeth lelkét, s nehéz lett volna meghatározni, mi került benne túlsúlyba: az öröm vagy a fájdalom. Eddig homályos és határozatlan sejtelmek gyötörték, kínozta a bizonytalanság, mennyire segíthette elő Lydia házasságát Darcy - félt reménykedni, hiszen ennyi jóságot nem várhatott tőle, attól is rettegett, hogy reményei igazolódnak, mert ez a hála terhét róná rá -, de ami most történt, meghaladta legvérmesebb reményeit is! Darcy önszántából követte őket Londonba, magára vállalt minden fáradságot és megalázást, amivel az ilyen nyomozás jár; kérlelnie kellett egy olyan asszonyt, aki iránt csak undort és megvetést érezhet, kénytelen volt ismételten találkozni egy emberrel, akit mindig került, s a nevét sem vette szájára - most tárgyalnia kellett vele, a lelkére beszélni, s végül is meg kellett vásárolnia. S mindezt megtette egy leány kedvéért, akit nem szeret, és nem is becsül. A szíve azt súgta neki, hogy őérette tett mindent. De a remény hamarosan más meggondolásoknak adott helyet, s Elizabeth érezte, hogy még hiúsága sem hitetheti el vele, hogy Darcy szereti őt, azt a leányt, aki egyszer már visszautasította, s hogy a szerelem le tudná győzni természetes irtózását a Wickhammel való rokonságtól. Wickham sógorának lenni! Nem csoda, ha büszkesége fellázad az ilyen kapcsolat ellen. El kell ismerni, hogy Darcy sokat tett értük - Elizabeth szégyenkezve gondolt arra, milyen sokat. De Darcy maga is megmondta, miért lépett közbe, s magyarázatában nem volt semmi hihetetlen. Természetes, hogy hibásnak érezte magát; bőkezűségéhez megvolt a módja; s bár Elizabeth nem képzelte, hogy Darcy elsősorban őmiatta hozott áldozatot, arra talán joggal gondolhat, hogy vonzalmának emléke is közrejátszhatott egy olyan ügy elsimításában, amely feldúlta Elizabeth lelki nyugalmát. Kínos, rendkívül kínos ez a tudat, hogy olyan embernek vannak lekötelezve, akinek jóságát nem viszonozhatják. Hogy visszakapták Lydiát, megmentették jó hírét - mindent neki köszönhetnek! Ó, mennyire fájt most neki minden vádaskodó gondolat, minden csípős megjegyzés, amellyel valaha Darcyt illette! Elizabeth lelkét elöntötte az alázat, de Darcyra büszke volt. Büszke, hogy amikor az emberi érzés és a becsület forgott kockán, a férfi le tudta győzni önmagát. Újra meg újra elolvasta nagynénje dicsérő szavait Darcyról. A dicséret nem volt elég, mégis jólesett neki. Még az is örömet szerzett neki, bár örömébe sajnálkozás vegyült, hogy nagynénje és nagybátyja szilárdan meg vannak győződve arról, hogy a szeretet és a bizalom köteléke fűzi őt Mr. Darcyhoz. Léptek zaja zavarta meg gondolatait, s Elizabeth gyorsan felkelt a padról. De mielőtt egy másik ösvényre térhetett volna, Wickham utolérte. - Attól tartok, kedves sógornőm, hogy megzavartam magányos sétáját - mondta Wickham, miközben melléje szegődött. - Valóban, sétám már nem magányos - felelte Elizabeth mosolyogva -, de ebből nem következik, hogy zavar. - Sajnálnám is, ha alkalmatlan volnék. Hiszen mi ketten mindig jó barátok voltunk; ezentúl még jobb barátok leszünk. - Így is van. A többiek is kijönnek ide? - Nem tudom. Mrs. Bennet és Lydia Merytonba készülnek a hintón. És mondja, kedves sógornőm... Gardineréktől úgy hallom, hogy időközben Pemberleyt is meglátogatta. Elizabeth igennel felelt. - Szinte irigylem magától ezt az élvezetet, bár azt hiszem, engem nagyon megviselne, máskülönben Newcastle-ba menet útba ejteném Pemberleyt. Találkozott az öreg kulcsárnővel is? Szegény Reynolds, mindig nagyon szeretett engem. Maga előtt persze nem említette a nevemet. - De igen. - És mit mondott rólam? - Hogy belépett a hadseregbe, s hogy attól tart... maga rossz útra tért. De tudja, ilyen távolságra elferdítve jutnak el a hírek. - Hát persze - felelte Wickham, ajkát harapdálva. Elizabeth már remélte, hogy sikerült elnémítania, de a fiatalember csakhamar újra rákezdte: - Nagy meglepetésemre múlt hónapban Londonban láttam Darcyt - többször is elmentünk egymás mellett az utcán. Kíváncsi vagyok, mit kereshetett ott. - Talán a házasságra készülődik Miss de Bourghgal - felelte Elizabeth. - Valami különleges ok vihette őt Londonba ilyenkor, amikor nincs idény. - Minden bizonnyal. És mondja, találkozott vele, mialatt Lambtonban voltak? Mintha azt hallottam volna Gardineréktől, hogy találkoztak. - Igen; a húgának is bemutatott bennünket. - És hogy tetszett magának Miss Darcy? - Nagyon tetszett. - Én is úgy hallom, hogy az utóbbi egy-két év alatt előnyére változott meg. Mikor utoljára láttam, nem sok jót néztem ki belőle. Igazán örülök, hogy tetszett magának. Remélem, derék leánnyá fejlődik. Nem mentek el véletlenül Kympton falu mellett? - Igazán nem emlékszem rá. - Csak azért kérdeztem, mert az ottani lelkészséget ígérték nekem. Micsoda gyönyörű hely! És milyen szép a paplak! Minden tekintetben tökéletesen megfelelt volna. - És szívesen prédikált volna a falusiaknak? - Hogyne, nagyon szívesen, hiszen ez lett volna egyik kötelességem, s az ember hamar bele is jön a prédikálásba. Kár a múlton siránkozni, de mondhatom, nekem ez lett volna a legjobb megoldás! A csöndes, elvonult élet - ilyennek képzelem én a boldogságot! De hiába, másképp akarta a sors. Kíváncsi vagyok, beszélt-e erről Darcy, amikor Kentben voltak? - Valaki mástól hallottam, de éppoly megbízható forrásból, hogy azt az állást csak feltételesen ígérték magának, s amennyiben a jelenlegi kegyúr is beleegyezik. - Szóval ezt hallotta? Hát igen, van benne valami - emlékszik, én is így mondtam, mindjárt kezdettől fogva. - Sőt azt is hallottam, hogy volt idő, amikor a prédikálást nem tartotta oly kellemesnek, mint most; úgy mondják, akkoriban kereken kijelentette, hogy soha nem lép egyházi pályára, s a kérdést e szerint oldották meg, kölcsönös megegyezéssel. - Úgy! Ezt is hallotta? Hát ez sem egészen alaptalan. Emlékezzék csak vissza, mit mondtam erről, amikor először került köztünk szóba a dolog. Már majdnem a bejárathoz értek, mert Elizabeth nagyon sietett, hogy minél hamarabb lerázhassa Wickhamet. A húga kedvéért nem akart vele összetűzni, s ezért csak ennyit válaszolt derűs mosollyal: - Hagyjuk ezt, Mr. Wickham, hiszen most már sógorságban vagyunk. A múlt miatt nem érdemes civakodni, a jövőben pedig, remélem, mindig egy véleményen leszünk. Kezet nyújtott neki - Wickham nyájas hódolattal csókolt kezet, bár nem tudta, milyen képet vágjon; aztán együtt bementek a házba.
KÖNYV:
I
II • |
10. FEJEZET